A Kecskemét nyerte meg a rangadót, megelőzte a ZTE-t

Vágólapra másolva!
2010.11.20. 20:55
null
A fehér mezes kecskemétiek kerekedtek felül a ZTE-n
Címkék
A Kecskemét nyerte meg a férfibajnokság szombati rangadóját, miután hazai pályán 70–59-re legyőzte a Zalaegerszeget, és riválisát megelőzve feljött a tabella második helyére. Magabiztosan nyert a Szolnok, az Albacomp és a Körmend, míg a Szombathely hat ponttal bizonyult jobbnak a Sopronnál.

A férfibajnokság szombati rangadóján a Kecskemét a címvédő Zalaegerszeget fogadta. Érdekesség, hogy a két csapat szakvezetője, Sztojan Ivkovics és Völgyi Péter dolgozott már együtt is, ezúttal azonban ellenfelek voltak. A forduló előtt három gárda volt a férfimezőnyben, amely egyetlen vereséget számlált: a Szolnok és a másik alföldi városban egymásnak feszülő két rivális, a Kecskemét és a ZTE.

A várt nagy csatát hozta a találkozó, amely csak az utolsó negyedben dőlt el. Sokat számított, hogy a Kecskemét jobban tudta szedni a lepattanókat, a hazai játékosok közül pedig Jerome LaGrange, Csorvási Milán (csak a harmadik negyedben 11 pontot szórt) és Wittmann Krisztián vitte a prímet. Utóbbi döntő pillanatban süllyesztett el egy hárompontost a hajrában, amikor már minden sikerült a Kecskemétnek. A ZTE részéről Lorenzo Williams 22 pontja sem volt elég sikerhez, így második vereségét is elszenvedte Völgyi Péter együttese, és riválisa mögé szorult a tabellán.

Magabiztosan nyert a listavezető Szolnok, valamint az üldözők közül az Albacomp (Hanga Ádám és Simon Balázs együtt 43 pontot szerzet) és a Körmend. A Szolnok meccséhez kapcsolódik, hogy balszerencsések voltak a nyíregyháziak, hiszen centerük, Sitku Ernő a második percben egy Clarkkal való ütközés következtében bordatörést szenvedett, így kórházba szállították az egykori válogatott játékost. Szerencsére már a mérkőzés végére visszaért, és csapatával utazhatott haza Nyíregyházára. A mérkőzés 25. percében pedig Brane Savic rosszul esett, jobb bokájában meghúzódtak a szalagok. Ölben vitték le a pályáról, de úgy tűnik, hogy kezeléssel, illetve pihenéssel nem kell hosszabb időt kihagynia a szlovén játékosnak.


 FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
12. FORDULÓ
T.O.M. CONTROLL KECSKEMÉT–ZALAKERÁMIA-ZTE 70–59 (14–17, 15–14, 20–14, 21–14)
Kecskemét, 1700 néző. V: Vígh, Kapitány, Farkas G.
KECSKEMÉT: LAGRANGE 18/3, WITTMANN 12/6, Dénes 6/3, Orsulic 4, CSORVÁSI 17. Csere: SIRISCEVIC 13/3, Cseh, Lakatos P., Csabay, Szabó T.
ZALAEGERSZEG: L. WILLIAMS 22/3, Vojvoda 7/3, Kámán 6, K. Wilson 11, Tóth G. 3. Csere: Gáspár, Kinter 5, Baki 5/3
Az eredmény alakulása. 1. p.: 0–4. 5. p.: 7–4. 12. p.: 15–19. 14. p.: 21–19. 17. p.: 25–30.
23. p.: 34–31. 25. p.: 34–36. 30. p.: 48–43. 33. p.: 53–47. 36. p.: 57–50. 38. p.: 57–55. 40. p.: 66–57
Kipontozódott: Cseh (29. p.), Dénes (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: Igazi csata, igazi rangadó volt. Nagyon felemelő, hogy boldoggá tettük szurkolóinkat, emellett különösen annak örülök, hogy fiatal magyar játékosaink remekül megoldották feladatukat.
Völgyi Péter: A rádobásokig jól védekeztünk, s bár támadó játékunk akadozott, csak a gyenge kizárások okolhatóak a vereségért. Nagy csatában nyerhető meccs csúszott ki a kezünk közül.
MJUS-FORTRESS KÖRMEND–PÉCSI VSK-PANNONPOWER 80–56 (18–16, 27–4, 16–20, 19–16)
Körmend, 2000 néző. V: Forrai, Bognár, Tóth
KÖRMEND: MOORE 19/15, Németh I. 7/6, Ferencz 2, BELL 15, Davis 10. Cs: Hegedüs, Boldizsár 4, RUJÁK 15/6, Trummer 8/6, Sonyák, Sömenek. Edző: Sabáli Balázs
PÉCS: Glavinic 11/9, EL-AMIN 18, Hosszú, Eilingsfeld 8, Egemonye 8. Cs: Kiss K. 1, Deák 2, Tóth N. 10, Gémes, Kovács P. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 4. p.: 10–4. 9. p.: 17–14. 13. p.: 25–18. 18. p.: 40–18. 15. p.: 54–27. 17. p.: 59–31. 36. p.: 66–49. 39. p.: 78–56
Kipontozódott: Egemonye (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – A második negyed játékával eldöntöttük a mérkőzés sorsát, aztán elaltattuk magunkat és a nézőket is. A büntetőket pedig a jövőben lehet, hogy a hárompontos vonalról kellene dobnunk…
Szrecsko Szekulovics: – Csúnya vereség volt. A második negyedben sem védekezésben, sem támadásban nem voltunk jók, sok labdát eladtunk, ebből könnyű kosarakat kaptunk. Jó csapat a Körmend, gratulálok győzelméhez!
ALBACOMPKAPOSVÁRI KK 93–79 (14–21, 32–20, 19–15, 28–23)
Székesfehérvár, 2300 néző. V: Pálla Z. Győrffy P. A. Gorka Sz.
ALBACOMP: SIMON B. 22, HANGA 21/12, Crocker 11/6, Keller Á. 8/3, J. JONES 15. Cs: BÓDI 6/6, Hollis 10/3, Madár. Edző: Dzunics Braniszlav 
KAPOSVÁR: J. Wilson 19, Medve 4/3, Soós G. 5, WERNER 24/9, CUNNINGHAM 25. Cs: Kováts R. 2, Kutasi, Márkus, Fülöp. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 3. p.: 611. 6. p.: 715. 9. p.: 1221. 12. p.: 1923. 15. p.: 3129. 18. p: 3638. 22. p.: 5141. 25. p.: 5547. 28. p.: 6553. 32. p.: 6857. 35. p.: 7965. 38. p.: 8971
Kipontozódott: Soós (25. p.), Hollis (38. p.) 
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – Kissé idegesen játszottunk az elején, olyan dolgokkal foglalkoztunk, amelyekkel nem kellett volna. A második félidőben megtaláltuk a játék ritmusát, és onnantól már nem férhetett kétség a győzelmünkhöz.
Fekete Ádám: – Talán a második negyedben, amikor engedtük az Albacomp gyors indításait, akkor vesztettük el a meccset. Ettől függetlenül dicséret illeti a csapatot, mert nagyon küzdött.
SZOLNOKI OLAJ KKMARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZA KK 90–63 (26–14, 15–12, 31–18, 18–19)
Szolnok, 2000 néző. V: Ádám J., Király, Szabó G.
SZOLNOK: TROTTER 21/9, Horváth Á. 9/6, BUDIMIR 14/3, CLARK 11/3, Báder 9. Cs: Vesztergom, Trepák 8, FODOR M. 9/3, Szabó P. 5/3, Gaál 2, Nagy B. 2. Edző: Pór Péter
NYÍREGYHÁZA: Savic 4, SZTOJAKOVICS 16/9, MARSHALL 18, Nagy K. 10, Sitku. Cs: Mohácsi 8/6, Siska 2, Szarvas 5/3, Czinger, Polyák. Edző: Ferenczi Tamás
Az eredmény alakulása. 4. p.: 12–9. 8. p.: 18–14. 14. p.: 29–18. 18. p.: 39–20. 25. p.: 56–37. 29. p.: 65–39. 34. p.: 76–48. 38. p.: 86–57
Kipontozódott: Fodor M. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Pór Péter: – Több jó periódusunknak köszönhetően hamar olyan előnyhöz jutottunk, amely után tudtuk pihentetni kulcsjátékosainkat a keddi kupamérkőzés előtt. A nyíregyháziak két sérült játékosának pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk.
Ferenczi Tamás: – Szegény embert az ág is húzza, Czigler mellé még további két sérültünk is lett, ennek ellenére derekasan harcoltunk az éllovas Szolnok otthonában.
FALCO SZOVA KC SZOMBATHELY–KIS-RÁBA MENTI TAKARÉK SOPRONI KC    77–71 (22–23, 22–17, 17–14, 16–17)
Szombathely, 2800 néző. V: Bodnár, Hegedűs, Söjtöry
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 8, Thomas 8, Simon L. 4, GOSA 24/15, Aliakszejev 14. Cs: HAJMÁSY 18/18, Harazin 1, Szanati, Will, Borszéki. Edző: Nikola Lazics
SOPRON: KELLEY 19/3, Halmai 9/3, Molnár A. 9/3, Szabó Zs. 10/6, TOWNES 19. Cs: Ugaros, Helmeczi 3/3, Keresztes 2, Gombás. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása: 3. p.: 5–2. 8. p.: 13–14. 14. p.: 30–29. 18. p.: 39–34. 24. p.: 47–46. 28. p.: 56–52. 34. p.: 69–60. 37. p.: 74–64
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics: – Megérdemelten nyertük meg a találkozót, ugyanis végig kézben tartottuk az irányítást, végre kezdünk kilábalni a hullámvölgyből.
Meszlényi Róbert: – Sajnos a kritikus pillanatokban többet hibáztunk, mint a hazaiak, így a Falco rászolgált a győzelemre. Örülök, hogy ebben az összetételben is szoros meccset tudtunk játszani Szombathelyen.

12. FORDULÓ
FACTUM SPORT DEBRECENDÉL-KONSTRUKT SZTE-SZEDEÁK 66-77 (17–22, 10–16, 20–17, 19–22)
Debrecen, 400 néző. V: Cziffra Cs., Gál J., Jurák K.
DEBRECEN: Boros, SINGLETARY 36/9, Mekongo 2, Vas V. 5, LANGFORD 15/3. Cs: Kovács I., Mondzinger 2, Balogh A. 2, Pék 3/3, Varga Á. 1. Edző: Ráthonyi Tamás
SZEGED: Drahos, RUBIN 24/9, Kiss Zs., DUKICS 15/3, McKenzie 9. Cs: Nyilas 3/3, Molnár M., VIDA 12, TANÁCS 14/6, Simándi. Edző: Fodor Péter
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–10. 6. p.: 13–10. 13. p.: 21–27. 25. p.: 31–42. 32. p.: 47–62
MESTERMÉRLEG
Ráthonyi Tamás: – Kritikán aluli támadójátékkal rukkoltunk elő, alig valósítottunk meg abból, amit az edzéseken gyakoroltunk.
Fodor Péter: – Megérdemelten nyertünk, még a kelleténél kevésbé hatékony támadójátékunk dacára is rá tudtuk erőltetni az elképzelésünket a hazaiakra.

AZ ÁLLÁS 
1. Szolnoki Olaj 9 8 1 792–642 0.944 
2. Kecskeméti KSE 8 7 1 622–572 0.938 
3. Zalakerámia ZTE KK 8 6 2 686–586 0.875 
4. Albacomp 8 6 2 652–566 0.875 
5. MJUS-Fortress Körmend 8 6 2 676–595 0.875 
6. Atomerőmű SE 8 6 2 671–592 0.875 
7. Falco-Szova KC Szombathely 7 4 3 575–540 0.786 
8. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 7 3 4 634–628 0.714 
9. Takarék Soproni KC 8 3 5 680–634 0.688 
10. Kaposvári KK 8 2 6 566–654 0.625 
11. Pécsi VSK-PannonPower 8 2 6 584–686 0.625 
12. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 9 2 7 679–748 0.611 
13. Factum Sport Debrecen 8 1 7 585–770 0.563 
14. Salgótarjáni KSE 8 8 630–819 0.500 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik