A Sopron a címvédővel, a Győr Hontiékkal is egy csoportban

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2011.07.09. 16:18
null
A Sopron a címvédővel is egy csoportba került (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
A FIBA elkészítette a női Euroliga 2011–12-es szezonjának sorsolását, amelyből kiderült, hogy az Uniqa Euroleasing Sopron többek között Vajda Annát is a soraiban tudó Euroliga-címvédő spanyol Salamancával, míg a Pécs helyett beugró újonc SEAT-SZESE Győr Honti Kata együttesével, a Valenciával került egy csoportba.

Az európai szövetség honlapja szerint Székely Norbert tanítványai a B jelű csoportban a spanyol címvédő Salamanca (Vajda Anna csapata) mellett találkoznak még Rátgéber László korábbi együttesével, a legutóbbi alapszakaszt megnyerő török Fenerbahcéval is.

„A három csoportot tekintve a legkiegyenlítettebb a mienk. A Fenerbahce és a Salamanca kiemelkedik, míg a többi együttes nagy harcot fog vívni a csoport harmadik helyéért” – nyilatkozott a klub honlapján Székely.

Az újonc SEAT-SZESE Győr együttese az A jelű nyolcasba kapott besorolást a müncheni sorsoláson, itt a legutóbbi négyes döntőben is szereplő spanyol Valencia (Honti Kata) és orosz Jekatyerinburg számít a két favoritnak.

„Nagyon kemény csoportba kerültünk, azt hiszem, tudunk profitálni ezekből a mérkőzésekből. Várhatóan világklasszisok sora érkezik Győrbe ellenfélként” – értékelt röviden Fűzy András, a győriek társadalmi elnöke az egyesület internetes oldalán.

Újhelyi Petra klubja, a lengyel Wisla Can-Pack a C-csoportban szerepel többek között az olasz Taranto és a legutóbbi döntőt elveszítő Szpartak Moszkva társaságában.

A csoportküzdelmek október 12-én kezdődnek, az utolsó játéknapra február 1-jén kerül sor.

Az Euroliga lebonyolítási rendszere az új szezonra némileg megváltozik, mivel nem jött össze a 24 induló. Így a korábbiakkal ellentétben háromcsapatos lesz az alapszakasz (két nyolcas és egy hetes csoport), és az eddigi évekkel ellentétben nem négyes, hanem nyolcas döntőt rendeznek majd, amire március 28. és április 1. között kerül sor.

A csoportokból az első öt jut tovább, a rendezési jogot elnyerő automatikusan résztvevője a döntőnek, míg a többiek az erősorrend alapján nyolcaddöntőt játszanak.

NŐI KOSÁRLABDA-EUROLIGA, ALAPSZAKASZ
A-CSOPORT B-CSOPORT C-CSOPORT
Ros Casares Valencia (spanyol) Fenerbahce (török) CB Taranto (olasz)
Galatasaray (török) Uniqa Euroleasing Sopron (magyar) Rivas Ecopolis (spanyol)
UMMC Jekatyerinburg (orosz) Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol) Szpartak M. R. Vidnoje (orosz)
Bourges Basket (francia) B-F Schio (olasz) Wisla Can-Pack (lengyel)
USK Praha (cseh) Nagyezsda (orosz) Good Angels (szlovák)
Lotos Gdynia (lengyel) Polkowice (lengyel) Frisco Brno (cseh)
VICI Aistes (litván) GB Tarbes (francia) Gospic Croatia (horvát)
SEAT-SZESE Győr (magyar) BLMA (francia)
Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
3 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
4 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
5 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
5 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
5 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
5 órája