SEHA-liga: magyar csapattal válhat teljessé a 2019–2020-as mezőny – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.06. 10:13
Mihajlo Mihajlovszki, a férfi kézilabda SEHA-liga elnöke szerint már csak egy résztvevő kiléte kérdéses a 2019–2020-as kiírásban. A sportvezető szerint a görög Olympiakosz vagy a Tatabánya lehet a befutó.

A SEHA-liga lebonyolítása az új idényben megváltozik, a tizenkét résztvevő együttest két csoportba sorolják, mindegyikből a legjobb négy megy tovább, és harcol majd a final fourba kerülésért.

2019–2020-ra tizenegy csapat kiléte már ismert, köztük van állítólag a magyar bajnok Telekom Veszprém (amely ugyan hivatalosan még nem jelentette be, de információnk szerint a Magyar Kézilabda-szövetség áldását adta az indulásra), a kínai Beijing Sport University, amely a korábbi kiváló kapust, Vlado Solát szerződtette edzőnek, illetve először vesz részt a sorozatban az ukrán Motor Zaporizzsja is.

Mihajlo Mihajlovszki, a SEHA-liga elnöke szerint a bajnokság utolsó résztvevője a Tatabánya vagy a görög Olympiakosz lesz.

„Egy új versenyrendszert próbálunk ki, tizenegy csapatunk már megvan. A Metalurg helyett ezúttal az Eurofarm Rabotnik, a Zseleznicsar Nis helyett pedig a Metaloplasztika indul. A tizenkettedik a Tatabánya, az Olympiakosz, esetleg egy meglepetéscsapat lesz, ez a hétvégéig kiderül” – mondta.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: leány U16-os vb: Molnár Hanna az MVP

Utánpótlássport
2026.10.25. 16:17

Kézilabda: vb-ezüstérmet szerzett az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.24. 23:36

Kézilabda: ismét nyert a franciák ellen a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 16:25

Kézilabda: vb-döntőbe jutott az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.22. 20:09

Kézilabda: vb-elődöntős az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.20. 22:57

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
2026.10.18. 19:09

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.09.26. 09:11