A Győr nem hagyta magát, megnyerte a hajrábeli thrillert

Vágólapra másolva!
2012.10.25. 19:50
null
Nagy-Bujdosó Nóra (balra) volt a győriek egyik vezéregyénisége (Fotó: Czerkl Gábor)
Kiválóan kezdett a Győr a női kosárlabda Euroligában: a magyar bajnok hazai pályán óriási csatában 72–70-re legyőzte a cseh Brnót csütörtök este az A-csoportban, a sorozat első fordulójában.

 

Rasheed Rita révén a győriek szerezték az első kosarat, de két triplára és Nicole Ohlde 2+1-ére építve a vendégek 11–2-es rohammal válaszoltak. A győriek elkapták a ritmust, 15–19 után zsinórban három duplát a helyére küldve rövid időre át is vették a vezetést (21–19). Tereza Pecková egy újabb hármassal újra fordított, az első negyed a vendégeké lett (21–24), és innentől a győriek az eredmény üldözésére kényszerültek.

A második negyed elején konszolidálódott a játék, a kosarak felváltva estek, és amikor a remek napot kifogó Pecková újabb kosara után meglépni látszott a Brno (25–32), Fűzy Ákos időt kért. S mivel a védekezés nem állt össze, Ieva Kublina pedig kétszer eladta a labdát, Fűzy mester újra magához rendelte a lányokat (30–41). Az edzői intelmek ezúttal nem maradtak hatástalanok, Chalysa Shegog, Nagy-Bujdosó Nóra és Natalie Hurst révén öt győri ponttal zárult az első félidő (35–41).

Az első húsz perc statisztikáiból kiderült, hogy a mezőnyből a győriek dobtak pontosabban (53.3, ill. 46.9 százalék), és a lepattanók gyűjtésében sem volt jelentős a hátrány (16 itt, 19 ott). S hogy mégis szinte végig a vendégeknél volt az előny, az a triplákon túl (egy itt, négy ott) a jóval több kiharcolt büntetőnek (2/5 itt, 7/13 ott) és a győri nullával szembeni nyolc (!) brnói labdaszerzéssel volt magyarázható. S egy kimagasló egyéni teljesítmény: Pecková 17 pontnál tartott a szünetben!

A harmadik negyed elején a rutinos Hana Horáková kézbesítette a menetrendszerű újabb cseh triplát. Hosszú percekre befagyott az eredmény (35–44), s bár Nagy-Bujdosó lett a „jégtörő", a csehek egyelőre nem engedték ki a kezükből a kezdeményezést (41–48). Brnói időkérés következett, de Fűzy használta ki jobban e másodperceket, és amikor egy támadólepattanóból Shegog büntetővel megspékelt ziccert dobott, már csak két pont volt a különbség. Kettővel mentek kisszünetre is (52–54).

A negyedik negyed első akciójánál Nagy-Bujdosó ugyan sapkát kapott, mégsem késett soká a fordítás: Simon Zsófia kegyetlenül bevert egy triplát (55–54). Hihetetlen gyors lábakon járt ekkor a győri védelem, így négy perc is lepergett, mire a negyed első vendégkosara beszédült – s ami fontos, Nagy-Bujdosó és Kublina révén közben hatot termelt a Győr (61–54).

Korántsem volt könnyű a hátralévő néhány perc. A csehek elképesztő energiákat mozgósítva kapaszkodtak, de egy Simon-ziccer, egy-egy Rasheed-büntető és -dupla, két jókor elengedett Hurst-dobás fékezte őket. És amikor a legjobban kellett – 71–62-ről 71–70-re felküzdötte magát a Brno –, Laklóth Anna bedobta egyik büntetőjét, majd az utolsó másodpercekben belepiszkált egy cseh-passzba, így a vége: 72–70 a Győr javára!

NŐI EUROLIGA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
HAT-AGRO UNI GYŐR–BK IMOS BRNO (cseh) 72–70 (21–24, 14–17, 17–13, 20–16)
Győr, 600 néző. Vezette: Schmidt (német), Gurion (izraeli), Johansson (svéd)
GYŐR: HURST 14/3, Simon 7/3, Rasheed 8, NAGY-BUJDOSÓ 15, SHEGOG 17. Csere: Laklóth 1, Kublina 2, Raksányi 8, Őri. Edző: Fűzy Ákos
BRNO: HORÁKOVÁ 15/6, Káspárková 2, Abdi 11, PECKOVÁ 21/9, OHLDE 17. Csere: Vlková, Jurcsenková 4
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–11. 8. p.: 21–19. 14. p.: 23–28. 19. p.: 30–41. 22. p.: 35–44. 26. p.: 43–48. 29. p.: 50–54. 33. p.: 59–54. 36. p.: 65–58. 38. p.: 71–62. 40. p.: 71–70
Kipontozódott: Ohlde (40. p)
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 53 (30/57), ill. 46 (25/54). Büntetők dobószázaléka: 71 (10/14), ill. 71 (15/21)
Lepattanók: 29, ill. 31. Legtöbb lepattanó: Shegog 8, ill. Abdi 7
Legtöbb gólpassz: Hirst 10, ill. Abdi 6
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – Az első félidőben a Brno akarata érvényesült, gyorsan játszott, váltogatta védekezését, megzavart minket. De a mi javunkra döntött, hogy nagyobb rotációval tudtuk a mérkőzést lejátszani, mint ellenfelünk. A végén szerencsénk volt, de megdolgoztunk érte.
Milan Veverka: – Mindkét csapat számára fontos volt a nyitány, amelyen közel álltunk a győzelemhez. Sajnos sok a sérültünk, több játékosunkat negyven percig a pályán kellett tartani.
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szpartak Moszkva (orosz) 1 1 88–81 2
2. Bourges (francia) 1 1 61–55 2
3. UNI GYŐR 1 1 72–70 2
4. Brno (cseh) 1 1 70–72 1
5. Kraków (lengyel) 1 1 55–61 1
6. Tarsus (török) 1 1 81–88 1
7. Rivas Ecópolis (spanyol) 0 0–0 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik