A Kaposvár végig uralta a listavezető elleni meccset

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 20:35
null
Sokáig tartotta a lépést az Alba a Kaposvárral, végül azonban behódolt (Fotó: Szabó Miklós)
A Kaposvár hazai pályán 96–79-re legyőzte a listavezető Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I 18. fordulójában. A vendég együttes végig futott az eredmény után, utolérni azonban egyszer sem sikerült riválisát.

Nagy rangadót játszottak ma a férfi kosárlabda-bajnokságban. A forduló előtt harmadik Kaposvár a listavezető Alba Fehérvárt fogadta. A várakozásokkal ellentétben azonban végig a hazai együttes akarata érvényesült, s végül értékes győzelmet is aratott a Kaposvár.

STATISZTIKA
KAPOSVÁR FEHÉRVÁR
35/62 (56%) Mezőnybeli dobószázalék 32/72 (44%)
20/26 (77%) Büntetők dobószázaléka 5/12 42%
36 Lepattanók 31
Hendlein 15 Legtöbb lepattanó Keller Á., Hollis 10-10
Hendlein 15 Legtöbb gólpassz Moore 7

A mérkőzés elején kissé bealudt az Alba Fehérvár, ami meg is alapozta a mérkőzés további menetét: a Kaposvár hamar 10–2-re elhúzott, ami után az ötödik percben időt kért Dzunics Braniszlav edző. A pauza meghozta a várt hatást: Brandon Wood két gyors triplájával hirtelen ismét térképre került az Alba.

A Fehérvár azonban nem tudta utolérni a Kaposárt, amely rendre meglépett 7-8 ponttal, hogy aztán ismét zárkózzanak a vendégek. Drahos Gábor triplájával például 15–8-ra alakult az állás a 7. percben, hogy aztán a második negyed elején Supola Zoltán duplája után már csak kettő (19–17) legyen a hazaiak előnye.

A forgatókönyv ezután sem változott: Kyle Darnell Wattson sikeres közelijével 36–29-re lépett meg ismét a Kaposvár, Wood triplájábal azonban a 19. percben ismét csak kétpontos volt a két csapat közötti különbség. A nagyszünetben azonban hét ponttal, 49–42-re vezetett a Kaposvár.

Az első félidőben tehát a vendég együttes végig futott az eredmény után. Nyilván ez a tény is okozta, hogy a fehérváriak rengeteg hárompontos dobással kísérleteztek: 15 próbálkozásból 7-szer be is találtak a gyűrűbe, míg a másik oldalon 7-ből 1 volt a mérleg. Nagyjából ebben az egy statisztikai mutatóban volt csak jobb a vendég együttes.

A harmadik negyed is az addig megszokott sorminta szerint alakult, Wood a játékrész vége előtt alig több mint két perccel beszórt egy hármast, 61–58-nál így Fekete Ádámnak kellett időt kérnie. A kaposvári edző húzása is bejött, az utolsó szünetben 71–58-ra vezetett a hazai együttes.

A negyedik negyed elején Hendlein Roland kétpontosa egy 12–0-s hazai roham utolsó mozzanata volt. Ez a periódus pedig gyakorlatilag eldöntötte a találkozó sorsát. A folytatásban ugyanis már esélye sem volt a vendégeknek, a Kaposvár pedig az eredményt tekintve váratlanul sima (96–79) győzelmet aratott.

A fehérvári csapat negyedik vereségét szenvedte el ebben a szezonban, de még mindig vezeti a bajnokságot. A Kaposvár a második helyen áll 13 győzelemmel és öt vereséggel.

Brandon Wood szenzációs hárompontosa 17 méterről

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
18. FORDULÓ
KAPOSVÁRI KK–ALBA FEHÉRVÁR 96–79 (19–15, 30–27, 22–16, 25–21)
Kaposvár, 1500 néző. Vezette: Pálla, Benczur, Boros
KAPOSVÁR: DUNN 16/3, Kiss K. 2, SWANSTON 18/9, HENDLEIN 24/3, SPICA 22. Csere: Dávid G. 6, Drahos 8/3, Kovács S., Fekete N.
FEHÉRVÁR: Moore 11/3, WOOD 22/12, HOLLIS 15/3, Szabó Zs. 6/6, Keller Á. 10. Csere: Bódi, Supola 4, Juhos 1, Lekli 4, Medve 6/6
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–0. 5. p.: 10–2. 8. p.: 17–13. 12. p.: 19–18. 14. p.: 32–24. 16. p.: 32–29. 19. p.: 40–38. 25. p.: 58–49. 29. p.: 68–58. 31. p.: 73–58. 35. p.: 83–67
Kipontozódott: Moore (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Ilyen meccs után, mit mondhatnék? Nem tudok mást, mint hogy gratulálok a fiúknak és köszönöm a kaposvári szurkolóknak.
Dzunics Braniszlav, a Fehérvár edzője: Megérdemelten nyertek a kaposváriak, a játék minden elemében felülmúltak minket. Nem találtuk a ritmust támadásban, szenvedtünk védekezésben, kapkodva játszottunk.
AZ ÁLLÁS
1. Alba Fehérvár 18 14 4 1586–1327 0.889
2. Kaposvári KK 18 13 5 1569–1466 0.861
3. Atomerőmű SE 17 12 5 1454–1338 0.853
4. Sopron KC 17 10 7 1363–1326 0.794
5. TOP COP Security Jászberény 17 9 8 1413–1418 0.765
6. Zalakerámia ZTE KK 16 8 8 1270–1380 0.750
7. Pécsi VSK-PANNONPOWER 17 8 9 1311–1354 0.735
8. Falco-Szova KC Szombathely 17 8 9 1476–1455 0.735
9. Nyíregyházi KK 17 7 10 1354–1342 0.706
10. Körmend 16 6 10 1362–1435 0.688
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 17 6 11 1406–1466 0.676
12. Factum Sport Debrecen 17 1 16 1140–1397 0.529
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik