Újra rangadó lehet az FTC-Győr

Vágólapra másolva!
2010.10.03. 09:35
null
Szucsánszky sokat tehet azért, hogy újra rangadó legyen a zöld-fehér találkozó (Fotó: Szabó Miklós)
Vasárnap 18.30-kor a Népligetben játsszák a női bajnokság alapszakaszának egyik legjobban várt mérkőzését. A bajnok Győri Audi ETO KC a tavaly csak ötödik FTC-Jógazdabankhoz látogat, ám ez a megközelítés csalóka: igazi rangadó lehet a találkozóból.

Most akkor rangadó lesz vasárnap a Népligetben, vagy nem?

Ha csak a közelmúlt eseményeit nézzük, az lesz. Elvégre, mint a kicsit odébb található táblázatból kiderül, az utóbbi esztendőkben váltakozó sikerrel látogatott a Népligetbe a bajnokságban szinte egyeduralkodó Győr. Tulajdonképpen az ETO szinte minden nagy sorozata a Kőbányai úthoz köthető: a magyar bajnokságban legutóbb ott vesztett pontot a győri együttes (a 2008-2009-es rájátszásban lett 28–28), ott szenvedte el legutóbbi bajnoki vereségét (35–34, még a tavalyelőtti alapszakaszban), és bajnoki ezüstéremmel sem kellett beérniük az ETO játékosainak azóta, hogy 2007 nyarán egy felejthetetlen mérkőzésen 37–36-ra kikaptak a Népligetben. A fentiekből kiindulva tehát, ha létezik itthon aréna, amelyikből vesztesen távozhat a szinte legyőzhetetlen győri sereg, akkor a vasárnapi összecsapás helyszíne az. (Bár az ország keleti felén meggyőzően tudnának érvelni a debreceni Hódos Imre Sportcsarnok mellett is.)

Ha viszont kizárólag a tavalyi eredményekből indulunk ki, nem lesz itt semmiféle izgalom. A fővárosi zöld-fehérek az elmúlt idényt jelentősen meggyengült játékoskerettel, anyagi nehézségek közepette kezdték, ennek megfelelően egyrészt otthon is simán kaptak ki az ETO-tól, másrészt az itt-ott bőkezűen elhullajtott pontok eredményeképp csak az ötödik helyen fejezték be a bajnokságot. De a kép csalóka: az még egy másik Ferencváros volt, hat felnőtt- vagy juniorválogatott játékos csatlakozott az őszi 36–26-os zakó óta Elek Gábor csapatához.

Nem mondunk nagy újdonságot: ettől még a győriek játékoskerete az erősebb, amint az a szomszédos, kissé önkényes pontozásos összeállításból is kiviláglik. Erősebb – de az is látszik, hogy a számok alapján egyáltalán nem annyival, hogy esélytelenül lépne pályára a Fradi.

És akkor még nem említettünk egy másik fontos tényezőt, a közönséget – nem véletlen, hogy épp a népligeti csarnokban izzad meg szinte minden évben a leginkább az ETO. A ferencvárosi tábort nyilván nem kell bemutatni senkinek: a hazaiaknak szárnyakat adhat a biztatás, a győriek számára viszont nem lesz egy kéjmámor a kifejezetten ellenséges közegben kézilabdázni – márpedig napokkal a meccs előtt elkelt minden jegy a találkozóra.

Szóval úgy néz ki, vasárnap igazi rangadó lesz a Népligetben.

 AZ ELMÚLT ÉVEK CSATÁI
2009–2010, ALAPSZAKASZ
FTC–Győr 26–36 (12–18)
Győr–FTC 36–31 (23–11)
   
2008–2009, RÁJÁTSZÁS
Győr–FTC 34–13 (19–7)
FTC–Győr 28–28 (14–13)
   
2008–2009, ALAPSZAKASZ
Győr–FTC 45–37 (21–16)
FTC–Győr 35–34 (16–14)
   
2007–2008  
Győr–FTC 32–24 (16–14)
FTC–Győr 23–32 (10–17)
   
2006–2007, RÁJÁTSZÁS
FTC–Győr 37–36 (17–18)
Győr–FTC 38–31 (15–18)
   
2006–2007, ALAPSZAKASZ
FTC–Győr 28–26 (13–14)
Győr–FTC 36–24 (17–13)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik