Szenvedett Tatabányán, de döntős a Veszprém

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 19:40
null
Vujinékat alaposan megizzasztották a tatabányaiak (Fotó: Mirkó István – archív)
Címkék
A címvédő MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata 23–20-ra nyert a Tatabánya vendégeként a bajnoki elődöntő második mérkőzésén, így bejutott a fináléba. A bakonyiak kifejezetten megszenvedtek Debre Viktor együttesének otthonában, hiszen a hazaiak még a második félidő elején is vezettek a Mocsai-csapat ellen.

 

Az első mérkőzés ujjgyakorlattal megoldott győzelmet hozott a Veszprém számára, a Tatabánya viszont már a második találkozó legelején jelezte, hogy jobban meg szeretné nehezíteni Mocsai Lajos együttesének a dolgát – Halász Máté két góljával indult az összecsapás.

A Veszprém Pérez Carlos korai kiállítása ellenére gyorsan fordított, és bár a hazaiak egész jól tartották védekezésben magukat, a 20. percre 9–6-ra elhúzott a Veszprém, amelyből elsősorban Laluska Balázst, Mirsad Terzicet, Renato Sulicot és a remekül védő Dejan Pericset lehetett kiemelni.

Debre Viktor ekkor időt kért, és a Tatabánya Lele Ákos góljaival a szünetre le is dolgozta hátrányát, 11–11-gyel tértek pihenőre a felek.

A második játékrész elején a Debre-csapat annak ellenére átvette a vezetést, hogy Harsányi Gergely büntetőjét Fazekas Nándor kivédte. Ezt követően azonban belelendültek a bakonyiak „nehéztüzérei″, Pérez mellett Marko Vujin is többször pontosan célzott, így ismét megnyugtató előnyhöz jutottak a vendégek (15–19).

A hajrára a Veszprém felőrölte a Tatabánya erejét, Pérez két gólja után végleg eldőlt a találkozó, de a hazaiak így is elmondhatják magukról, hogy alaposan megszorongatták a favoritot.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
TATABÁNYA CARBONEX KC–MKB VESZPRÉM 20–23 (11–11)
Tatabánya, 700 néző. Vezette: Nagy F., Turóczy
TATABÁNYA: SZENTE – Urban 1, Harsányi 2 (1), Pordán 1, Nagy T. 1, Halász 4, KEKEZOVICS 5 (2). Csere: DÉNES, SZABÓ GY., Kocsis Cs. 3, Lele 3, Kanyó. Edző: Debre Viktor
VESZPRÉM: PERICS – Iváncsik T., SULIC 4, Laluska 2, Lusnyikov, TERZIC 3, Korazija 3. Csere: FAZEKAS (kapus), Vujin 4, Császár 1, PÉREZ 5, Vilovszki 1, Nagy K., Gulyás. Edző: Mocsai Lajos
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–0. 9. p.: 5–4. 16. p.: 6–8. 27. p.: 8–10. 33. p.: 14–12. 41. p.: 14–15. 50. p.: 15–19. 57. p.: 18–21
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. –
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor: – Jó mérkőzést játszottunk. Különösen a kapusteljesítménnyel és a védekezéssel lehetek elégedett. Ettől tudtunk ott lenni szinte végig a bajnok nyakán. A Tatabányának ez az eredmény igazi sikernek számít.
Mocsai Lajos: – Óriási mérkőzés volt. A hazaiak kreatív, szellemes kézilabdát játszottak. Sokszor jól hozták helyzetbe a beállójukat, szélsőiket. A második félidőben viszont már ezt a problémát megoldottuk, így megfogtuk ellenfelünket. Küzdelmes meccsen szimpatikus Tatabányát győztünk le, amelyik majdnem elaltatott minket.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik