Szenzációs veszprémi siker a Löwen ellen

Vágólapra másolva!
2010.02.21. 16:50
Címkék
Az MKB Veszprém szenzációs játékkal 34–30-ra legyőzte a jó erőkből álló német RN Löwent a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának rangadóján. Ez azt jelenti, hogy összesítésben már jobban áll, mint riválisa, így ha a következő körben legyőzi a Velenjét, biztosan csoportelső.

Sesum (jobbra) és társai szenzációs győzelmet arattak (Fotó: Czagány Balázs)
Sesum (jobbra) és társai szenzációs győzelmet arattak (Fotó: Czagány Balázs)
Sesum (jobbra) és társai szenzációs győzelmet arattak (Fotó: Czerkl Gábor)
Sesum (jobbra) és társai szenzációs győzelmet arattak (Fotó: Czagány Balázs)
Sesum (jobbra) és társai szenzációs győzelmet arattak (Fotó: Czagány Balázs)

Több szempontból is fontos mérkőzést játszott a Veszprém a csoportkör 8. fordulójában. Bármilyen különbségű győzelem azt eredményezi, hogy már biztosan az első vagy a második helyen végez Mocsai Lajos együttese, míg legalább négygólos siker esetén (az egymás elleni mérleg miatt) nagy lépést tenne a magyar együttes a csoportelsőség felé. Ehhez „mindössze" arra volna szükség, hogy a következő körben szintén hazai környezetben legyőzze a Veszprém a szlovén Velenjét, a Kielce elleni idegenbeli túra pedig tulajdonképpen tét nélküli lenne.

Zsarko Sesum góljával nyitott a Veszprém, erre még gyorsan válaszolt Karol Bielecki, de több találat nem született az első öt percben. A hazai csapat nyugodott meg hamarabb, az Eb-n kisebb hullámvölgybe kerülő Nikola Eklemovics, valamint Iváncsik Gergő is kétszer zörgette meg Slawomir Szmal hálóját, de Jevgenyij Lusnyikov is betalált szélről (!) egy lerohanás után.

8–3-as hazai vezetésnél löweni időkérés következett, ezután sikerült feljebb zárkóznia a német csapatnak, így Mocsai is kikérte az egy percet. Ezután pályára lépett Carlos Pérez, aki fontos gólokat szerzett az első félidő hajrájában.

Oliver Roggisch megkapta harmadik két perces büntetését, ezzel a kemény védekezéséről híres löweni játékos számára befejeződött a mérkőzés. A Veszprém szenzációsan játszott, Perics magabiztosan állt a kapuban, ez pedig ötgólos félidei vezetést eredményezett (17–12).

A folytatásra beállt a németekhez Henning Fritz kapus, aki azonban nem tudott segíteni csapatán, a mieink már nyolc góllal is vezettek a második játékrészben (25–17). Ekkor nem gondoltuk volna, hogy milyen izgalmakat hoz a hajrá.

A németeknél azonban visszaállt Szmal, Bielecki bombáinak, valamint Uwe Gensheimer szélről lött góljaninak pedig nem találtuk az ellenszerét, így három gólra felzárkózott a Löwen. Az utolsó percben Vilovszki találatával ismét megvolt az áhított négy gól, a végső vendégtámadást pedig sikerült kivédekezni. 

A Veszprém ezzel nagy lépést tett a csoportelsőség felé, így várhatóan kedvező ellenfelet kap majd a BL-nyolcaddöntőben. 

FÉRFI KÉZILABDA BL
B-CSOPORT, 8. FORDULÓ
MKB VESZPRÉM KC–RHEIN-NECKAR LÖWEN (német) 34–30 (17–12)
Veszprém Aréna, 5000 néző. V: Cambro, Claesson (svédek)
VESZPRÉM: Peric – Iváncsik T. 2, Sulic 1, Lapcevic, LUSNYIKOV 1, Terzic 1, IVÁNCSIK G. 9. Csere: FAZEKAS (kapus), SESUM 7, EKLEMOVICS 6, PÉREZ 4, Gulyás 2, Vilovszki 1. Edző: Mocsai Lajos
LÖWEN: Szmal – GROETZKI 4, Stefánsson 2, Manojlovic, Klimovec 1, BIELECKI 8, GENSHEIMER 11 (4). Csere: Fritz (kapus), Rogis, Müller 2, Prieto 2, Gudjónsson, Harbok. Edző: Ola Lindgren
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–1. 8. p.: 3–1. 14. p.: 7–3. 18. p.: 10–6. 24. p.: 13–9. 32. p.: 18–12. 42. p.: 25–17. 44. p.: 28–21. 56. p.: 32–26
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 5/4
 A másik mérkőzésen: Chambéry (francia)–Bosna Sarajevo (bosnyák) 27–24 (13–10)

 

B-CSOPORT
1. MKB Veszprém87 01243-198  14 p
2. RN Löwen (német)85 21266-238 12 p
3. Vive Kielce (lengyel)84 13241-230 9 p
4. Velenje (szlovén)82 15228-244 5 p
5. Chambéry (francia)82 15200-225 5 p
6. Bosna (bosnyák)81 16200-243 3 p
Megérdemelten zúgott a vastaps a veszprémi csarnokban
Megérdemelten zúgott a vastaps a veszprémi csarnokban
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik