Zácsik Szandra 2011 nyarától a Fradié

MTI MTIMTI MTI
2010.04.27. 11:17
null
Zácsik Szandra a Fradiban folytatja 2011 nyarától (Fotó: Czagány Balázs - archív)
Címkék
Zácsik Szandra 2011 nyarától ismét a Ferencváros női kézilabdacsapatában játszik – derült ki a klub mai sajtótájékoztatóján. A győri Deáki Dóra és a kiskunhalasi Szarka Adrienn is a Fradiban folytatja, de ők már a következő idénytől.

A válogatott átlövő tavaly szeptemberben került a szlovén Krim Ljubljanához. Az FTC keddi bejelentése szerint a klub nem tudta őt kivásárolni, és ezért kell várni még egy szezont, hogy visszatérhessen. Zácsik 2013 nyaráig kötelezi el magát a zöld-fehérekhez.

„Nagyon örülök a csapat körül történt változásoknak, és annak, hogy minden rendben van végre a Fradinál – mondta a jelenleg sérült Zácsik. – Még egy évet Ljubljanában kell töltenem, mivel oda két esztendőre igazoltam, de a következő idénytől már a Ferencváros játékosaként léphetek ismét pályára. Fontos számomra, hogy szerepelhessek nemzetközi kupákban is, valamint hogy egy jó csapat tagja lehessek. Nagyon örülök annak, hogy ennyi jó játékos igazolt már most a Fradiba. Remélem, hogy ők a következő évadban is kiharcolják a nemzetközi indulás jogát, így utána már én is velük küzdhetek majd egy rangos európai kupasorozatban a sikerekért."

Elek Gábor vezetőedző szerint "nem kérdés, hogy Zácsik már az utolsó itteni évében is nagyon jól érezte magát, kimagasló teljesítményt nyújtott és nemzetközi szintű játékossá érett, amit a Ljubljanában is bizonyított".

A győri Deáki Dóra és a kiskunhalasi Szarka Adrienn viszont már a következő idénytől a jelentősen megerősödő fővárosiaknál kézilabdázik majd. Deáki három, Szarka két évre írt alá. A Ferencváros korábban már megszerezte Szamoránsky Piroskát, Tomori Zsuzsannát, Kovacsicz Mónikát és a fehérorosz Alena Abramovicsot.

A klub bejelentette, hogy utánpótlás-akadémiát indít, amelyet Novák András felügyel majd. A PLER-től érkező szakember – aki három évet már dolgozott a Fradiban – a környező általános iskolákat keresi fel, első-második osztálytól kezdve figyeli a gyerekeket, és a legjobbak majd ötödik-hatodik osztálytól lehetnek a Ferencváros játékosai. Novák emellett a női felnőttcsapat kapusedzője is lesz.

A keddi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a férfi és női csapat – az összes korosztály – a következő három szezonban az Erima szereléseiben játszik.

ZÁCSIK ALÁÍRTA ÚJ SZERZŐDÉSÉT
 

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Argentína–Zöld-foki-szigetek

Foci vb 2026
12 perce

Statisztikák: megvan a vb-k történetének első duplázója – öngólból

Foci vb 2026
22 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
35 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
52 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
53 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
53 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
54 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik