Pontot mentett Szegeden a Pick

Vágólapra másolva!
2009.10.03. 19:01
null
Katzirz Dávidék (balra) nagyot küzdöttek hazai közönség előtt (Fotó: Mirkó István
Címkék
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Pick-Szeged hazai döntetlennel mutatkozott be. A szünetben még a vendég orosz Medvegyinél volt az előny, de a vendéglátók Katzirz Dávid vezérletével dicséretesen és egy pontot érően kapaszkodtak.

Bár a vezető gól a vendég oroszoké volt Szegeden, a Tisza-partiak fordítottak, és Katzirz duplájával, valamint Krivokapics találatával már náluk volt a minimális előny. A fizikailag roppant erős rivális azonban visszavette a vezetést, s a Szegednek sok választása nem lévén az a feladat jutott osztályrészül, hogy kapaszkodjon, ha nem akart túl gyorsan behozhatatlan hátrányba kerülni.

Fertályóra elteltével 9–8-ra vezettek az oroszok. A mérkőzésen elsősorban a védelmek működtek jól, így a támadások sokszor végződtek technikai hibával, pontatlan távoli vagy védett lövéssel.

A Szeged becsületére szóljon, két gólnál nem volt nagyobb a lemaradása, a szünetre pedig azt is minimálisra csökkentette. A siker zálogának ekkor az tűnt a kiegyenlített, nyílt ütközetben, hogy a második félidőben melyik együttes tud támadásban valami újjal, valami eredményesebbel kirukkolni.

A hazai kapuban álló Liszkai – aki a 15. percben váltotta a kezdő Marjanacot – már az első félidőben is jócskán hozzátette a magáét csapata teljesítményéhez, a második játékrészben aztán jó darabig szinte egyedül tartotta a lelket a szegediekben, valamint vette fel a versenyt a vendégekkel.

A két fél között állandósult az egy-két gólos különbség – amely csak egyszer nőtt háromra –, de a magyar alakulatnak mindig sikerült megkapaszkodnia a lejtőn. Sőt még az egyenlítés is összejött, a vezetés is kétszer. Egy dolog hiányzott csupán: a vezetés megtartása és növelése...

Ám a vendégek sem lehettek biztosak a dolgukban – ezt bizonyította a hajrá, amelyben a labdát már ellövő Krivokapicsnak több másodperces fáziskéséssel Rasztvorcev csapott oda, amiért kiállítást kapott, illetve miután az ő esetében ez már a harmadik volt, a piros lapot is begyűjtötte.

Egy perccel a vége előtt ismét kétgólosra nőtt a hazai hátrány, de előbb Katzirz (ki más?), majd Ghionea is eredményes volt, kiegyenlítve az állást. Az oroszoknak azonban még így is maradt öt másodpercük egy támadásra. Öt az öt ellen volt akkor éppen a mezőnyjátékosok létszáma a pályán, de ezt elhúzták egy ideig. Előbb a játékvezetők nem adtak jelet a játékra és úgy indult útjára a labda, majd lövéssel és Marjanac-védéssel fejeződött be az akció, de akkor meg az órát nem indították el.

Harmadikra már összejött a dolog, Marjanac ismét védett, az idő is letelt, de röpke tanácskozást követően két másodpercet még kaptak a vendégek. Akkor azonban már csak egy távoli, blokkolt lövésig jutottak, így döntetlennel zárult a találkozó.

A Szeged a következő fordulóban, október 10-én a görög PAOK-ot fogadja, a sorozatban holnap bemutatkozó Veszprém pedig a német Löwen vendégeként lép először pályára a 2009–2010-es kiírásban.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, CSOPORTKÖR 
 A–CSOPORT, 1. FORDULÓ
Pick-Szeged–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 32–32 (15–16)
Szeged, 1400 néző. V: Kristiansen, Abrahamsen (norvégok)
SZEGED: Marjanac – Ghionea 2, KRIVOKAPICS 7, Herbert, Oszmajics 1, KATZIRZ 10, ZVIZEJ 8, (3)Csere: LISZKAI (kapus), Zubai Sz. 2, Nenadics, Vadkerti 1, Kos 1
MEDVEGYI: GRAMSZ – KOVALJOV 8, SELMENKO 7, CSERNOIVANOV 3, Ivanov,
RASZTVORCEV 6, Gyibirov 2
Csere: Budko (kapus), Sztarih 3, Csipurin, FILIPPOV, Kamanyin, Aszlanyan 2, Szkopincev 1 (1)
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–2. 15. p.: 7–9. 21. p.: 10–11. 28. p.: 13–16. 33. p.: 16–16. 37. p.: 16–20. 41. p.: 20–20. 48. p.: 24–23. 51. p.: 25–26. 55. p: 27–29
Kiállítások: 10, ill 14 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
VLADAN MATICS, a Szeged edzője: – Többször felálltunk, s végül nagyon értékes pontot szereztünk. Ez igazi bravúr az orosz válogatottal szinte megegyező csapattal szemben.
VLAGYIMIR MAKSZIMOV, a Csehovszkije Medvegyi edzője: – Le a kalappal a Szeged és edzője, a fiatal, tehetséges Matics előtt, aki remekül cserélt. Nyerhettünk volna, de a Szeged meglepően jól bírta a végjátékot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik