TF: több mint ezren vettek részt a Sport és Innováció Konferencián

Vágólapra másolva!
2023.10.06. 16:12
null
Előadás a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a VI. Sport és Innováció Konferencián (Fotó: tf.hu)
Több mint ezren látogattak el a VI. Sport és Innováció Konferenciára, amely – a szervezők tájékoztatása szerint – a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián (NEKA) és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) is végig telt házzal zajlott.

 

A szerdától péntekig tartó rendezvény az edzők képzésének innovatív módszereit járta körül, illetve a rendezvény kiemelt együttműködő partnere, a Magyar Olimpiai Bizottság bemutatta Kettős karrier programját.

Az egyetem honlapjának összegzése szerint az első napon 370-en látogattak el Balatonboglárra, ahol kerekasztal-beszélgetés, tematikus előadások, szakértői csoportok egyeztető ülései és további előadások várták az érdeklődőket. A NEKA programjaira többek között kilátogatott a férfi és a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez és Golovin Vlagyimir is.

A második napon 400-an jelentek meg a TF-en, ahol több mint harminc kiállító vett részt, valamint a jelenlévők megtekinthették a Németh Ferenc-fotókiállítást, melynek középpontjában a kettős karrier bemutatása állt. Előadást tartott Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző, valamint Frank Dick, a kétszeres olimpiai aranyérmes brit tízpróbázó, Daily Thomson korábbi edzője, a Nemzetközi Atlétikai edző-akadémia és az Atlétikai Edzők Európai Szövetségének elnöke. A beszámoló szerint mind a ketten rendkívül inspiráló előadásban mutatták be az edzőképzés kihívásait. Csépe Valéria, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke a kognitív tudomány oldaláról közelítette meg az edzőképzés fontosságát, emellett bemutatták a kapuit hamarosan megnyitó Sportmedicina Központot.

A záró napra nagyjából 300-an érkeztek a TF-re. Téma volt a küzdősportok helyzete egy évvel a párizsi olimpia előtt, illetve kerekasztal-beszélgetést tartottak „A népegészségügyi termékadó (chipsadó) átalakítása az aktív életmód támogatására” címmel. Utóbbin részt vett Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár is.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Visszahívja Veszprémbe kölcsönadott játékosát a NEKA

Kézilabda
2025.09.25. 16:32

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
2025.09.13. 18:11

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
2025.09.12. 19:41

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36
Ezek is érdekelhetik