HIRDETÉS
HIRDETÉS
BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2018.12.02 23:00 Frissítve: 2018.12.02 23:01

Tanuljunk meg játszani! – Ballai Attila publicisztikája

HIRDETÉS

 

Előre szólok, e publicisztika azért íródik, hogy ismét rögzítsük: a kézilabda, a versenysport általában, még ha Európa-bajnoki szinten zajlik is, játék. Ettől persze még nagy a tét, óriási a beléfektetett pénz, energia, figyelem, követelhet vért, verejtéket és könnyeket – de nem háború. A játékosok nem hadviselő felek, az edzők nem hadvezérek, a csapatok nem zászlóaljak, a média dolgozói nem haditudósítók, a publikum nem a „polgári lakosság”, nem szenvedhet áldozatot.

Nem árt ezt az elején tisztázni, tudatosítani, mert alig kezdődött el a franciaországi női kézilabda Eb, máris sok minden a feje tetején áll. Rögtön kikapott a vb-címvédő házigazda és a legutóbbi hét Eb-ből hatot megnyerő Norvégia is, ám mielőtt szenzációt kiáltanánk, megsúgom: nem történt semmi rendkívüli. A magyar válogatott is vereséggel kezdett – szombaton Hollandia múlta felül 28–25-re –, még csak nem is meglepő módon, ám a tegnapi reggelinél felfedeztünk egymás arcán egy-egy új barázdát.

Aztán két falat között a helyére került minden. Nem kellett hozzá egyéb, mint csoportmérkőzéseink színhelyén, Montbéliard-ban, mintegy ötszáz kilométerre Párizstól, belenézni a hírműsorokba. Természetesen otthon is láthatjuk a riasztó képeket két egyéb bejátszás között. Itt azonban sokkal töményebben, az érintettek, a veszélyeztetettek – szerencsére csak átmeneti, az Eb idejére szóló – sorstársaként érint meg minket is az apokalipszis: a francia főváros lángokban áll, az utakat kiégett autók szegélyezik, a felfordulás már régen túlterjeszkedett eredeti kiváltó okain, a károkozás eszközből öncéllá vált.

Ilyen tágabb külső környezetben készülünk a horvátok elleni mai meccsre, amelynek jelentőségét érdemes két szélsőség felől is megközelíteni.

Az egyik: a magyar sport, azon belül a kézilabda is, sohasem volt kedvező anyagi helyzetet élvez, miközben női válogatottunk lemaradt a londoni és a riói olimpiáról is, Tokióba tehát kötelező kijutnia. Az ötkarikás kvalifikáció első állomása a mostani Eb, a helyezések értékét azonban csak a jövő évi vb végeredménye minősíti, visszamenőleges hatállyal, mert akkor derül majd ki, hogy a kontinenstornáról kik vehetnek részt a selejtezőn. Ezért minden mérkőzés alapvetően fontos lehet, különösen a mai, hiszen a horvátok a spanyolok elleni bemutatkozáson iskolás- vagy utánpótlás-együttes benyomását keltették, már az első félidőben tízgólos hátrányba kerültek. Mielőtt azonban leszögeznénk, hogy legyőzésük szemernyi gondot sem jelenthet, tegyük hozzá: csak akkor, ha úgy játszanak, mint szombaton, de erre semmi biztosíték nincs. Ugyanis számos női kézilabdacsapat olyan, mint a brit időjárás; ha elégedetlen vagy vele, várj néhány percet, és addigra megváltozik. A mieinknek tehát a legjobbjukat kell adniuk, mert ez a kulcsmeccs; ha megvan, vele jár a legjobb tizenkettő közé jutás, az újabb három mérkőzés lehetősége, és a kiemelt státusz a vb-selejtező sorsolásán. A minden ígérete és a semmi bizonyossága között választhatunk.

A másik, gyökeresen ellentétes kiindulási pont szerint viszont ma 18 órától egy jól fűtött és kivilágított teremben, olykor vidám és harsány zeneszó mellett, pár ezer ember önfeledt szórakozására hét hölgy azért szaladgál, hogy egy közepes méretű bőrgolyót egy három léc által határolt területen belülre juttasson, másik hét pedig ennek a megakadályozására tesz fel mindent. Miközben alig félezer kilométernyire tűz emészti a fény városát, és az ország, a földrész, a világ is bölcsen teszi, ha nem csupán Párizst fenyegető képeket lát felvillanni a lángokban. Ha innen közelítünk, a magyar–horvát találkozó tétje alig nagyobb egy öt-hat aduval induló piros negyvenszáz ultiénál.

A kézilabda, az Eb, a mai mérkőzés jelentőségének valós és normális helye nyilván a két szélsőség között van; embere válogatja, kinek hol. Ám abból adódóan, hogy a kézilabda játék, méghozzá annak remek fajtája, annyiban egyetérthetnénk, hogy többféle minőségben, pozícióban érdemes érte élni, de tilos, kóros aránytévesztés még csak átvitt értelemben is ölni, halni érte. Sokat lehet vele nyerni, ám – egy-egy meccsen, tornán kívül – keveset veszíteni. Aki mindezt felismeri és így is éli meg, az máris tett egy jókora lépést a győzelem felé, hiszen képes önfeledten, önmagáért a játékért játszani, nem a kudarc rémiszti, rántja görcsbe, hanem a siker ösztönzi.

Örök példám erre a 2000-es sydneyi olimpia női kézilabdadöntője, amelynek 46. percében hat góllal húzott el a magyar válogatott, ekkor a dán időkérés után a pályára visszatérő Camilla Andersen széles mosollyal az arcán hozta középkezdéshez a labdát. Fordításuk, vereségünk, az eredményhirdetés és az első sokk elmúltával odaléptem hozzá, és megkérdeztem, minek tudott akkor, mínusz hatnál örülni, mire azt felelte: annak, hogy az edzője azt mondta, a magyarok a világ legjobbjai, megérdemelten nyerik meg az olimpiát, de tőlük is nagyon szép, hogy bejutottak a döntőbe, hát élvezzék minden percét. Élvezték, ezért győzedelmeskedtek is.

Idézhetem Alexi Lalast, az Egyesült Államok labdarúgóját is, aki az 1998-as vb-n, az Irán elleni csoportmeccs előtt nyilatkozott korszakosat. A lyoni stadion lelátóján elhűlve, kissé megriadva, kissé megigézve figyeltem, amint a perzsa drukkerek megszentelt zászlókkal, nyilván kultikus dalokat énekelve gyülekeznek, mintha középkori ütközetre készülődnének, e miliőben kaptam kézhez a tartalék hátvéd Lalas „esélylatolgatását”, amely így szólt: „Ha a világbéke megőrzéséhez Irán győzelme szükséges, ám legyen.”

A világbéke törékenysége napjainkban szerencsére végképp nem a montbéliard-i csarnok eseményein múlik, úgyhogy a magyar lányoknak ezért is minden okuk megvan rá, hogy kézilabdázzanak egy jót. Ma a horvátok, szerdán pedig a spanyolok ellen. Az előbbi alkalommal abban is bízhatunk, ha két fél között hat-nyolc gól a különbség, az csupán extrém körülmények között tűnhet el, utóbb abban, hogy két-három gól elméleti differencia ide vagy oda a gyakorlatban bármerre fordulhat.

A vége felé közeledve, e részben tudás alapú, részben szerencsejáték két további jellegzetességét is megemlítjük. Az egyik, hogy a világversenyeken mutatott teljesítmény nem áll feltétlenül egyenes arányban az elért eredménnyel. Női nemzeti együttesünk a „modern korban” vitathatatlanul az 1999-es norvégiai vb-n rukkolt ki a legkiválóbb és legegyenletesebb produkcióval, ám ötödikként zárt, miközben az ezerszer elátkozott és visszasírt 2000-es sydneyi ezüst alkalmával csupán egy mérkőzésén kézilabdázott végig kiemelkedően, a Norvégia elleni elődöntőben, mégis az rögzült, hogy sokszorosan megszolgált aranyat veszítettünk el.

A másik látszólagos furcsaság, hogy itt egyetlen nap alatt is lehet várat építeni. Bizonyságul elegendő kerek évfordulókat idézni. Huszonöt esztendeje, a norvégiai vb-n lányaink december 1-jén iszonyatos, 37–23-as verést kaptak a dánoktól, majd 3-án 33–31-es diadalt arattak az előző két olimpia bajnoka, Dél-Korea felett. Köszönhetően annak, hogy vesztesnek vélt állásban, a második félidőben egyszer csak elkezdtek zsigerből játszani, és felfoghatatlan, 13–1-es szakaszsikert produkáltak. Húsz éve, 1998 decemberében, a hollandiai Eb elődöntőjében a norvégok mértek ránk 28–14-es csapást, ám huszonnégy órán belül a bronzrangadón a mieink 18–11-es félidő után 30–24-re legyőzték az akkoriban roppant erős, az előcsatározások során még öt góllal jobbnak bizonyuló osztrákokat. Szintén napra pontosan tizenöt éve, a 2003-as horvátországi vb-n, december 3-án a nem túl acélos németek 30–27-re gyűrték le együttesünket, amely másnap 38–25-tel száguldott át a csoportfavorit, fénykorukat élő szlovéneken. Végül egy friss, élő emlék a 2015-ös dániai vb-ről, csak számszerűen: december 8-án: Montenegró–Magyarország 32–15, december 9-én: Magyarország–Dánia 29–22.

E játék összegzéseként citáljuk Kim Rasmussen szövetségi kapitányt, aki az Eb előtti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: szinte mindenkit le tudunk győzni, de ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkit le is fogunk, viszont szinte mindenkitől ki is kaphatunk. Válogatottunk szombaton megerősítette az állítás első felét, ma pedig meg kellene cáfolnia a másodikat.

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.13 10:24:54

Kézilabda PAPP BÁLINT (NANCY)

A magyar csapat felnőtt a feladathoz, egyúttal igazolta, hogy Kim Rasmussennel jó úton járunk.

2018.12.12 16:58:33

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Nancy), HATÁR DÁVID (közvetítés)

A mieink összesítésben a 7. helyen zárták az Eb-t • Neagu súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

2018.12.11 10:56:08

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Nancy)

A román kapitányként is dolgozó szakember az elmúlt fél évéről, a Győr új stílusáról és a magyar válogatottról is beszélt.

2018.12.10 11:09:52

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Nancy)

„A kézilabdában még mindig játékosnak lenni a legjobb” – vallja a már ellenőrként dolgozó korábbi világklasszis, Ljudmila Bodnyijeva.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS