Zácsik Szandra ismét a Fradi játékosa!

2010.12.27. 11:47
null
Zácsik ismét magára öltheti a Fradi zöld szerelését (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, és a Ferencváros női kézilabdacsapata a mai napon hivatalosan is bejelentette Zácsik Szandra szerződtetését. Az átlövő 2013-ig szóló megállapodást kötött a zöld-fehérekkel.

Ismét a Ferencváros kézlabdázójának mondhatja magát Zácsik Szandra. A játékos visszatér egykori csapatába, amely a mai napon bejelentette: 2013-ig megszerezte az átlövő játékjogát.

Zácsik a nyártól mindenképpen visszatért volna korábbi klubjába, ám a hét elején felbontotta szerződését a szlovén Krim Ljubljanával, így nyílt arra lehetőség, hogy az FTC már most megszerezze.

Zácsik a sérülése miatt az ősszel már nem tudott segíteni csapatának sem a bajnokságban, sem a Bajnokok Ligájában. Minden bizonnyal ez is közrejátszott a távozásában. A játékos vállát ezután megműtötték, ami miatt kénytelen volt kihagyni a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságot is, amelyen végül a magyar válogatott a 10. helyen végzett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy rendeződött az ügyem és a Fradi rendelkezésére állhatok. A sérülésem szinte teljesen rendbe jött, és nem fog akadályozni a játékban. Már voltam sportorvosnál, és kedden délelőtt kell visszamennem a pecsétért" – mondta a szerződéskötést követően Zácsik.

A játékos a keddi, Vác elleni bajnokin már pályára léphet régi-új együttesében.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
18 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
24 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
34 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
50 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája