A Charlotte megtörte a Grizzliest, nem hibázott a GSW

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.11.29. 09:08
null
Klay Thompsonék nehezen gyűrték le az Atlanta Hawks-t (Fotó: Reuters, archív)
Remek második negyedének köszönhetően könnyed győzelmet aratott Memphisben a Charlotte az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, míg a Golden State ha nehezen is, de hozta sorozatban tizenkettedik győzelmét – ezúttal a Hawks maradt alul. Russell Westbrook újabb tripla-duplával vezette sikerre a Thundert New Yorkban, hosszabbítás döntött a Wizards-Kings derbin, Kyle Lowry extrájával nyert a Toronto, a Jazz pedig a hajrában nyomta le a Minnesotát.

Washington Wizards–Sacramento Kings 101–95 – hosszabbítás után

A túlóra a Washingtoné volt. Hullámzó mérkőzést vívtak a felek és főleg egymás hibáiból éltek – mindkét csapat elérte a húszas határt az eladott labdákat tekintve és ezektől függött, hogy éppen ki állt jobban. A rendes játékidő végén a Kings zárkózott fel, ám a hosszabbítást már uralta a Wizards: kőkeményen védekeztek a fővárosiak, egy Beal-tripla mellett John Wall szórt be hat pontot, ez pedig elég volt a győzelemhez. Mindkét hátvéd karriercsúcsot döntött egyébként, bár ennek csak Beal örült: ő hét hármast rámolt be, Wall pedig tizenegy labdát adott el...

Cousins vállalt mindent. Nem játszott igazán jól a Sacramento és a center is sokat hibázott: 36 pontjához kellett 34 mezőnykísérlet, nem ültek a triplái (1/6), de még a büntetői (3/10) sem, igaz, leszedett húsz lepattanót is. A rendes játékidő végén ő mentette meg csapatát, tíz pontot vállalt a végső 12-4-es futásból, övé volt az utolsó hat egység, ráadásul kulcspillanatban kiosztott két blokkot is – a ráadásban azonban már ő sem tudott segíteni. A Kings csapatszinten összesen három triplát tudott elsüllyeszteni, a tíz elrontott büntető sem segített és az eladott labdákat sem tudták úgy kihasználni, mint a Wizards – szűken ugyan, de vereséget szenvedtek.

A Wizards legjobb dobói: Beal 31/21, Wall 19/3, Porter 15/6
A Kings legjobb dobói: Cousins 36/3, Gay 18/3, Lawson 12

Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 122–95

Lowry nem tudott hibázni. A mérkőzés kimenetele nem volt kérdés, a Raptors az első negyedtől kézben tartotta a dolgokat és folyamatosan növelte előnyét, egészen extra támadójátékkal aratott könnyed győzelmet. DeRozan dobásai nem ültek most, a padról viszont remekül szállt be Ross, ugyanakkor ki kell emelnünk Kyle Lowry-t: az irányító nyolc gólpassza mellett 6/6 (!) triplát küldött a helyére, ezzel franchise-rekordot döntött. Vezérletével a Toronto 13/19-et (68,4%) dobott kintről csapatként, összességében pedig 54,5%-kal dolgozott mezőnyből a hazai alakulat – sorozatban harmadik győzelmüket impresszív teljesítménnyel húzták be Valanciunasék.

Ehhez most kevés volt a Sixers. Joel Embiid nélkül esélye sem volt a vendégcsapatnak, bár voltak azért biztató teljesítmények: Okafor, Covington és Rodriguez is jól játszott, de ez ellen a Raptors ellen ez nagyon kevésnek bizonyult. Védekezésben képtelenek voltak váltani Ilyasováék és látva a meccs alakulását, nem is erőltették meg magukat: csak Covington kapott harminc percnél többet, sok időt töltöttek parketten a cserék.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 24/18, Ross 22/9, DeRozan 14
A 76ers legjobb dobói: Covington 20/18, Okafor 15, Ilyasova 11/3, Rodriguez 11/6, Holmes 11/3, Stauskas 11/9

New York Knicks–Oklahoma City Thunder 103–112

Tripla-dupla nélkül nem illik. Russell Westbrook (9/23 mezőnyből, 18 pattanó, 14 gólpassz, 7 eladott labda) nem viccel, sorozatban harmadik találkozóján, idén összesen nyolcadszor érte el ezt a statisztikai bravúrt, ráadásul egy gólpassz híján már félidőre megcsinálta – jelenleg 30,9 pontot, 10,3 lepattanót és 11,3 gólpasszt átlagol ebben a szezonban. Vezérletével és Enes Kanter (12/17 mezőnyből, 10 pattanó, 3 blokk) agresszivitásával a második negyedben fordított az OKC, ezt a párost nem tudta lelassítani a Knicks, ráadásul a Thunder védekezésben is kellően kemény volt ezúttal – nehéz dobásokba hajszolták bele a hazaiakat, emellett pedig a lepattanózást is uralták.

Rose extrája kevés volt. Az irányító talán legjobb meccsét (10/20 mezőnyből, 10/10 büntető) játszotta Knicks-mezben, de Carmelo Anthony rengeteget hibázott és bár Porzingis (9/20 mezőnyből, 5 blokk) hasznos volt, összességében nem igazán működött a gépezet. Csapatként 40% alatt maradtak mezőnyből, nem ültek a kinti dobások és nem voltak elég kemények, egy fokkal jobban pörgött az OKC – Rose és Porzingis vezérletével a hajrában így is visszajöttek 101-99-re, de egy 9-2-es futással eldöntötték a meccset a vendégek.

A Knicks legjobb dobói: Rose 30, Porzingis 21/9, Anthony 18
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 27/6, Kanter 27, Adams 14, Morrow 14/9

Miami Heat–Boston Celtics 104–112

Hiába az extra második félidő. A második negyedben negatív szezoncsúcsot döntött a Miami a tizenkét dobott ponttal, de a fordulás után már teljesen más csapatként játszottak a hazaiak: a nagyszünetet követően 73 egységet rámoltak be, de már ez is kevésnek bizonyult. Goran Dragic végül vállalta a játékot és 27 pontos, 17 gólpasszos dupla-duplát gyártott, de a védekezés közel sem volt azon a szinten, mint a szezon eddigi részében, így az extra támadójáték ellenére nem tudtak sokkal közelebb zárkózni Whiteside-ék. A záró etapban bejöttek tíz pont alá, de itt el is fogyott a lendület, így 5-12-vel kezdik meg hárommeccses nyugati túrájukat. Érdekesség: a Heat elrontotta első tizennégy triplakísérletét és egy időkérésnél egy tabletért dobó szurkoló előbb talált be, mint bármelyik játékos...

Jól játszott a Boston. Al Horford nem lépett pályára, Tyler Zeller kezdett a helyén, de a vendégek támadójátéka így is meglehetősen olajozottan működött – hatan érték el a tízpontos határt és bár Isaiah Thomas nem dobott jól, csapatszinten hatékonyan dolgoztak. Rendre ki tudták használni a Heat hibáit, 26 gólpasszukra csak kilenc eladott labda jutott, partiban voltak a lepattanózást tekintve és mindenre tudtak válaszolni, így beosztották közel húszpontos előnyüket.

A Heat legjobb dobói: Dragic 27, Whiteside 25, Richardson 12/9
A Celtics legjobb dobói: Thomas 25/6, Bradley 18/6, Crowder 17/6

Memphis Grizzlies–Charlotte Hornets 85–104

Uralta a meccset a Hornets. Már az első negyedben is érződött a vendégek fölénye, a másodikban pedig megfojtották a Memphis játékát: tizenkilenc pontos előnyt építettek ki a nagyszünetig és ezt később sem szórakozták el. A kőkemény védekezés mellett támadásban is jól dolgozott a gárda, Kemba Walker és Jeremy Lamb együtt 42 pontot szerzett 25 mezőnykísérletből, végig kontrollálta a találkozót Steve Clifford együttese. A Memphis idegenbeli legyőzése mindenhogy nagy fegyvertény, a négy vereség után sorozatban második meccsét húzta be a Hornets, így elindulhat felfelé – hajnalban otthon vívnak a Detroit ellen.

Conley megsérült. Zach Randolph továbbra sem áll a Memphis rendelkezésére, de a csapat fő gondját a kissé erőtlen játék jelentette ezúttal: elöl-hátul keményebb és koncentráltabb volt a Hornets. Ennek ellenére még egy nagy futással visszajöhettek volna a meccsbe, de a harmadik negyedben egy Kidd-Gilchristtel történt ütközés után megsérült Mike Conley háta, az ő kiválása pedig megpecsételte a Grizzlies sorsát. A találkozó nagy részében egyébként az elmaradt fújások miatt reklamáltak a hazaiak (13-31 a büntetők aránya) és főleg kintről próbálkoztak, kevés sikerrel – 29 kísérletükből csak hetet küldtek a gyűrűbe.

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 19/6, Conley 14/6, Martin 11/3
A Hornets legjobb dobói: Walker 21/15, Lamb 21/6, Kidd-Gilchrist 14

Minnesota Timberwolves–Utah Jazz 103–112

Tovább javul a Jazz. Sorozatban harmadik győzelmét aratta a vendégcsapat és bár a ligaelit védekezés ma csak részeredményeket szállított, a parádés támadójáték így is elég volt a sikerhez. Hayward és Hill játékára nem talált ellenszert a Wolves, a palánk alatt nyolc támadópattanót szedett le és három blokkot osztott ki Gobert, a padról pedig Lyles hozta a lendületet – 50%-kal dolgoztak mezőnyből és 38 pontot szereztek az utolsó negyedben. Az összecsapás egyébként végig szorosan alakult, 83-82-nél még vezetett is a Minnesota, de egy 11-0-s futással meglépett a Jazz és innentől már lemenedzselte a hátralévő időt – holnap a Houstont fogadják Hoodék.

Nem tud nyerni a Minnesota. Támadásban úgy is száz pont fölé jutott a társaság, hogy igazán sem Wiggins, sem Towns nem játszott jól, egyénileg LaVine (28 pont, 8 pattanó, 8 gólpassz) emelkedett ki és Muhammad játszott még kifejezetten hasznosan. Ez azonban mit sem ért, mivel a védekezésüket simán szétszedte a Jazz akkor is, ha nagyon gyengén dobtak kintről Hillék, a hajrában ráadásul ismét hiányzott valaki a Wolvesnál, aki előlép – senkiből nem lett azonban vezér, így újabb szoros találkozót buktak el.

A Timberwolves legjobb dobói: LaVine 28/6, Towns 19/3, Wiggins 13/3
A Jazz legjobb dobói: Hayward 24, Hill 24, Gobert 16

Golden State Warriors–Atlanta Hawks 105–100

Meg kellett küzdeni érte. Nem adta könnyen magát a Hawks, sőt, a harmadik negyedben gyakorlatilag végig a vendégek vezettek, csak a záró etapban, egy kisebb futással tudott ismét fordítani a Warriors. Klay Thompson erősen kezdett, de onnantól inkább Kevin Durant (25 pont, 14 lepattanó) és Steph Curry hozta a pontokat, de főleg betörésekből, büntetőkből - agresszíven védekezett az Atlanta. A hajrában aztán Draymond Green is hozzátette a magáét, az utolsó bő negyven másodpercben két dobást is blokkolt, a másodikkal tulajdonképpen eldöntötte a találkozót, így a ligaelső sorozatban tizenkettedik győzelmét jegyezte. Érdemes még kiemelnünk a GSW-padot is, Andre Iguodala óriási hatással volt a játékra és vele a pályán kategóriákkal hatékonyabb volt a csapat, míg Ian Clark némi lendületet és egy nagyon fontos buzzer hármast tett hozzá.

Elvégezte a feladatot az Atlanta. A zuhanórepülésben lévő Hawks ezúttal szépen tette a dolgát, Howard és Millsap révén igyekezett uralkodni a festékben, agresszíven védekezett a periméteren, Dennis Schröder pedig feljavult és csapata élére állt támadásban. Győzelmet azonban végül ez sem ért, a Warriors is keményen védekezett, a hajrában pedig a sztárjátékosok közötti különbség eldöntötte az összecsapást - Korverék sorozatban harmadik vereségükkel lecsúsztak a Charlotte mögé a csoportjukban.

A Warriors legjobb dobói: Curry 25/12, Durant 25/3, Thompson 20/9
A Hawks legjobb dobói: Schröder 24/3, Howard 14, Millsap 14/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik