BÁLINT MÁTYÁS
BÁLINT MÁTYÁS
2017.07.03 11:19 Frissítve: 2017.07.03 14:03

Rasmussen: Ebből a kultúrából többet kellene kihozni

Éppen egy év telt el azóta, hogy a dán Kim Rasmussen friss Bajnokok Ligája-győztes edzőként átvette a magyar női kézilabda-válogatott irányítását. Tavaly júniusi nagyinterjúnkban még csak saját terveiről, elképzeléseiről és filozófiájáról tudott beszélni, most viszont, túl egy Európa-bajnoki 12. helyen (számszakilag minden idők leggyengébb Eb-szereplésén) és egy sikerrel, bár kissé nyögve megvívott vb-selejtezős párharcon, már pontosan látja, mi hiányzik a magyar csapatból. A szakember egyébként sokkal optimistább, mint ez a bevezető, és a Nemzeti Sportnak adott interjú végére kis szerencsével önök is azok lesznek.

Kim Rasmussen idén jószerivel csak Görbicz Anitára támaszkodhatott, a többiek inkább háttérbe húzódtak
(Fotó: Szabó Miklós)

 

– Mikor érte a legnagyobb meglepetés az első év alatt?
– Ennyi sérült játékosra álmomban sem számítottam.

– A sportág sajátja.
– Nem ilyen mértékben. Az elmúlt években a magyarok mindig nagyjából teljes csapattal vettek részt a világversenyeken, most meg nyolc-tíz ember esett ki decemberben, az Európa-bajnokság előtt, majd a júniusi vb-selejtező előtt megint. Négy nagyobb szakaszban dolgoztunk együtt a válogatottal: elsőként tavaly ősszel, amikor a szlovénok elleni edzőmeccset játszottuk, aztán decemberben az Eb-n, harmadszor tavasszal, beleértve a két, horvátok elleni találkozót, majd a szlovákok elleni két vb-selejtezővel zárult a negyedik etap. És közben olyan volt, mintha a négy alkalommal négy különböző csapatot edzettem volna.

– Mi okozhatja a rengeteg sérülést?
– A magyar bajnokság ereje biztosan közrejátszik. Gyakorlatilag nem volt olyan meccs, amelyet kicsit lazábbra vehettek volna a csapatok, miközben a legtöbb helyen elég rövid volt a kispad, így aztán Érden vagy Dunaújvárosban rengeteget kellett játszaniuk a kulcsembereknek, akikre én is számítok a válogatottban, és ez mindenkin nyomot hagy. Még a relatíve egészségeseken is: mire eljött a június, a kerettagok kilencven százaléka az ágyból is alig bírt kimászni reggelente, és rendesen edzeni is alig tudtunk, annyira hullák voltak. Szerencsére a következő idényben erősebbek lesznek a csapatok, még szélesebbek a keretek, és így talán több pihenő jut mindenkinek.

Fotó: Szabó Miklós

TÖBB IZOM ÉS KONDI, KEVESEBB ZSÍR ÉS CIGI

– Amúgy is rendszeresen mondogatja, hogy jobb erőállapotú játékosokat szeretne.
– A szezon hatalmas terhet rótt mindannyiukra. A mi játékosaink legalább kétszer több időt töltöttek a pályán a szlovákok elleni vb-selejtezőt megelőző tíz hónapban, és sokkal-sokkal keményebb meccseket játszottak, mint az ellenfél, plusz sokan decemberben végigcsináltak az Európa-bajnokságot is – persze hogy jártányi erejük sem maradt! A lányok hozzáállásán viszont máris játszik a javulás, egyre inkább profi a szemléletük, és ennek eredményeit a méréseink is visszaigazolják. Egyre több rajtuk az izom és egyre kevesebb a zsír, ráadásul a mindennapokban is látom, hogy már jobban odafigyelnek arra, mit és mikor esznek. Jó, ettől nem lesznek holnapra még a norvégoknál is fittebbek, de jó irányba haladunk.

– Egyelőre azért elég sokan dohányoznak a csapatból.
– Meg is lepődtem rajta. Pedig tudományos tény, hogy a cigaretta mennyit árt egy profi sportoló teljesítményének: tüdőkapacitás, pulzusszám... De nem tilthatom meg nekik a dohányzást, csak annyit tehetek, hogy próbálom velük megértetni, a saját pályafutásukat hátráltatják, mert egyszerűen nem lesznek annyira jó kézilabdázók, mint lehetnének.

– Egy éve, amikor kinevezték, éppen ugyanerről beszélgettünk: hogy véget kellene vetni a cigizős-chipsezős időszaknak, mert ezen a téren jár előttünk a világ.
– Akikkel fel akarjuk venni a versenyt, azok a szabadidejükben a konditerembe járnak. Az utóbbi évek legjobb csapatai – Norvégia, Hollandia – mind csupa izom játékosokból állnak: ha ott akarsz maradni az elitben, profi szemléletre és élsportolói testfelépítésre van szükség. Másképp nem megy. Egyre inkább erre tart a női kézilabda, de ez a magyar kézilabda számára hatalmas lehetőséget jelent: ha e téren sikerül felzárkózni a legjobbakhoz, onnantól a csillagos ég a határ, hiszen a kultúra, a szakmai tudás egyedülálló, a háttér is remek.

Fotó: Szabó Miklós

 

HIÁNYZIK A LÁNYOKBÓL A GYILKOS ÖSZTÖN…

– Akkor mi hiányzik?
– A gyilkos ösztön például hiányzik a lányokból. Egyszerűen túl rendes csapat vagyunk! Egyetlen meccsen vertük meg tisztességesen az ellenfelet, a május végi, románok elleni zárt kapus találkozón. Kemény, őrült védők kellenének: vannak, akik ki tudnak osztani egy-két nagy ütközést, de nem elegen. Nyilván nem az a cél, hogy sérülésveszélyes vakmerőségeket csináljunk, hanem az, hogy a szabályok adta kereteken belül elérjük, hogy az ellenfél kétszer is meggondolja, hogy legközelebb is megpróbál-e betörni két emberünk között. Ez pedig talán nincs annyira benne a magyar kézilabda-kultúrában, a látványos, technikás játék sokkal hangsúlyosabb. Ráadásul egyensúlyoznom is kell olykor: Szlovákia ellen például akinek támadásban ment a játék, az védekezésben számított gyenge pontnak, de nem cserélhetek minden támadásnál kettőt-hármat.

– Vagyis olyan játékosokra volna szüksége, akik mindkét térfélen folyamatosan megállják a helyüket?
– Igen, és ez üzenet is a fiataloknak, akik válogatottak szeretnének lenni: koncentráljanak a védekezésre, mert az én csapatomba ezzel lehet bekerülni, és ha látom, hogy valaki pontosan és agresszívan védekezik, az meg fogja kapni az esélyt.

– Ebből is látszik, hogy még mindig keresi a csapatát, pedig már csaknem ötven játékost kipróbált.
– Hihetetlen, igaz? De van ennek jó oldala is.

Fotó: Veres Viktor

 

– Érdeklődéssel hallgatom.
– Nézze, amióta csak betettem a lábam az ajtón, egymást érik a sérülések, ami viszont sokaknak meg is teremtette a lehetőséget, hogy velem dolgozzanak, lássák, mit csinálunk, hogy mit várok el, és én is dolgozhattam velük személyesen: ha legközelebb hívom őket, már nem a nulláról kezdjük az ismerkedést. De persze keresgélek. Elvégre olyan játékosokat kell pótolni, mint Szucsánszki Zita, aki alapembere volt minden válogatottnak az elmúlt években, óriási küzdő és valódi vezéregyéniség, akiben megvan az a különleges képesség, az a fajta X-faktor, ami hiányzott például a szlovákok ellen, főleg az idegenbeli visszavágón. Tomori Zsuzsanna a másik ilyen játékos, aki mindig képes valami különlegesre, és egymaga meg tudja nyerni neked a meccset, még ha máskor egymaga el is tudja veszíteni – na, rá szinte egész évben nem számíthattam.

– Szóval csak Görbicz Anita maradt?
– Igen, és az valahol aggasztó, hogy a két vb-selejtezőn neki kellett messze a legjobb játékosnak lennie – a többiek csak átadogatták neki a labdát. Pedig mindenkinek egyformán blokkolnia kell a bejáratnál, felvenni a munkásruhát és vállalni a felelősséget, mert másként nem leszünk sikeresek. Görbének fantasztikus képességei vannak és csodálatos esze, senki más nem látja meg a pályán azt, amit ő igen, de egyedül, segítség nélkül nem fogja megnyerni a meccseinket.

– De hogyan tudja rávenni a felelősségvállalásra azokat a játékosait, akik a klubjukban nem szoktak hozzá ehhez? Elvégre más egy klubban egy másik középcsapat elleni, kora tavaszi bajnokin merészen ellőni a labdát, mint egy ki-ki meccsen egy Európa-bajnokságon.
– Hát ez az. Szucsánszki, Tomori, Görbicz – az utóbbi években minden ilyen alkalommal az ő kezükben volt a labda a válogatottban, és a többiek csak itt-ott segítettek be.

Fotó: Szabó Miklós

 

…MEG A MINDENT ELSÖPRŐ GYŐZNI AKARÁS

– Mit gondol, miért?
– Én azt látom, hogy a mindenáron való győzni akarás hiányzik sokakból. A régebbiek közül a dán Anja Andersen, a montenegrói Bojana Popovics vagy éppen a román Cristina Neagu a tavalyi formájában – ők a legjobb értelemben véve őrülten akartak nyerni, és semmi sem állíthatta meg őket.

– Jó, hogy ezt szóba hozza, mert a két évvel ezelőtti dániai világbajnokságnak éppen ez volt a magyar kézilabdázás számára a nagy tanulsága. Az rendben van, hogy egy válogatott tulajdonképpen tisztességgel dolgozik, szeretne nyerni, és tényleg őszintén fáj minden játékosnak a vereség. De innen még vezetnek lépcsőfokok addig, amikor egy csapat tűzön-vízen átmegy a győzelemért.
– Ezt ön jobban tudja, hiszen én csak egy éve érkeztem. De azt megerősíthetem, hogy lengyel kapitányként a magyarok ellen készülve mindig számoltam vele, hogy ha az a csapat elkapja a fonalat, akkor szárnyal, szinte verhetetlen. De ha kibillentik az egyensúlyából, ha kemény ellenállásba ütközik, akkor hamarabb adja fel, mint mások. És ezen is változtatni kell, amihez időre van szükség – de ezen leszünk a csapattal.

– Eddig hogy megy?
– Ha a meccsek előtt bejönne az öltözőnkbe és belenézne a lányok szemébe, azt látná, úgy indulnak el a pályára, hogy a lelküket is készek kitenni, csak aztán jönnek az akadályok. Pedig kiváló játékosaim vannak, nagyon szeretem őket, de valahol mélyen belülről hiányzik sokukból a mindent elsöprő győzni akarás.

– Ilyenkor szokták azt mondani, hogy jó dolgukban már nem feszülnek meg a sportolók.
– Persze, kívülről úgy tűnhet, hogy el is kényelmesedtek, hiszen a legjobb európai bajnokságban szerepelnek, sokkal jobban keresnek, mint egy átlagember, sztárként kezeli őket a klubjuk és a szurkolóik, ráadásul mindezt otthon, Európa egyik legszebb országában. Ez nagy ajándék, mert közben meg a legtöbb kézilabdázónak el kell hagynia a hazáját, a barátait, a családját, a szerelmét, kockáztatnia kell, és nehéz döntéseket és áldozatokat meghoznia, ha el akarja érni azt, ami ezeknek a lányoknak otthon is megadatik. És emiatt kevésbé alakul ki bennük, hogy minden meccsen úgy küzdjenek, mintha az életük múlna rajta. Nekem azonban szövetségi kapitányként az a feladatom, hogy elültessem bennük ezt az érzést, hogy meggyújtsam a tüzet a szemükben. Ha pedig valaki nem alkalmas erre, olyanokat fogok behívni helyette, akikben megvan a küzdeni tudás, akkor is, ha amúgy nem annyira jó kézilabdázók.

Fotó: Koncz György

 

EBBŐL A KULTÚRÁBÓL TÖBBET KELLENE KIHOZNI

– Ettől nem lesz gyengébb a csapat?
– A megfelelő hozzáállású játékosok csodákra képesek. Az általam irányított lengyel válogatottat minőségileg össze sem lehet hasonlítani a magyarral, de a lányok képesek lettek volna meghalni egymásért a pályán, sosem adták fel a harcot, és ez elég volt ahhoz, hogy a négy közé kerüljünk a legutóbbi két világbajnokságon.

– A magyar játékosok is kerülhetnek hasonló lelkiállapotba?
– Meg kell érteniük, hogy ha nem képesek rá, maradnak ugyanott, ahol az elmúlt tíz évben, az egy darab Eb-bronzéremmel, miközben ezekből a képességekből, ebből a csodálatos kézilabda-kultúrából többet kellene kihozni. Úgyhogy remélem, hamar megértik, hogy ebben előre kell lépnünk. Ha másért nem, a szurkolókért, akiknek ennyire fontos ez a sportág. Nem szabad elfelejtenünk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy a hobbink a munkánk is, azt tehetjük, amit a legjobban szeretünk, ráadásul profi körülmények között, és még jól meg is élünk belőle – ez viszont kötelezettségekkel is jár. Mindannyiunknak keményen kell dolgoznunk, mindig fejlődni és tanulni, és én eszerint is élek. Próbálom a csapatot is ebbe az irányba vezetni és motiválni a lányokat: nem azért vagyok itt, hogy bárkit leszidjak, kritizáljak, elvegyem a kedvét, hanem hogy kihozzuk egymásból a maximumot, mert én sem boldogulok nélkülük és ők sem nélkülem. De mindenki közül magamtól várom el a legtöbbet, nem is száz, hanem százhúsz százalékot, hiszen az én felelősségem, hogy a lehető legjobbak legyünk. Remélhetőleg hosszú távon ez a mentalitás átragad a lányokra is – garantálom, hogy akkor ott leszünk az éremcsatákban.

– Volt, amikor nem felelt meg a saját elvárásainak? Amikor hibázott?
– Erre most még nem válaszolnék.

– Miért?
– Egyrészt biztosan talál egymillió embert, aki kész válaszolni helyettem. Másrészt egyszerűen korai, hiszen ez az egy év számomra is hosszú és nehéz tanulási folyamat volt – talán a legnehezebb profi karrierem során, szakmailag és emberileg egyaránt. Új helyzetbe csöppentem, új országba, új kultúrába, ráadásul egyedül, Dániában hagyva a gyermekeimet, és meg kellett ismernem minden klubot és játékost. Közben sorra estek ki a kulcsembereink, én meg egyfolytában azon sakkoztam, hogy a meglévő csapatból hogyan hozhatnám ki a legtöbbet. Rengeteget tanultam ebben az évben, mostanra ismerem meg lassan, hogy melyik játékosom milyen alkat. Hogy például ki az, aki mindenáron válogatott akar lenni, és ki az, aki ugyan szeret velünk dolgozni, jól elvan, de otthon a családdal is jól érezné magát ugyanezen idő alatt, vagy ki az, aki az első kis fájdalomra felteszi a kezét, és ki az, aki összeszorított fogakkal, de jön velünk, mert úgy érzi, mindenáron itt a helye.

Fotó: Koncz György

 

– Értem, hogy ismerkedési időszak volt ez az év, de eszerint a körülményekhez képest minden remekül alakult, az Eb-12. hellyel meg a Szlovákia elleni döntetlennel együtt? Más tétmeccs meg nem is akadt.
– Gondolom, az Eb-szereplést sokan kudarcnak fogják fel, én azonban büszke vagyok rá, hogy egy összességében nem éppen rutinos csapattal a sok sérült ellenére is végig volt tartásunk, és az utolsó két meccsen megszorongattuk az oroszokat és a norvégokat. A Szlovákia elleni két júniusi vb-selejtező viszont valóban nagyon rosszul sikerült – csak az lehet pozitívum, hogy előtte egy héttel Románia ellen nagyon jól kézilabdáztunk a zárt kapus mérkőzésen, ahogy egyébként tavasszal a horvátok, egy másik Eb-résztvevő csapat elleni edzőmeccseken is.

– Akkor mi siklott félre a vb-selejtezőn?
– Az idény végén már csak a vb-re való kijutás számított, le akartuk tudni a feladatot, ennyi. Egy ilyen, kötelezően és simán megnyerni valónak számító párharcban pedig csak csalódást lehet okozni: ha öttel nyerünk, akkor tízzel kellett volna, ha meg tízzel nyerünk, akkor tizenöttel kellett volna, hiszen korábban az is sikerült – és ebből sosem lesz örömjáték, hiába akartuk.

– Csak valahogy a csapat mindig az edzőmeccseken felszabadult, és ha van veszíteni valója, ha csalódást okozhat, akkor megijed.
– Onnan kezdeném, hogy amióta elvállaltam ezt a munkát, rengetegen megtalálnak azzal, hogy de jó, hogy itt vagyok, hiszen most már biztosan legyőzünk majd mindenkit. Nekem jólesik a bizalom, szeretem is ezt a fajta nyomást, de azért végső soron a lányokon múlik a siker. És talán ők nem bírják annyira jól ezt a terhet, amelyik ráadásul nem is teljesen reális elképzeléseken alapul: hogyan várjuk el tőlük minden évben, hogy dobogósok legyenek a nagy tornákon, amikor az utóbbi tíz évben ez csak egyszer sikerült? Szóval meg kell tanulnunk cipelni a terhet, amelyet az elvárások jelentenek, de azt gondolom, amint egyszer összejön egy igazán jó eredmény, azonnal látványosan nyugodtabb és felszabadultabb lesz a társaság.

– Gondolta volna, amikor ide szerződött, hogy teljes szemléletváltást kell hoznia?
– Állj, állj! Nem kellett hoznom, mert tényleg nem győzöm dicsérni a magyar kézilabdát, eszem ágában sem volt berúgni az ajtót és mindenkire rákiabálni, hogy nem jól dolgozik. Itt tényleg minden megvan a sikerhez, mindössze néhány kérdésben kell változtatnunk, ha rendszeresen a négy közé akarunk jutni a világversenyeken – végig erről beszéltünk. Ezen viszont muszáj változtatni, mert másképp nem fog menni.

– Hogy érzi a klubokat járva, átmegy az üzenete?
– Úgy érzem, nagyon jól tudunk együtt dolgozni a klubokkal. Jó a viszonyom az edzőkkel, rengeteget egyeztetünk, megértjük egymást. Legalábbis én így érzem.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

 

NEM ARROGÁNS, CSAK VISSZAHÚZÓDÓ

– Pedig szokás mifelénk gyanakvással szemlélni a messziről jött embert.
– Igyekszem nem okot adni rá. Sosem hazudok, sosem szidok senkit, tisztelettel közelítek mindenki felé, bár el is várom ugyanezt. Oké, néha tüskésnek tűnhetek, de amikor kívülről talán arrogánsnak látszom, olyankor valójában csak visszahúzódó vagyok, egy kicsit még félénk is. Nem szeretek szerepelni, előtérbe tolni magam, és aki nem ismer, annak úgy tűnhet, mintha lekezelő volnék – pedig csak csendes és óvatos. Ebben a szakmában muszáj óvatosnak lenned, ezt megtanultam, amióta edző vagyok.

– Jól viseli a kritikákat?
– Megválogatom, melyikre adok. Akinek megalapozott, konstruktív véleménye van, attól a kritikát is meghallgatom, de az információk nélküli vagdalkozással nem tudok mit kezdeni. Magyarországon a sportág népszerűségének talán az az egyetlen hátránya, ami persze egyben felemelő is: hogy mindenki gondol róla valamit, akkor is, ha nem látja az edzéseinket, nem tudja, ki beteg, ki sérült, ki hogyan dolgozik.

– De talán kevés információval felvértezve sem istentől elrugaszkodott elvárás, hogy egynél is több meccset nyerjen a magyar válogatott egy Eb-n, vagy hogy kettőből akár kétszer is legyőzze Szlovákiát.
– De változott volna valami, ha az Eb-n hetedikek vagyunk, nem tizenkettedikek, vagy ha nem kilenc, hanem tizenkilenc gólos különbséggel jutunk ki a vb-re? Számomra csak a világversenyek és az ott nyert érmek számítanak, azokat pedig mostanában nem a magyar csapat hozza el. És amíg ez nem változik, nekem addig csak a fejlődés számít: hogy megtaláljam a Szucsánszkikat, Tomorikat, akik megnyerik nekünk a meccseket. Szép lassan kell haladnunk az utunkon, hiszen a célunk közös: hogy egyre jobb és jobb játékosokból sikeres válogatottat rakjunk össze. Mindannyian ezt akarjuk.

– Mivel lenne elégedett jövő ilyenkor, a második év végére?
– Ha a sikerre még éhesebb, még inkább küzdő játékosok még jobban játszanák azt a kézilabdát, amit szeretnék. Remélhetőleg, addigra kijutottunk a 2018-as Európa-bajnokságra is, mert már az elején azt mondtam, számunkra az a torna lesz az első igazán nagy megmérettetés: két és fél év közös munka után eljön az ideje, hogy végre tényleg harcba szálljunk az érmekért.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

 

KIM RASMUSSEN MÉRKŐZÉSEI 
2016. október 8., Érd Magyarország–Szlovénia 32–22 (17–8) felkészülési mérkőzés
2016. november 26., Kolozsvár Magyarország–Hollandia B 30–26 (12–13) felkészülési mérkőzés
2016. november 27., Kolozsvár Magyarország–Románia 29–24 (14–12) felkészülési mérkőzés
2016. december 5., Malmö Magyarország–Csehország 22–27 (10–13) Európa-bajnokság
2016. december 7., Malmö Magyarország–Dánia 19–23 (10–12) Európa-bajnokság
2016. december 9., Malmö Magyarország–Montenegró 21–14 (11–6) Európa-bajnokság
2016. december 11., Helsingborg Magyarország–Románia 21–29 (9–15) Európa-bajnokság
2016. december 13., Helsingborg Magyarország–Norvégia 23–24 (9–11) Európa-bajnokság
2016. december 14., Helsingborg Magyarország–Oroszország 26–26 (14–13) Európa-bajnokság
2017. március 18., Győr Magyarország–Horvátország 34–19 (20–11) felkészülési mérkőzés
2017. március 19., Győr Magyarország–Horvátország 24–19 (14–10) nem hivatalos mérkőzés
2017. június 2., Debrecen Magyarország–Románia 31–21 (17–10) nem hivatalos mérkőzés
2017. június 10., Debrecen Magyarország–Szlovákia 28–19 (14–8) vb-selejtező
2017. június 14., Pozsony Magyarország–Szlovákia 24–24 (11–10) vb-selejtező
Mérleg (tétmérkőzésen): 8 mérkőzés, 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség
Mérleg (összesen): 14 mérkőzés, 8 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.13 13:17:12

Kézilabda nemzetisport.hu

A női kézilabda NB I 2017–2018-as szezonjának menetrendje.

2017.07.13 12:38:04

Kézilabda nemzetisport.hu

A magyar férfi kézilabda NB I 2017–2018-as szezonjának menetrendje.

2017.07.11 23:03:20

Kézilabda VARJU VERONIKA

Borbély Ádám nagy tervekkel várja a plocki két évet, és távolabbi vágya, hogy olimpián szerepeljen a magyar válogatottal.

2017.07.03 08:35:46

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

Látlelet egy év után: Hiányzik a lányokból a gyilkos ösztön, meg a mindent elsöprő győzni akarás.

2017.06.30 15:45:16

Kézilabda nemzetisport.hu

Sorsoltak a kézilabda BL-ben: a Szeged a címvédő Vardarral és a Barcelonával egy csoportban.