Oda a négyes döntő, a Kiel Veszprémben is nyert

Vágólapra másolva!
2013.04.27. 15:50
null
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Korponai Tamás)
Az MKB Veszprém sokáig továbbjutásra állt a Kiel ellen, ám végül hazai pályán is kikapott a címvédőtől (29–28-ra), így a német csapat jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

A korábbi kedvenc Marko Vujin immár ellenfélként tért vissza Veszprémbe – nem először –, váltótársa, Christian Zeitz viszont kézsérülés miatt Németországban maradt. A másik oldalon mindenki hadra fogható volt, Gulyás Péter bokarándulása is rendbe jött.

A Veszprém Arénában természetesen telt ház fogadta a csapatokat, a győri női csapat több klasszisa (Katrine Lunde-Haraldsen, Jovanka Radicsevics) is a helyszínen nézte meg az összecsapást, valamint edzőjük, Ambros Martín is így tett.

Kiválóan kezdett a Veszprém, Nagy László gyorsan megszerezte első két gólját, a falban remekül dolgozó Renato Suliccsal pedig nem bírtak a vendégek. A 7. percben már 5–1-re vezetett Carlos Ortega együttese, ám elég volt néhány Thierry Omeyer-védés, valamint egy kis kihagyás védekezésben, és máris kiegyenlített a címvédő (5–5).

A legjobbkor érkezett két gyors Cristian Ugalde-gól, amely után megint a hazaiak percei következtek. Fazekas Nándor parádés formában védett, csak Momir Ilics büntetőivel nem bírt, de erre is volt megoldás, harmadjára már Mirko Alilovic állt szembe a szerbbel, és ő már túljárt az eszén. Újra négy gólra hízott a Veszprém előnye, a félidő legvége azonban rosszul alakult, így 14–12-t mutatott az eredményjelző a szünetben.

A fordulás után hamar egyenlített a német gárda, de negyedórán keresztül még rendre újítani tudott a magyar bajnok. Marko Vujin ezúttal is megszórta korábbi csapatát, az ő góljával szerezte meg először a vezetést a Kiel (a 47. percben 23–22-re alakította az állást), amely ezután már nem engedte ki a kezéből az irányítást. Az utolsó percben az egyenlítésért támadhattak a veszprémiek, de ez sem jött össze nekik, így hiába játszottak kiválóan mindkét mérkőzésen az első 40-50 percben, végül kettős vereséggel búcsúztak a sorozattól, és a négyes döntő újra csak álom maradt számukra.

A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK




A MÉRKŐZÉS HAJRÁJA

(A Digi Sport felvétele)

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
MKB VESZPRÉM KC–THW KIEL (NÉMET) 28–29 (14–12)

Veszprém, 5200 néző. V: Olesen, Pedersen (dánok)
VESZPRÉM: FAZEKAS – Gulyás P. 3, NAGY L. 5, CHEMA RODRÍGUEZ 4, SULIC 5, Terzic,
UGALDE 5. Csere: Alilovic (kapus), Schuch, Iváncsik T. 1 (1), Oneto, Dzsamali 1, Laluska, Császár 4 (4), Iváncsik G.
KIEL: Omeyer – Sprenger, VUJIN 7 (1), Toft Hansen 1, Ilics 2 (2), JÍCHA 7, Sigurdsson 2. Csere: PALICKA (kapus), NARCISSE 3, AHLM 3, PÁLMARSSON 3, Ekberg 1
Az eredmény alakulása. 6. p.: 5–1. 11. p.: 5–5. 21. p.: 11–7. 26. p.: 13–10. 36. p.: 16–16. 39. p.: 19–16. 44. p.: 22–20. 47. p.: 22–24. 52. p.: 23–26. 57. p.: 26–29
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3
Továbbjutott a Kiel, kettős győzelemmel (61–59-cel)
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega, a Veszprém edzője: – A Bajnokok Ligájában a világ legjobb együttesei ellen csakis hasonló összecsapásokra kell készülnünk, igaz, a Kiel ebben a kategóriában is a kiemelkedők közé tartozik. Nem csapott be bennünket, hogy csak egygólos hátrányban vártuk a második meccset, de sajnos nem tudtunk ellenfelünk fölé nőni.
A Carlos Ortegával készült teljes interjút a Nemzeti Sport vasárnapi számában olvashatja.

Alfred Gíslason, a Kiel edzője: – A második félidőben jobban védekeztünk, és ekkor többet hibázott a Veszprém. Ugyanolyan izgalmas, magas színvonalú meccset nyertünk meg, mint Kielben, csak kicsit más koreográfiával. A végjátékot egyértelműen uraltuk, a nyitott védekezéssel megállítottuk ellenfelünket.

TOVÁBBI PÁRHARCOK
Barcelona (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 32–24 (15–9)
Továbbjutott: a Barcelona, 52–49-es összesítéssel

VASÁRNAP JÁTTSZÁK
17.00 Kielce (lengyel)–Metalurg Szkopje (macedón) (az első mérkőzésen: 27–25)
18.30 Hamburg (német)–Flensburg (német) (az első mérkőzésen: 32–26)
(Négyes döntő, Köln: június 1–2.)


PERCRŐL PERCRE

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: Csak végig ilyen szerencsénk legyen, Nagy László lövése a sáncról bepattan, a másik oldalon egyből hetest harcolt ki Toft Hansen, Ilics nem hibázott. Két rossz átlövés következett. Nagy László második góljával 2–1. Vujin alulról próbálkozott, a blokkon lelassuló labdát Fazekas kipiszkálta a jobb alsó sarok elől, a másik oldalon Sulic a kapufát találta el ziccerben, de kiállítás és hétméteres. Iváncsik Tamás Omeyer mellett a jobb alsóba lőtt. Fazekas véd ismét. 3–1

6–10. perc: Nagy ezúttal egy gólpasszt oszt ki, Sulicnak. Ilics a sáncba bombáz, majd mellé. Ugalde indult ziccerben, és bár Omeyer beleért a lövésbe, a labda a hálóba pattant (5–1). Kiegészült a Kiel. Narcisse gyötörte be a labdát Toft Hansennek, aki betalált. Nagy lövésénél Omeyer eltalálta az irányt. Sigurdsson ugrott be a szélről, Sulic a vonalon belül ütközött vele, a büntetőt ismét Ilics értékesítette. (5–3). Terzic lövését is védte Omeyer, Jícha bődületes bombájával szemben tehetetlen volt Fazekas. 5–4

11–15. perc: Sulic ellen fújtak támadóhibát a dán bírók. Narcisse szabadon ugorhatott fel, egyenlítés lett a vége (5–5). Szépen ment végig a labda Ugaldéig, aki a szélről a rövidbe lőtt, majd Vujin labdavesztése után indulásból növelte kettőre a Veszprém előnyét (7–5). Sigurdsson a lécre ejtett, Sulic beállóból lőtt gólt (8–5). Chema Rodríguez a földön maradt egy ütközést követően. Jícha lövésére Fazekas leért. Chema tört be két ember között, Ilicset kiküldik két percre, és hétméteres következik. Iváncsik Tamás lövését Omeyer lábbal védte, és a kipattanó a vendégeké. Jól húzzák az időt a németek, Sulic pedig sárga lapot kap. Jícha nemcsak átlőni tud..., a cseh a bal szélre lekeveredve gyönyörűen cunderezett a kapuba. 8–6

16–20. perc: Villant a két jobbátlövő, előbb Nagy, majd Vujin (9–7). Sulic helyett Oneto a falban, ellene fújnak a dánok. Újabb rendkívül hosszú lefolyású Kiel-akció végén Jícha lövését Fazekas védte, majd egy elrontott támadás után Sprenger ziccerét is hárította a magyar kapus. Dzsamali a pályán a hazaiaknál balátlövőben. Gulyás góljával újra három közte. Schuch kap két percet kétkezes lökésért. 10–7

21–25. perc: Jícha lövőcsele után hetes a vendégeknek, de ezúttal Alilovic állt szemben Iliccsel, és a horvát-szerb párbajt előbbi nyerte! Chema emberhátrányban is eredményes (11–7). Ahlm beállóból talált be Jícha pattintott passzát követően. Kiegészült a Veszprém, Gulyás a szélről növeli góljai számát. 12–8-nál időt kér a Kiel edzője, Alfred Gíslason. Pálmarsson úgy gondolta, hogy távolról, a blokk felett is be tudja venni Fazekas kapuját, de nagyon rosszul gondolta. Veszprémi lépéshiba után Jícha indult, és ő nem rontott ziccerben. Megnyitotta a falát a Kiel, Narcisse zavar elöl. 12–9

26–30. perc: Dzsamali hatalmas gólt ragaszt a bal felső sarokba. Vujin válaszolt (13–10). Narcisse-t kell ápolni, közben Nagy szerzi meg negyedik találatát. Vujin talpról a léc fölé lőtt. Passzív volt a Veszprém játéka, Nagy lövése elkerülte a bal alsó sarkot. Pálmarsson újabb lövését védte Fazekas, de a labdát a kieliek szerezték meg, és Vujin már jól célzott (14–11). Ortega időt kér 40 másodperccel az első félidő vége előtt. Dzsamali kapu fölé lőtt. Sulic letarolta Pálmarssont, kiállítás a „jutalma”. Narcisse a dudaszó előtt betalált, de a szünetben így is továbbjutásra áll a Veszprém. 14–12

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: Vujin előtt teljesen szétnyílt a fal, ki is használta. Emberhátrányban lehozza a kapust Ortega, Ugalde volt a pályán helyette néhány pillanatig, Chema gólja pedig azt mutatta, hogy ez nem volt rossz húzás a spanyol edzőtől. Sigurdsson gyorsan felelt a veszprémi gólra (15–14). Egy labdaeladás után indult a Kiel, Jícha fejezte be a villámakciót (15–15). Kis szerencsével került Chemához a labda, és bár a spanyol irányító lövését védte Omeyer, büntető következik. Császár átverte Omeyert, a labdát pedig be. Schuch a padon, sajnos kiállítás miatt. Narcisse lövését Fazekas védte. 16–15

36–40. perc: Megint Ugalde a pályán megkülönböztető trikóban, de ezúttal elmaradt a hazai gól emberhátrányban. Jícha 9 méterről ugorhatott fel, ez pedig sosem jelent jót az ellenfélnek... (16–16). Nagy betörés után betalált, Sprenger viszont csak kapufáig jutott. Sulic lőtt gólt Chema passzából. Kétszer indulás miatt a Veszprémé a labda. Chema ezúttal maga fejezte be, Ilicset pedig még ki is állítják (19–16). Pálmarsson lövését Fazekas bevédte sajnos. Emberfórban egy kihasználatlan hazai támadás. Ismét Pálmarsson, ezúttal átlövésből (19–18). Nagy, Terzic, Sulic volt a labda útja, a végállomás pedig a kapu bal felső sarka. 20–18

41–45. perc: Ekberg svéd hidegvérrel állítja vissza az egygólos különbséget, de Ugalde spanyolos technikával újra kettőre növeli a hazai előnyt. Narcisse harcolt ki hetest, amit Vujin értékesített Aliloviccsal szemben (21–20). Narcisse kapta derékon Terzicet, de kiállítás nincs. Terzicnek nem veszi el a kedvét, hétméterest ért a küzdése. Császár állt oda a vonalhoz, és a bal alsó sarokba lőtt (22–20). Megszerezte a labdát a Veszprém, de aztán a dánok mégis úgy ítéltek, hogy maradhat a Kielnél. Német gól a vége a támadásnak (Ahlm fordult be), és Sulic kétpercet kapott. Ugalde a pályán ismét, de eladta a labdát, amit Narcisse az üres kapuba dobott. 22–22

46–50. perc: Fél perc van még a Veszprém emberhátrányából, Chema a földön maradt néhány másodpercig, de folytatni tudja. Vujin pattint a kapuba Alilovic lábai között, először vezet a Kiel. Ortega időt kért (22–23). Nem ezt beszélték meg, az biztos: eladta a labdát a Veszprém, indult a Kiel, és már kettővel vezet, összesítésben hárommal (22–24). Sulicra nem lehet panasz, újra betalált, mégpedig Nagy bejátszása után. Vujin próbált kiállítást kiharcolni, de a játékvezetők nem ették meg az alakítását. Alilovic védése után Chema ment bele Narcisse-ba, Sigurdsson indult, és nem hibázott (23–25). 23–25

51–55. perc: Az Omeyer helyére beállt Palicka védése után a háromgólos vezetésért támadhat a Kiel. Alilovic megsérült, Fazekas visszaáll a kapuba. Narcisse elügyetlenkedte szerencsére. Gulyás éles szögből elvállalta, de a labda a kapufáról kipattant. Ahlmot nem vették komolyan a hazaiak, nagy hiba volt (23–26). Itt az újabb, az utolsó veszprémi időkérés. Sulicot öt méteren állítják meg, hetes. Császár Omeyer lábai között talált utat a labdának. Gíslason is időt kér (24–26). Ekberg lövését védte Fazekas, de a labda maradt a Kielnél. Vujin pedig góllal zárja a vendégakciót, majd még fetreng egy kicsit (24–27). Chema szép csel után szépít. Terzic a nézők közé löki Vujint.

56–60. perc: Pálmarsson hatalmas gólt lő nehéz szögből. Ahlmot kiküldik a játékvezetők. Gyorsan sikerült kihasználni a fórt, Gulyás révén. Narcisse esik össze a Suliccsal való találkozás után, de nincs kiállítás. Jícha lövése után a kapuban köt ki a labda (26–29). Három perc sincs hátra, Chema hetest harcolt ki. Császár ezt is belőtte (27–29). Kiegészült a Kiel. Pálmarsson lövése a kapufán csattan, jöhet a Veszprém. Narcisse taglózza le Chemát 58:21-nél, a francia már nem jöhet vissza. Császár megcsinálja a helyzetet Ugaldénak, aki betalál (28–29). Vujin ellövi, de marad a labda a Kielnél. A végén még támadhatott a Veszprém, de nem járt sikerrel, így kettős vereséggel búcsúzott. 28–29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik