- Utolsó módosítás:
- 2012-01-14 02:48:10
A klub nem kívánta kommentálni a történteket, a játékos az NB I B-s csapattal készül
Tomorit kitették a Győr első csapatából
A Győri Audi ETO KC honlapjának információja szerint a vezetőség keddtől a válogatott Tomori Zsuzsannát felmentette a munkavégzés alól a klub felnőtt csapatának edzésein és mérkőzésein.
![]() |
| Tomorival "erősített" az NB I B-s csapat (Fotó: Földi Attila) |
Tomori Zsuzsa a jövőben nem a Győr első csapatával készül. A klub hivatalos honlapján közölte, hogy a válogatott játékos nem vehet részt az első keret edzésein.
Tomori a vezetőedző által összeállított egyéni edzésterv teljesítésével, valamint a Győri ETO NB I B-ben szereplő csapatával készül és szerepel mérkőzéseken.
A győri klub vezetői és a játékos a továbbiakban nem kívánják kommentálni az esetet – áll a hivatalos honlapon.
Tomorinak 2011-ig érvényes szerződése van, így ha nem rendeződik a helyzet a két fél között, nyáron szinte biztos, hogy távozik a játékos.
A döntés oka lehet, hogy az utóbbi bajnoki és BL-mérkőzéseken szerényen teljesített Tomori, akinek így munkakapcsolata megromlott játékostársaival és a vezetőedzőjével.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- 13:59 Kerékpár: beismerő nyilatkoztat várnak Ullrichtól hazájában
- 13:54 Tenisz, Davis-kupa: Kellner és Fucsovics kezd az írek ellen
- 13:49 Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- 13:48 Válogatott: hivatalos a 2012-es program, a norvégok elleni meccsel zárjuk az évet
- 13:46 Anglia: Pearce irányít a hollandok ellen, Capello-utód később
- 13:34 Paks: a 20 éves új szerzemény csatárból védő lesz; irány Belek!
- 13:28 Légiósok: Adorján szeretne olyan sokoldalú lenni, mint Gerrard
- 13:13 QPR: Buzsáky Ákos szerint a csapat elbírja a rá nehezedő nyomást
- 13:08 Videó: Kucsera kiakasztotta a kajakgépet az osztrák központban
- 13:04 Formula-1: a 3. tesztnap felénél Rosberg az élen Grosjean előtt
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Videó: ez már vérlázító - szurkoló csúszott rá a Middlesbrough-játékosra!
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







