Sorsdöntő meccs, nagyon kellenek a Fradi-értékek

Vágólapra másolva!
2013.11.09. 14:21
null
Zácsik Szandra jó játékára nagy szüksége lesz a Fradinak (Fotó: Szabó Miklós)
Sorsdöntő mérkőzést játszik az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata szombat este Dabason, méghozzá olyat, amelyet maguk a fradisták tettek sorsdöntővé azzal, hogy október 6-án, a Bajnokok Ligája B-csoportjának első mérkőzésén 32–23-ra kikaptak a dán Midtjylland otthonában.

 

Szombaton ismét a dán együttes lesz az ellenfél, de kilencgólos vereségről immár szó sem lehet. Az alábbiakban azt vesszük sorra, a Fradi mely értékei segítségével győzheti le a Midtjyllandot, és tehet apró lépést a továbbjutás felé – a nagyobbat így vagy úgy, de az utolsó fordulóban, Podgoricában kell megtennie.

AKARAT

Néhány pillanatot hadd idézzünk fel a dániai mérkőzésről: 4–4-es állásnál Stine Jörgensen lódult meg egy indítással, majd Cifra Anita és Zácsik Szandra között begyalogolt ziccerbe. Mindkettejüknek egy lépés hiányzott, hogy megállítsák, de mindketten későn tették meg azt az egy lépést. Később, 18–16-nál Laura Steinbach állva gyönyörködött egy kipattanó labdában, és már csak hétméterest érően tudta megállítani az éberebb ellenfelet. Tudnánk sorolni a példákat még egy ideig: a lényeg az, a ferencvárosiakra nem lehetett ráfogni Dániában, hogy meghaltak volna a pályán minden centiméterért.

MATEKOZNAK A LÁNYOK
„Kimondhatatlanul fontos meccs vár ránk a dánok ellen, akiket nem csupán legyőznünk kell – mondta a Nemzeti Sportnak Vérten Orsolya, az FTC balszélsője. – A lányokkal matekozunk, mert figyelnünk kell a gólkülönbségre is. A korábbi hibáinkat igyekeztünk kijavítani, a Siófok elleni bajnokinkon már egész jól ment a játék. Két napunk maradt a BL-meccs előtt, ezt a taktikánk finomítására szántuk. Szerintem van annyi erő bennünk, hogy a kellő különbséggel nyerjünk, de az sem lesz mindegy, hogy Podgoricában milyen eredményt érünk el."

Ez az, amivel hazai pályán sosem szokott gond lenni, 2500 őrjöngő drukker előtt mindig kirakják a lelküket is a pályára a zöld-fehérek, vetődnek minden labdáért, szikrázik minden ütközés, és amíg csak levegőt kapnak, rohannak fel és alá.

Annak pedig a Dabasról egyaránt vereséggel távozó Larvik, Ljubljana, Zvezda és Viborg a megmondhatója, hogy könnyű-e egy ezer fokon égő Ferencváros ellen játszani.

KONCENTRÁCIÓ

Sabine Englert, a dánok német kapusa 53 lövésből 30-at hárított Ikastban, a két csapat első meccsén, ami egyrészt parádés teljesítmény, másrészt viszont sokat elárul a magyar csapat támadójátékáról.

Englert ugyanis olykor elugrani is nehezen tudott volna a rosszul helyezett ferencvárosi lövések elől: amikor nem lassú, körülményes akciókat vezettek a fradisták, előkészítetlen, elkapkodott kísérletekkel könnyítették meg az ellenfél dolgát (végül húsz rossz átlövéssel zárták a meccset), és ziccerekből is kihagytak jó néhányat – egyszerűen sorra rossz döntéseket hoztak a pályán, ami elsősorban a koncentráció hiányának tudható be.

Amikor viszont igazán oda kellett figyelni, a ferencvárosi játékosok mindig képesek voltak összekapni magukat – ismét csak a korábbi évek sikerrel megvívott kupameccseire tudunk hivatkozni. Ha pedig most is megteszik, nem lehet baj.

JÁTÉKERŐ

Ezt a passzust röviden el lehet intézni: a Ferencváros egyszerűen jobb csapat. Kilóra, darabra, centire – mindenhogy. A jelenlegi Tomori Zsuzsannánál a világon sem tudunk öt jobb kézilabdázót mondani, Nycke Groot sem egy Szucsánszki Zita, Stine Jörgensen és Zácsik Szandra között ég és föld a különbség, és folytathatnánk.

Ráadásul miközben a dánokat kezdik kiismerni az ellenfelek (a Podgorica tönkreverte őket a múlt héten), az FTC felszálló ágban van, még ha a Lublin elleni idegenbeli meccset nem is sikerült kellő komolysággal kezelnie. Egy szó, mint száz, a magyar csapat képes megverni a Midtjyllandot, és ezt szombaton bizonyítani is tudja.

BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK
B-csoport. Szombat
16:
Lublin (lengyel)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
18.30 (Dabas): FTC-Rail Cargo Hungaria–Midtjylland (dán). Tv: Digi Sport1

AZ ÁLLÁS
1. Midtjylland (dán) 4 3 1 93–88 +5 6
2. FERENCVÁROS 4 3 1 116–106 +10 6
3. Buducsnoszt (montenegrói) 4 2 2 97–82 +15 4
4. Lublin (lengyel) 4 4 92–122 –30 0

Hogyan tovább?

– ha a Midtjylland szombaton megveri a Fradit Dabason, vagy döntetlent játszik, a magyarok az utolsó fordulóban élet-halál meccset játszanak a Podgoricával; ha kikapnak, csak harmadikak lesznek a csoportban, döntetlennel vagy győzelemmel másodikak

– ha a Fradi legyőzi a dánokat, összetett helyzet áll elő: ha az FTC pontot szerez Podgoricában, csoportelsőnek mondhatja magát, ha kikap, a három továbbjutásra esélyes együttes pontegyenlőséggel zárja a csoportkört, és az egymás elleni meccsek gólkülönbsége dönt köztük; ezen a téren jelenleg az FTC áll a legrosszabbul, vagyis üdvös volna minél jobban elpáholnia a Midtjyllandot szombaton

(a számolgatásnál feltételeztük, hogy a papírformának megfelelően szombaton a Podgorica, míg jövő héten a Midtjylland is legyőzi a lengyel Lublint)

HÁRMAN EGYMÁS ELLEN
1. Midtjylland 3
2 1
68–64 4
2. Podgorica 3 1 2 66–63 2
3. FTC 2 1 1 50–57 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik