A Győr nagy csatában kikapott az USK Prahától

Vágólapra másolva!
2011.11.17. 19:49
null
Rasheed Ritáék szoros küzdelemben maradtak alul (Fotó: Szabó Miklós)
Az UNI Seat Győr nagy csatában, 75–71-re kikapott a cseh USK Prahától a női kosárlabda Euroliga A-csoportjának hatodik fordulójában.

A Győr sorozatban három elveszített találkozó után második győzelmének megszerzéséért lépett pályára az USK Praha ellen hazai környezetben az elitligában.

A magyar csapat jól kezdte az összecsapást: bő öt perc elteltével már 11 ponttal vezetett többek között Rasheed Rita, Nagy-Bujdosó Nóra és Quanitra Hollingsworth pontjaival (14–3).

Ám a folytatásban Katerina Elhotova vezetésével átvették az irányítást a csehek, és néhány perc alatt egyenlítettek (16–16), de a negyed végül egypontos hazai előnnyel, 20–19-es állásnál ért véget, miután Őri Györgyi kétpontost szerzett az utolsó győri támadásból, amire a prágaiak már nem tudtak válaszolni.

A második játékrész is hasonlóan alakult, mint az első: bő három perc elteltével Iva Ciglar dupláját követően már hét ponttal vezettek a hazaiak (30–23), és sikerült is „távol tartani" az ellenfelet egy ideig, amikor három perccel a félidő előtt Vincze Viktória kétpontosával ismét hét pont volt a különbség (34–27), de a szünetre végül két pontra olvadt a Győr előnye (36–34).

A harmadik negyedet azonban már a vendégek kezdték jobban, és Petra Kulichová pontjainak is köszönhetően átvették a vezetést (39–42). A magyar csapat hiába került előnybe ismét, Ilona Burgrová egy, Eva Vitacková két duplájával ért véget a negyed, így hárompontos előnybe került a Praha (48–51).

Az utolsó játékrészben is kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, és három perc elteltével Iva Ciglar büntetőivel a győriek átvették a vezetést (58–57), majd a horvát légiós duplájával már hárompontos előnyben volt a magyar együttes öt perccel a meccs vége előtt. (64–61).

A Győr Ciglar büntetőivel két ponttal vezetett egy perccel a meccs vége előtt (70–68), de az ellentámadásból Eva Vitecková betalált a hárompontos vonal mögül. A hazaiak ezután már nem tudtak fordítani, így 75–71-re elveszítették a találkozót.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
UNI SEAT GYŐR–USK PRAHA (cseh) 71–75 (20–19, 16–15, 12–17, 23–24)
Győr, 854 néző. V: Anzulovic (horvát), Berekashvili (grúz), Walton (angol)
GYŐR: CIGLAR 14, RASHEED 13/3, Simon 4, Nagy-Bujdosó 12, HOLLINGSWORTH 18. Csere: Laklóth 2, Sujanova 4, Őri 2, Vincze V. 2,
PRAHA: PENICHEIRO 6, F. Eldebrink 2, MONTANANA 14/6, VITECKOVÁ 18/12, Burgrová 6. Csere: ELHOTOVÁ 19/12, Kuilchová 10, Zrustová, E. Eldebrink
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–0. 6. p.: 14–3. 7. p.: 14–11. 10. p.: 18–19. 14. p.: 30–23. 19. p.: 36–29. 22. p.: 36–39. 29. p.: 48–45. 31. p.: 48–51. 37. p.: 68–63. 40. p.: 70–68.
Kipontozódott: Hollingsworth (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – A végén esélyünk volt megnyerni a meccset, de a csehek nagyobb rutinja miatt ez nem sikerült. Néha olyan érzésem van, mintha az Empire State Building tetejére rohanva háromfokonként vennénk a lépcsőket, de mindig orra bukunk. Tanulunk hibáinkból, dolgozunk tovább.
Lubor Blazek: – Izgalmas, végig szoros mérkőzést játszottunk a győriekkel, de ezen nem lepődtünk meg, mert tudtuk, hogy nehéz lesz itt nyerni. A hajrában higgadtabbak és pontosabbak voltunk, ez döntött a javunkra.
A csoport másik mai meccsén: Lotos Gdynia (lengyel)–Kaunas (litván) 97–80
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Galatasaray (török) 6 6 494–419 12
2. Valencia (spanyol) 6 5 1 449–359 11
3. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 6 4 2 412–359 10
4. USK Praha (cseh) 6 3 3 402–415 9
5. Bourges (francia) 6 2 4 382–401 8
6. Lotos Gdynia (lengyel) 6 2 4 444–468 8
7. Győr 6 1 5 421–495 7
8. Kaunas (litván) 6 1 5 391–479 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik