Perics lába két pontot ért Velenjében

Vágólapra másolva!
2009.11.07. 20:08
Címkék
Az MKB Veszprém 28–27-re nyert a Gorenje Velenje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 4. fordulójában.

Amikor nagyon kellett, Pericstől ismét jöttek a bravúrok (Fotó: Meggyesi Bálint, archív)
Amikor nagyon kellett, Pericstől ismét jöttek a bravúrok (Fotó: Meggyesi Bálint, archív)

A mérkőzés legnagyobb kérdése a veszprémiek szemszögéből az volt, hogy miként tudják megoldani két sérült szerb válogatottjuk, Marko Vujin és Ivan Lapcsevics pótlását. Nos, az első félidőben előbbit Zsarko Sesum és Mirsad Terzic próbálta helyettesíteni, az egyébként is jobbátlövőt játszó Milan Mirkovics csak kevés játéklehetőséget kapott.

Elhúzni egyik csapat sem tudott, hol itt, hol ott volt egy-két gólos előny. A nyitott védekezést alkalmazó hazaiak közül a horvát válogatott Ivan Cupic és a szegedi Luka Zvizej öccse, a beállóként szereplő Miha Zvizej remekelt, míg a veszprémiek szekerét Iváncsik Gergő húzta a legjobban.

A félidőben 14–13 volt az állás, azaz harmincpercnyi játék után még semmi sem dőlt el. A szünet után a jobb szélen Iváncsik Tamás váltotta Gulyás Pétert, és az ő két góljának is köszönhetően a magyar csapat fordított, és innentől kezdve a szlovénok futottak az eredmény után.

A második félidő középső szakaszában az MKB-t délszláv légiósai (Sesum, Sulic és Terzic) vitték a hátukon, tíz perccel a vége előtt kettővel vezettek a vendégek (22–24).

A hajrában a játékvezetők sorra osztották ki a kétperces büntetéseket – volt olyan időszak, amikor három veszprémi játékos volt csak a pályán, ráadásul Iváncsik Gergőt piros lappal végleg kiállították –, ebből pedig a kevésbé sújtott Velenje jött ki jobban, öt perccel a vége előtt 25–25-nél csak a hétméterest és több ziccert is védő Dejan Perics akadályozta meg, hogy a hazaiak visszavegyék a vezetést.

Terzic és David Korazija találataival két perccel a vége előtt újból kétgólos MKB-előnyt jelzett az eredményjelző, de Cupic gyors duplájával ismét egál volt az állás.

Az utolsó percben Carlos Pérez 27–28-ra alakította az állást, de a hazaiaknak még volt idejük egy gyors támadásra, amelyből időntúli hétméterest harcoltak ki. Hiába, mert Perics kirúgta Cupic lövését, megmentve ezzel a győzelmet a magyar bajnok számára.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
RK GORENJE (szlovén)–MKB VESZPRÉM KC 27–28 (14–13)
Velenje, 2500 néző. Vezette: Franko, Rodriguez (spanyolok)
GORENJE: GAJIC – SUPIC 9 (4), Kavas 3, HARMANDIC 3 (1), Mlakar 3, ZVIZEJ 2, Sovic 2. Csere: BEZJAK 3, Stefanic, Rnic 1, Simic, Golcar 1. 
VESZPRÉM: PERICS – Gulyás P. 1, Sesum 3, TERZIC 6 (2), Lusnyikov, SULIC 5, IVÁNCSIK G. 5 (1). Csere: Fazekas (kapus), Eklemovics, PÉREZ 5, Mirkovics, Vilovszki, Iváncsik T. 2, Korazija 1.
Az eredmény alakulása. 8. p.: 3–4. 12. p.: 7–5. 16. p.: 9–6. 20. p.: 10–10. 26. p.: 12–12. 36. p.: 16–18. 42. p.: 21–21. 49. p.: 22–24. 53. p.: 25–25. 58. p.: 27–27
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 9/5, ill. 4/3
 
 A csoport másik szombati mérkőzésén: Kielce (lengyel)–Boszna (bosnyák) 34–30 (15–15)

 

A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Löwen (német)   4 2 2  131–113  18 6
2. VESZPRÉM (magyar)  4 3 1     119–104     15 6
3. Kielce (lengyel)   4 2 1 1    112–113    -1   5
4. Chambéry (francia) 4 1 1 2 101–108 -7 3
5. Velenje (szlovén)   4 1 3    102–108    -6   2
6. Boszna (bosnyák)  4 1 3    107–126    -19   2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik