A Pécs 2010 nem lehet ott az európai kupaporondon

Vágólapra másolva!
2011.06.24. 18:00
null
Az MKOSZ-nál bíznak benne: a nemzeti bajnokság nevezési határidejére sikerül az előírt feltételeket maradéktalanul teljesíteniük a pécsieknek (Fotó: NS-archív, Korponai Tamás)
Címkék
A mai napon a Minősítő Bizottsággal történt konzultáció után, valamint a benyújtott dokumentumok értékelése alapján – különös tekintettel az adóhatósági- és vámigazolás hiányára – a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének nem áll módjában a Pécsi Női Kosárlabda Kft. Női Euroliga (ELW) nevezését jóváhagyni – olvasható az MKOSZ péntek délután kiadott közleményében.

Az MKOSZ halasztási kérelmét elutasítva, a FIBA Europe június 24-én (péntek) 15:30-ig adott haladékot a Pécs 2010 Női Euroliga nevezésének a leadására – emlékeztet a közlemény a bevezetőben közölt döntésről szóló passzust megelőzően.

Az MKOSZ vezetése levélben tájékoztatta a klub ügyvezetőjét – folytatódik a hivatalos állásfoglalás –, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a nemzeti bajnokság nevezési határidejére sikerül az előírt feltételeket maradéktalanul teljesíteniük a pécsieknek.

A Pécs az előző idényben bajnoki döntőt játszott a Sopronnal, és végül az NB I ezüstérmese lett.

„Az MKOSZ engem egyelőre csak szóban tájékoztatott, a levelet még nem kaptam kézhez – nyilatkozta Rózsa Gábor ügyvezető a távirati irodának. – Az elmúlt hetekben harmincötmillió forintot fizettünk ki azoknak, akiknek kellett. Mindenkivel megállapodtunk, még olyanokkal is, akik ügyében nem kért konkrét lépést a szövetség, és minden kért papírt leadtunk. A csapat jövőjében kulcsfontosságú, hogy indulhat-e a nemzetközi kupában. A klubunk az elmúlt tizenöt évben mindig mindenben a szövetség rendelkezésére állt, legyen az edzői kérdés, játékosok elengedése vagy rendezvény megtartása, most viszont nem értékelték, hogy nálunk megindult a gazdasági stabilitást segítő folyamat.”

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik