GALAMBOS DÁNIEL 2017.05.29 11:00 Frissítve: 2017.05.29 12:03

Tomori Zsuzsanna: Lehet, kéne egyszer egy jót sírni

Korántsem volt sima az út, amely vágyai beteljesüléséhez vezetett, de bármilyen gyötrelemmel volt is kikövezve, végigment rajta. Az egykori gitáros, a különleges tehetségű, mégis sokakat megosztó győri kézilabdaklasszis, Tomori Zsuzsanna, aki 2017. május 7. óta Bajnokok Ligája-győztesnek vallhatja magát. Az álom valósággá lett. Az alábbiakban a Nemzeti Sport Sportkrém mellékletében megjelent interjút olvashatják.

Tomori Zsuzsanna a kézilabdapályákon hamar hozzászokott a pofonokhoz (Fotó: Földi D. Attila)


 MOSOLYORSZÁG
Azért az a „befelé örülök” módi, ami nem csak Tomori Zsuzsannára, de a kelet-közép-európai sportfelfogásra is sokszor jellemző volt, az északi trendek beáramlásával bizony változik.

„Jó, hogy jön be az északiakra, hollandokra jellemző mentalitás, és miért ne élnénk meg minden egyes gól örömét, annál is inkább, mert úgy az ellenféllel is éreztetjük, magabiztosak vagyunk, azt mutatjuk neki, látod, én ezt is meg tudom csinálni. Nem vagyok az a típus, mint a két hollandunk, Nycke Groot és Yvette Broch, akik a nap huszonnégy órájában folyamatosan képesek mosolyogni, de nagyon tetszik, hogy ilyenek, hogy ennyire pozitív a személyiségük. Ha rosszabb napom van, ők tuti jobb kedvre derítenek. És akkor itt van még a szintén szuperlaza Duda Amorim.”

– Ha már a ring, emlékszik élete legnagyobb pofonjára? Már amit kapott.
– Átvitt értelemben a térdsérülésem volt az. Nem vagyok ijedős csaj, pláne nem pityergős, de amikor a lengyelek elleni vb-meccsen elszakadtak a szalagok, elsírtam magam. Elkélt akkor a tutujgatás. Én olyan fájdalmat életemben nem éreztem. Több mint egyévnyi tortúra után januárban visszatértem, májusban pedig BL-győzelemmel kárpótolt az élet.

– Ennél azért rövidebb szokott lenni a mégoly súlyos térdszalag-szakadás utáni felépülés is.

– Én sem számítottam ilyen megpróbáltatásokra, csakhogy már a rehabilitációm végén járva ismét megroggyant a térdem, újabb műtét, kezdhettem az egészet elölről. Másodszorra irtózatosan nehéz volt nekidurálnom magam a melónak, de a család, a barátok, a rehabilitációt vezető Holanek Zoltán mindvégig tartotta bennem a lelket. Azért amikor eljött a várva várt pillanat, és az első meccsemre készülődhettem, a biztonság kedvéért szóltam a csajoknak, figyeljenek rám oda, nehogy a pálya helyett megszokásból a VIP-be menjek, de megtaláltam a helyes utat. Más szempontból is. Egyrészt nagyon megerősített ez az időszak, de a final four-siker is azt igazolta, bőven megérte küzdeni, másrészt azóta minden apróságra jobban figyelek, az étkezéstől a pihenésig. Mondhatni profibb lettem. Így, közel a harminchoz...

Magabiztosság és lezserség jellemzi Tomori Zsuzsannát, aki
hét esztendeje nem maradhatott Győrben, most BL-aranyig jutott
a csapattal (Fotó: Földi D. Attila)

– Megünnepli?
– A húszat jobban vártam... Tudom, hogy Bódi Berni, Temes Berni szervezkedik, de hogy mi vár rám pontosan, nem tudom, na de nem hagyom annyiban, kutakodom, nyomozok, meg akarom tudni, mit terveznek.

– Fogadalom lesz? Vagy összeállít egy bakancslistát?

– Nem vagyok az a megfogadós típus, nem is hiszek benne, utazni viszont szeretek, ha készítenék listát, a föld körüli út biztosan felkerülne rá. Meglátogatni kis szigeteket, megismerni különféle kultúrákat, az kedvemre való volna, de Görbicz Anita például harmincnégy, remélem, nekem is lesz még vagy négy jó évem, aztán el lehet indulni.

– Azért a nagy pofonból az arcon csattanó is érdekelne.

– Nem is maflás volt, egy könyökös, Szerbiában kaptam, még a juniorválogatottban, szét is repedt az arcom. Akkor megtanultam, hogyan kell kezdeni egy meccset, hogy az ellenfél féljen tőlem, ne én tőle.

– És félnek Tomori Zsuzsa alakját meglátva?

– Na jó, a félelem szó erős, nem is akarom, hogy így legyen, de ha tartanak tőlem, az nem baj.

– A női kézilabda valóban kőkemény sportággá lett, olykor legalább annyira durva – netán ez a sportosan agresszív világ vonzotta a parkettre?

– Nehéz volna elképzelni a copfos, fehér blúzos, barbie-zós kis Tomori Zsuzsit, ugye? Pedig ilyen voltam. Az akaratos énem persze már akkor is megjelent, a bátyámmal demarkációs vonalat húztunk a szobánkban, az egyik felén szigorúan az én cuccaim, játékaim, később 'N Sync-poszter a falon, a határon túl az övé. Nagyon kemény, amit műveltünk, a francia drazsét is úgy számoltuk le egyesével, nehogy a másiknak eggyel több jusson, az igazi harc azonban a távirányítóért ment, úgyhogy kiegyeztünk abban, fél óráig nála van, felet nálam. Persze ha baj volt, elsőként rohantunk segíteni a másiknak. Kézilabdázó is Győző miatt lettem. Dunaújvárosban játszott, ő kapacitált arra, hogy próbáljam ki, úgy gondolta, élvezném. Engem azonban az általános iskola utolsó évéig egyáltalán nem érdekelt a sport. Csak a zene. Gitároztam, jártam tanárhoz, ám mert aligha lett volna belőlem egy menő lánybanda gitárosa, nem bánom, hogy más irányt vett az életem, főként hogy a kézilabdában kiteljesedhettem, immár pedig a Bajnokok Ligája-diadal is megadatott.

– Különleges tehetsége hamar megmutatkozott?

– Szerintem előbb inkább a fizikumom. Eltértem az átlagmagasságtól és súlytól, ha elkezdtem pattogtatni a labdát, annak azért volt egy erődemonstrációs jellege. A tizenhatodik kerületi sportegyesületben kezdtem, két hónap elteltével kiválasztott a Szpari, fél év múlva pedig a Dunaferr. A középiskolát koleszosként Dunaújvárosban végeztem el, két évig szerencsére ott volt velem a bátyám, a kézilabdát pedig egyre inkább élveztem.

 FEDERER, AGASSI ÉS IBRA ÍRÁSÁT IS ÉLVEZTE
„Az életrajzi köteteket szeretem a legjobban, sportolókét olvasom előszeretettel, mert a pályán ugyan látjuk őket, de a gondolataikat nem mindig ismerjük. Ezekből a könyvekből azonban kiderül, hogyan dolgozzák fel a sikert és a sikertelenséget, hogyan élik meg a jó és rossz élményeket, karrierjük egy-egy örömteli vagy szomorúbb periódusát. Nagyon szerettem például Roger Federer, Andre Agassi, Zlatan Ibrahimovic életrajzi írását.”

– Egyszer sem akart hazamenekülni a szülői házba?
– Nem, mert az a típus vagyok, aki mindig megtalálja a másikkal a közös hangot, jó közösségi embernek gondolom magam. A lázadó korszak persze nem került el, ami leginkább a külsőmet érintette. Anyu toleráns tanárnő, de szegény amennyire várta a hazatéréseimet, szerintem annyira rettegett tőlük, mert amíg az egyik hétvégén a rózsaszín hajam, a másikon a piercing jelentette az újdonságot, sosem tudta, milyen újabb dilire számítson. Ám mert nekem tetszett, elfogadták. Németh András kevésbé, azt mondta, ha megválok a hajszínemtől és kiveszem a piercinget, meghív a válogatottba – ó, nem gond, akár kopaszra is borotváltatom a fejem, ha mehetek, feleltem. Nem éppen erre gondolt szerintem, de válogatott lehettem, repestem az örömtől, hogy akiket korábban Újvárosban bámultam, Pálinger Katalint vagy Ferling Bernadettet, azokkal együtt játszhatok a legjobbak közt. Sokat segített, hogy két évet a Vasasban szerepeltem, mert ha a kiesés ellen küzdöttünk is, hétről hétre hatvan percet tölthettem a pályán, lőttem tíz-tizenkét gólt meccsenként – hála Mocsai Lajos munkájának, ő mentálisan és fizikailag is rendbe rakott. A játékom feltűnt Győrben is, Róth Kálmán hívott, én pedig boldogan igazoltam az ETO-ba.


– Amikor 2010-ben elküldték a Győrből, aligha fogta el ugyanaz az öröm. Hitte volna akkor, hogy egy nap még visszatér?

– Akkor nyilván nem, de nem borítottam rá senkire az asztalt, nem távoztam botrányosan, egy emberrel volt problémám, aki viszont történetesen az edzőm volt. Konkoly Csaba a szezon vége előtt két hónappal kijelentette, nem tud már velem együtt dolgozni, úgyhogy elköszöntünk egymástól.

LEGYEN MINDIG REND!
Tomori Zsuzsa tizennégy évesen elköszönt a szülői háztól, mondhatni azóta a maga ura, bár amikor csak teheti, hazalátogat. Nem utolsósorban egy jó ebéd miatt is.

„Főzni nemigen szoktam, a reggeliben viszont jó vagyok. Azt szívesen készítek, alapos munkát végezve. Lehet bundás kenyér, rántotta, tojással és baconnel tömött zsemle, a reggelinek szeretem megadni a módját. Az is igaz, nemegyszer késői az a reggeli, mert ha tehetem, az ágyban maradok akár tizenegyig. A rendre viszont a reggeli lustálkodás ellenére figyelek. Nem vagyok tisztaságmániás, ugyanakkor szeretem, ha rend van körülöttem, nincs nyolc mosatlan kávéspohár a mosogatómban.”

– Függetlenül a ma már talán lényegtelen incidenstől, nem mindig könnyű Tomori Zsuzsannán kiigazodni. Gondolom, sokszor megkapta életében, hogy flegma.
– Hogyne. Ez a csaj tojik az egészre, meg hasonlókat, de nem érdekel, ki mit gondol. Attól még, hogy rajtam nem tükröződnek az érzelmek, nem mindig rohanok vissza magasba emelt karokkal a gólom után, belül ugyanannyira megélek minden pillanatot, mint bárki más. Amúgy is az a típus vagyok, aki magában cipeli az őt éppen nyomasztó dolgokat, elraktározza, pedig tudom, hogy ki kellene adnom magamból, lehet, kellene egyszer-egyszer egy jót sírni. Csak hát nem ilyen vagyok. Szóval hogy mit közvetítek a pályáról, nem nagyon érdekel, a csapattársaim tudják, milyen vagyok az életben, ahogy mondtam, közösségi ember, aki mindenkivel tök jól kijön, és azt is tudják, hogy a pályán átszellemülök, minden párharcot meg akarok nyerni, minden egyes meccset, abban a hatvan percben semmi más nem érdekel, csak a feladatom, a munkám, amit vér komolyan veszek. A kezdő sípszónál valami bekattan, leszáll a köd, ma már szerencsére kevésbé lila, és nem jellemez annyi őrültség, mint korábban, amikor például Európa-bajnokságon lelöktem magamról a holland lányt, vagy a montenegrói szurkolóknak mutogattam a piros lapom után lefelé menet. Tényleg nem volt semmi értelme. A húszas éveim elején sokkal több meggondolatlanságot követtem el, elragadtak az érzelmek – még ha kívülről nem is látszott –, elszállt az agyam, és dobáltam kapu fölé a labdákat. Ma már ilyen nincs.

– Van viszont Bajnokok Ligája-győzelme.
– Nagyon nehéz volt otthagyni a Fradit, mert nagyon a magaménak éreztem a klubot, minden pillanatát élveztem az ottlétemnek, a Bajnokok Ligája gólkirálya lettem, nyertünk két KEK-serleget, imádtam a Fradiban játszani. De volt egy álmom, hogy megnyerem a BL-t, ehhez pedig hoznom kellett egy döntést. És most már mondhatom, jó döntés volt.

 CSALÁDI KÖR
„Ez a fotó a Fradival kivívott egyik KEK-győzelmünk után készült, persze már itthon, a Népligetben, a hazatérést követően, amikor a szurkolókkal együtt ünnepeltük meg a fényes sikert. És kik lennének a legnagyobb drukkereim, ha nem a szüleim, minden meccsemen igyekeznek ott lenni, az csak természetes, hogy az idei Bajnokok Ligája-diadalunkat is a Sportarénában izgulták végig. Nem váltak élsportolóvá, a labdaérzéket mégiscsak tőlük kellett örökölnünk a testvéremmel. Édesapám is kézilabdázott, de amikor megszületett a bátyám, abbahagyta. Anyu pedig a főiskolán kosárlabdázott, majd állt tanítónak. Ugyanabban a suliban tanított, amelybe a testvéremmel mi is jártunk, reggelente fölpattantunk hárman a biciklire, és úgy kerekeztünk az iskolába. Minket nem tanított, gondolom, úgy tartotta szerencsésebbnek, ha más oktat bennünket. A szüleim ma is a legfontosabbak számomra, velük beszélem meg először az örömömet, bánatomat, szerencsésnek vallhatom magam, mert idilli családi légkörben nőhettem fel. Azért amellett, hogy mennyire elfogadóak, kritizálni is tudnak, de ez így helyes."

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.19 15:10:46

Kézilabda HATÁR DÁVID

A megállíthatatlan Balogh vezetésével 2008 után sikerült ismét felülmúlni a katalánokat.

2017.11.19 12:11:48

Kézilabda nemzetisport.hu

Bár már korábban biztossá vált a továbbjutás, a továbbvitt pontok miatt nyerni kellett Larvikban.

2017.11.18 12:54:36

Kézilabda nemzetisport.hu

A párizsiak hat napon belül másodszor, sorozatban ötödször verték meg a magyar együttest.

2017.11.18 14:43:27

Kézilabda nemzetisport.hu

A címvédő magyar csapat bátran próbálgathatta a fiataljait és a hét a hat elleni játékot is.

2017.11.16 21:28:43

Kézilabda BABJÁK BENCE, TUMBÁSZ HÉDI (FOTÓ)

„211-szeres válogatottként kerültem körön kívülre. Ezt nem könnyű feldolgozni.”