A Salgótarján jól játszott az Olaj ellen, mégis kikapott

Vágólapra másolva!
2010.11.13. 20:51
null
Pór Péter csapata a harmadik negyedben talált magára (Fotó: Czagány Balázs – archív)
A Szolnoki Olaj 105–92-re megverte idegenben a Salgótarjánt a férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 7. fordulójában. A továbbra is nyeretlen hazaiak az első félidőben jól tartották magukat, de a harmadik negyedben az Olaj eldöntötte a mérkőzést.

Az eddig nyeretlen Salgótarján az éllovas Szolnokot fogadta szombat késő délután, és a hazaiak az első félidőben végig pariban voltak az Olajjal. A 33 ponttal záró Robert Jarvisnak és a 28 pontig jutó, október végén igazolt horvát Aleksandar Scepanovicnak köszönhetően az első félidőt egy ponttal megnyerte a Salgótarján.

A harmadik negyedben a vendégek uralták a játékot, és több mint kétszer annyi pontot dobtak, mint a hazaiak (18–37). A 22 pontot szerző Ivory Clark és a 21 pontig jutó Báder Márton vezette Olaj így azt is megengedhette magának, hogy 27–22-re elveszítse az utolsó játékrészt, mivel így is elég előnye maradt, hogy 105–92-re győzzön.

A Kecskemét 78–70-re győzött Kaposváron. A vendégek legjobbja Jerome Anthony Lagrange volt, aki 19 ponttal járult hozzá csapata sikeréhez.

Az Albacomp éppen száz pontig jutott a Pécs otthonában. A vendégek már az első negyedben eldöntötték a mérkőzést, miután 17 pontos előnyre tettek szert.

A Debrecenbe látogató Atomerőműnek nem volt könnyű dolga: bár az első félidőben uralta a játékot, a hazaiak a harmadik negyed végére fordítottak, és a paksiak csak az utolsó játékrészben döntötték el a meccset (92–86). A vendégek vezére a 25 ponttal záró Jibril Hodges volt.

 FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
KONECRANES-SALGÓTARJÁN–SZOLNOKI OLAJ KK 92–105 (29–28, 18–18, 19–39, 26–20)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 1700 néző. V: Pálla, Bognár T., Boros
SALGÓTARJÁN: JARVIS 33/21, Gál 5, SCEPANOVIC 28/6, Koma 6, Vavra 2. Cs: Hughes 13, Kocsis, Hartvich 5/3, Ughy. Edző: Szájer József
SZOLNOK: TROTTER 14/6, Horváth Á. 17/9, Budimir 6, CLARK 22/3, BÁDER 21. Cs: Trepák 11/6, Vesztergom 5/3, Fodor M. 7/3, Szabó P. 2. Szakmai igazgató: Pór Péter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–4. 7. p.: 18–21. 12. p.: 33–32. 18. p.: 45–39. 24. p.: 57–59. 27. p.: 62–75. 33. p.: 72–87. 38. p.: 88–97
Kipontozódott: Trepák (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Szájer József: – Gratulálok a csapatomnak. Jó mérkőzést játszottunk a bajnokaspiráns ellen. Annak ellenére, hogy tizenhárom pontos vereséget szenvedtünk, végig egyenrangú ellenfelei voltunk a szolnokiaknak.
Pór Péter: – A bajnokságban még sok meglepetést fog okozni a Salgótarján, amelyet kemény küzdelemben sikerült legyőznünk. A második félidei jó periódusunknak köszönhetjük a sikert.
 
KAPOSVÁRI KK–TOM CONTROLL-KECSKEMÉT SE 70–78 (18–23, 14–18, 20–16, 18–21)
Kaposvár, 500 néző. V: Forrai, Török R., Márton L.
KAPOSVÁR: WILSON 21/9, Kutasi 3/3, SOÓS G. 7/3, HARGROVE 22/6, CUNNINGHAM 13. Cs: Medve 2, Kováts R., Fülöp 2, Márkus. Edző: Fekete Ádám
KECSKEMÉT: LAGRANGE 19/3, Wittmann 8/6, DÉNES 12/12, ORSULISZ 9/3, Bencze 7. Cs: Lakatos, CSORVÁSI 11, Sirisevic 12/6. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 4. p.: 7–8. 8. p.: 9–14. 14. p.: 27–29. 18. p.: 32–36. 23. p.: 38–41. 27. p.: 46–49. 32. p.: 58–59. 36. p.: 66–66. 38. p.: 67–72
Kipontozódott: Soós G. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Sajnálom, hogy a lelkes buzdítás ellenére sem sikerült győznünk. Az utolsó negyedben védekezésünkbe olyan hibák csúsztak be, amelyeket elkerülhettünk volna. A vereség ellenére csak dícsérni tudom csapatomat.
Sztojan Ivkovics: – Szívünk van, akaraterőnk van, ám néha hiányzik a tapasztalat és az ész. Büszke vagyok családomra, s ezalatt a csapatomat értem.
 
PÉCSI VSK-PANNONPOWER–ALBACOMP 68–100 (13–30, 20–23, 17–30, 18–17)
Pécs, 1800 néző. V: Földházi, Ádám, Farkas G.
PVSK: Glavinics 8, Kovács P. 2, El-Aminn 12, Eilingsfeld, Egemonye 17. Cs: HOSSZÚ 13/6, Tóth N. 6, Kiss K. 5/3, Gémes 5. Edző: Ivica Mavrenszki
ALBACOMP: SIMON B. 11, Crocker 15, HANGA 16/6, JONES 15, KELLER Á. 10/6. Cs: HOLLIS 19/3, Bódi 11/3, Madár 3/3, Keller V., Somogyfoki. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–4. 6. p.: 8–13. 13. p.: 18–32. 17. p.: 30–42. 23. p.: 37–57. 26. p.: 39–67. 33. p.: 52–87. 37. p.: 60–94
Kipontozódott: Crocker (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Ivica Mavrenszki: – Rossz ezt kimondani, de már az első negyedben eldőlt a mérkőzés, az Albacomp gyorsabb, robbanékonyabb, erősebb volt.
Dzunics Braniszlav: – Már az első pillanattól uraltuk a játékot, annak minden elemében a Pécs fölé kerekedtünk.
 
FACTUM SPORT DEBRECEN–ATOMERŐMŰ SE 86–92 (21–27, 21–23, 25–16, 19–26)
Debrecen, 400 néző. V: Hartyányi, Szilas, Fodor A.
DEBRECEN: SINGLETARY 15/3, Boros 9/3, Kovács I. 5/3, MEKONGO 17, LANGFORD 18/6. Cs: Balogh 9/3, VAS V. 13. Edző: Ráthonyi Tamás
ATOMERŐMŰ: PAVLÍK 18/9, Mészáros Z. 5/3, HODGES 25/9, JOHNSON 18, Sales 10. Cs: KOVÁCS Á. 13/6, Körtélyesi, Morgen 3/3. Edző: Horváth Imre
Az eredmény alakulása. 4. p.: 10–7. 8.p.: 19–19. 13.p.: 25–32. 16.p.: 30–39. 24.p.: 51–59. 28.p.: 61–62. 33.p.: 75–69. 36.p.: 75–79
Kipontozódott: Langford (40. p.)
AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj 8 7 1 702–579 0.938 
2. Kecskeméti KSE 7 6 1 552–513 0.929 
3. Zalakerámia ZTE KK 6 5 1 557–452 0.917 
4. Albacomp 7 5 2 559–487 0.857 
5. Atomerőmű SE 7 5 2 580–530 0.857 
6. MJUS-Fortress Körmend 6 4 2 516–469 0.833 
7. Takarék Soproni KC 6 3 3 545–487 0.750 
8. Falco-Szova KC Szombathely 6 3 3 498–469 0.750 
9. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 6 3 3 571–538 0.750 
10. Pécsi VSK-PannonPower 7 2 5 529–606 0.643 
11. Kaposvári KK 7 2 5 487–561 0.643 
12. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 7 1 6 531–602 0.571 
13. Factum Sport Debrecen 7 1 6 519–693 0.571 
14. Salgótarjáni KSE 7 7 568–728 0.500 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik