Zsiga Gyula lesz az egyesülő FTC és PLER edzője

MTI MTIMTI MTI
2011.05.26. 13:14
null
Zsiga Gyula lesz az egyesülő csapat trénere (Fotó: Meggyesi Bálint – archív)
Címkék
A Dunaferr női együttesével 1999-ben Bajnokok Ligája-győztes Zsiga Gyula lesz az egyesülő Celebi-FTC és PLER KC férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.

„A Szeged és a Veszprém megszorítására szövetkezünk tudásunkat és forrásainkat egyesítve” – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester. Hozzátette, hogy a hamarosan megalakuló gazdasági társaságban, amely az összevont csapatot működteti majd, mindkét klub 50 százalékban lesz érdekelt.

A tervekről elhangzott, az első évben a legjobb négy közé jutás lesz a cél, de rövid időn belül a Pick-Szeged, majd az MKB Veszprém méltó ellenfele akar lenni az együttes, amely állandó Bajnokok Ligája-részvételre is pályázik.

„Ami a tárgyalásokat illeti, már tavaly is eljutottunk két-három lépcsőfokig, és az idén újra felvetődött a fúzió, mivel nagy lehetőség rejlik benne. Mindkét klubnak jelentős utánpótlásbázisa van, ezeket érintetlenül hagyjuk, hogy minél nagyobb maradjon a merítési lehetősége a budapesti kirakatcsapatnak” – mondta Horváth István, az FTC szakosztályvezetője.

„Angyalföldi vagyok, ott is élek, de budapestinek vallom magam, ezért nagy megtiszteltetés, hogy engem kértek fel a gárda irányítására. Mindkét együttes azzal a problémával küzdött, hogy nem volt második sora, de az egyesüléssel ez nem fordulhat elő” – mondta Zsiga Gyula, aki 18 év után lesz ismét élvonalbeli férficsapat edzője. Hozzátette, június 15-ére alakul ki a csapat végleges kerete.

Az egyesüléssel létrejövő új klub neve még nem dőlt el, színeit illetően pedig azt mondták, benne lesz a zöld-fehér és vélhetően a kék is. A csapat Pestszentlőrincen játssza majd a meccseit.

A 2010–2011-es Budapest Bank Férfiligában a PLER a nyolcadik lett, míg az FTC a Tatabányával harcol a bronzéremért, az utolsó, vasárnapi népligeti meccs előtt a párharc állása 2–2.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: több mint helytállás a kozármislenyi fiataloktól

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2026.04.09. 17:55

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.06. 13:35

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
2026.04.06. 08:57

Kézilabda: a Veszprém és a Debrecen is továbbjutott az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.02. 20:32

Kézilabda: az FTC is ott lesz a leány ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2026.04.01. 20:41

Kézilabda: mintha kicserélték volna a NEKA női NB I-es csapatát

Utánpótlássport
2026.04.01. 09:07

Kézilabda: az FTC győzelemmel kezdett az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.03.31. 20:24
Ezek is érdekelhetik