U19-es női kézi Eb: elődöntős a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2015.07.29. 22:30
A magyar válogatott 25–25-ös döntetlent játszott Norvégiával a Valenciában zajló U19-es női kézilabda Európa-bajnokságon, ezzel bejutott az elődöntőbe. A mieink az oroszokkal játszanak a döntőbe jutásért.

Ismerős helyzetben volt a magyar csapat, amely az első csoportkörben is azzal a tudattal játszhatta utolsó mérkőzését, hogy a döntetlen is elég neki a továbbjutáshoz. Akkor a franciák ellen az utolsó pillanatig izgulni kellett (18–18 lett a vége), és most is hasonlóan alakult a mérkőzés.

Pedig a mieink sokáig a norvégok fölé nőttek, a szünetben 18–13-ra vezettek, és a 42. percben még mindig öt gól volt a két csapat között. Az északiak ezután elkezdtek felzárkózni, egy gólra feljöttek, de ennél többre nem telt erejükből. A magyar csapat három büntetőt is kihagyott az utolsó tíz percben, ám az ellenfél így is csak a döntetlent tudta kiharcolni, amivel nem sokra ment.

A magyar válogatott a pénteki elődöntőben a másik középdöntős csoportot megnyerő oroszokkal találkozik, míg a másik ágon Dánia Svédországgal küzd meg a fináléért.

„Hihetetlen, hogy bejutottunk a legjobb négy közé – mondta a mérkőzés után a magyar válogatottat irányító ifj. Kiss Szilárd. – Az első negyven perc a miénk volt, majd elfáradtunk, de elegendő volt a döntetlen számunkra, amely most óriási győzelem számunkra. Az elődöntőbeli ellenfelünk, Oroszország tűnik az Eb legjobb csapatának, nincs vesztenivalónk.”

U19-ES NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, VALENCIA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT

NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 25–25 (13–18)
V: Vujacsics, Kazanegra (montenegróiak).
NORVÉGIA: Lerstad, Froeland, Lien (kapusok), Abdullah 1, Bergset 5, Fauske, Hernes 2, Hjertner, Hovden 2, Högdahl 5, Kallestad 4, Nygaard 1, Pettersen, Roenning 3, Solaas, Wolff 2. Szövetségi edző: Tore Johannessen.
MAGYARORSZÁG: Gercsó, Mistina (kapusok), Bouti, Csala, Diószegi 1, Élő, Faluvégi 3, Ferenczy 8, Gerháth 3, Hámori 1, Hársfalvi 1, Horváth 2, Kemény, Monori 2, Pásztor 1, Pintér 3. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd.
Kiállítások: 10, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 12/7.
Spanyolország–Svédország 14–20 (8–9)

A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Svédország 3 3 73–56 6
2. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 70–63 3
3. Norvégia 3 1 1 1 77–74 3
4. Spanyolország 3 3 48–75 0

 


AZ 1. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Oroszország 3 2 1 73–63 4
2. Dánia 3 2 1 72–66 4
3. Németország 3 1 2 68–81 2
4. Montenegró 3 1 2 69–72 2

A MAGYAR NŐI JUNIORVÁLOGATOTT EB-KERETE
Kapusok:
GERCSÓ Nóra (Szent István SE), MISTINA Kitti (Mosonmagyaróvár), WÉNINGER Alexa (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: DIÓSZEGI Nikolett (EUbility Group Békéscsabai ENKSE), FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: CSALA Anita (Mosonmagyaróvár), ÉLŐ Beatrix (Mosonmagyaróvár), HÁMORI Konszuéla (Ipress Center Vác)
Irányítók: BOUTI Fruzsina (Győri Audi ETO), FERENCZY Fruzsina (Dunaújvárosi KKA)
Beállók: LINDER Luca (Győri Audi ETO), PÁSZTOR Noémi (Nemzeti Kézilabda Akadémia), PINTÉR Zsanett (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: GERHÁTH Fanni (Mosonmagyaróvár), HORVÁTH Petra (Győri Audi ETO), KEMÉNY Dóra (Dunaújvárosi KKA), MONORI Orsolya (FTC-Rail Cargo Hungaria),
Balszélső: HÁRSFALVI Júlia (Mosonmagyaróvár)

Szövetségi edző: ifj. KISS Szilárd
Edző: PAPP György
Technikai vezető: BARTALOS Béla
Orvos: dr. SIMON Ádám
Masszőr: CSEH Ferenc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik