A Sopron kikapott, és a 4. helyen jutott tovább

Vágólapra másolva!
2011.01.19. 21:28
null
Krivacsevics (középen) 25 ponttal a mezőny legeredményesebbje volt (Fotó: Németh Ferenc, NS-archív)
Címkék
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének 10., utolsó fordulójában az MKB-Euroleasing Sopron három ponttal kikapott a horvát Gospic Croatia vendégeként. Székely Norbert együttese így 4/6-os mutatóval a B-csoport negyedik helyén jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

A horvát csapat 5–0-val kezdett, majd nem sokkal később már 13–7-re is vezetett, de Krivacsevics Tijana meccsben tartotta a Sopront. A negyed hajrája már kifejezetten izgalmasan alakult, tízpercnyi játékot követően mindössze négy pont volt a vendéglátók előnye. 23–19

SZAVAZÁS

Lesz-e magyar csapat a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A második negyed elején Honti Kata vette át a főszerepet, majd egy 6–0-s soproni etappal – amelyben Zane Tamane négy pontot szerzett – a vendégcsapat átvette a vezetést (27–30). Ekkor ismét Krivacsevics lépett elő, aki Fűrész Dianával párban tartotta csapatának az előnyt. Kár volt a nagyszünet előtti kapkodásért, 17 másodperc alatt két kosarat is elért a Gospic, így néggyel ismét meglépett, a nagyszünetre tehát csak az eredmény változott, a különbség nem. 44–40

A harmadik felvonásban a horvátok tartották előnyüket, de mínusz hat után is kiegyenlíthetett volna a Sopron, ha Amber Holt mindkét büntetőjét értékesíti. Így maradt a minimális különbség a két csapat között, majd a Gospic növelni tudta előnyét. Ami késett, nem múlt: a 17. perc végén Krivacsevics triplájával utolérte a Sopron szerdai ellenfelét, és a negyed végére hármat ledolgozott hátrányából, a horvátok minimális előnnyel várták a negyedik játékrészt. 58–57

Öt horvát ponttal indult a záró felvonás, a Sopron több mint két perc után szerzett kosarat, és megint kapaszkodhatott ellenfele után. Óriási rohammal és 15–4-gyel azonban sikeresen letudta a következő három percet a Sopron, amely így átvette a vezetést, és a hajrához közeledve helyzeti előnyhöz jutott. Másfél perccel a vége előtt azonban a horvátok visszavették az előnyt, majd az utolsó percben az idegek csatáját ők bírták jobban. 81–78

Az esélyeknek megfelelően a spanyol Rivas Ecópolis a lengyel Lotos Gdynia otthonában is nyert, míg a Rátgéber László irányította török Fenerbahce hazai környezetben hét ponttal múlta felül az orosz UMMC Jekatyerinburgot. Utóbbi mérkőzésen Vajda Anna nem lépett pályára, ellenben a Soprontól szerződtetett amerikai légiós, az eltiltott Diana Taurasi pótlására igazolt Angel McCoughtry a mezőny legeredményesebbjeként 26 pontig jutott. A Fenerbahce pontveszteség nélkül végzett a B-csoport élén.

A Sopron a nyolcaddöntőben a Valenciával találkozik.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA 
B-CSOPORT, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ
GOSPIC CROATIA (horvát)–MKB-EUROLEASING SOPRON 81–78 (23–19, 21–21, 16–17, 21–21)
Gospic, 300 néző. V: Lepetic (montenegrói), Adamovic (bosnyák), Szinasz (görög)
GOSPIC: Reid 15/9, Ivezic 16/6, Mandir 13/9, Maslowski 15/3, Vrsaljko 20. Cs: Jurcevic, Aleksic, Badanjak 2, Gambiraza. Edző: Stipe Bralic
SOPRON: Honti 19/9, Holt 5, Coleman 13, Tamane 12, Krivacsevics 25/6. Cs: Eördögh 2, Fűrész 2. Edző: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 4. p.: 7–5. 9. p.: 27–30. 16. p.: 33–32. 29. p.: 58–57. 38. p.: 70–74. 40. p.: 78–76
Kipontozódott: Krivacsevics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Stipe Bralic: – Nagy küzdelemben sikerült a második sikerünket kiharcolnunk, így szépen búcsúztunk a csoportkörtől.
Székely Norbert: – Jól harcoltak a játékosaink, de nem sikerült elég energiát tennünk a meccsbe. A betegségek is közrejátszottak a teljesítményünkben.
További eredmények: Lotos Gdynia (lengyel)–Rivas Ecópolis (spanyol) 69–73, Fenerbahce (török)–UMMC Jekatyerinburg (orosz) 82–75
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Fenerbahce 10
10 0 891–754 20
2. Jekateryinburg 10 8 2
783–664 18
3. Rivas 10 5 5 738–768 15
4. SOPRON 10
4 6 768–771 14
5. Gospic 10 2 8 787–889 12
6. Gdynia 10 1 9
728–849 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik