Parázs rangadót nyert meg az FTC Siófokon

Vágólapra másolva!
2011.12.10. 14:27
null
Zácsikék (jobbra) nyerték a 70 gólt hozó meccset Siófokon (Fotó: Pozsonyi Zita)
Címkék
A női kézilabda-bajnokság hétvégi rangadóján az FTC-Rail Cargo Hungaria Siófokra látogatott. A Balaton-partiak nagy küzdelemre kényszerítették a fővárosiakat, de végül az FTC 37–33-ra nyert a gólgazdag mérkőzésen.

Ebédidőben rendezték az ősz egyik legfontosabb mérkőzését, amelyen a Győr mögött nagyjából borítékolhatóan második Ferencváros látogatott a legjobb négy közé jutásra a korábbi kiscsapatok közül alighanem a legjobb eséllyel pályázó Siófok otthonába. A Balaton-partiak bravúrgyőzelemmel nagy lépést tehettek volna a dobogó felé...

A Siófok nyitott védekezéssel próbálta meglepni a Ferencvárost, de a terv nem jött be. A vendégek Kovacsicz Mónika és Tomori Zsuzsanna gyors találataival 2–0-ra vezettek a meccs elején, majd vezetésüket állandósítani is tudták.

Egészen 10–9-ig, ekkor ugyanis egyenlíteni tudtak a lassú ébredés után fokozatosan ritmust váltó, indításból több gólt is szerző hazaiak, akiknél Mörtel Renáta, Bogdanovics Annamária és Szepesi Ivett is jól játszott.

A döntetlen állás után ismét a Ferencváros pillanatai következtek, 13–10-re megléptek a zöld-fehérek Szamoránsky Piroska és a már említett Kovacsicz vezérletével. A Siófok azonban nem hagyta, hogy ennél jobban meglógjon a vendégcsapat.

Az első félidőt a sok gól mellett mindkét oldalon gyenge védekezés jellemezte, így végül 21–18-ra vezetett a vendégcsapat harminc percnyi játék után. Vagyis 39 gól született egy félidő alatt, pedig a hajrában Abramovics még büntetőt is védett.

Mörtel és Bogdanovics a folytatásban is meccsben tartotta góljaival a Siófokot, a Fradi azonban rákapcsolt, és fokozatosan ötgólosra növelte előnyét (26–21). A kényelmesebbnek tűnő vezetés talán kicsit elaltathatta a fővárosiakat, akik több támadást is kapkodva fejeztek be, ráadásul Herr Orsolya is elkapta a fonalat a Siófok kapujában.

A hazaiak jól éltek egy emberelőnnyel is, 26–25-re olvadt ferencvárosi fórnál szakította meg csapata rossz szériáját Elek Gábor, amely után az FTC néhány góllal levegőhöz jutott. A Siófok azonban ismét felkapaszkodott mínusz egyre, Mörtel és Szepesi szinte alig tudott hibázni. Az egyenlítés ugyanakkor nem sikerült, Szamoránsky lélektanilag fontos pillanatban talált be, de egyébként is mindig akadt valaki a vendégeknél, aki tovább tudta lendíteni csapata szekerét.

Abramovicsot Pastrovics Melinda váltotta a Fradi kapujában, a fehérorosz légiós azonban egy hetes erejéig nem sokkal később visszaállt, és a meccs során már harmadik alkalommal tudott hárítani. A második 30 percre Zácsik Szandra is belejött, így több emberre kellett figyelniük a siófokiaknak védekezésben.

Imre Vilmos próbálta hasznos tanácsokkal ellátni a hajrára a Siófokot, a hazaiak azonban úgy tűnt, nem bírták végig a nagy rohanást, így ismét öt gól lett az FTC előnye (35–30). Bogdanovicsnak is le kellett jönnie sérülés miatt, de ekkorra már lényegében eldőlt a meccs. Az FTC 37–33-ra megnyerte a rangadót, és megerősítette második helyét a tabellán.

FRADI-SIKER A KÉZIRANGADÓN

NŐI KÉZILABDA NB I
Siófok KC-Galerius FürdőFTC-Rail Cargo Hungaria 33–37 (18–21)
Siófok, 500 néző. V: Herczeg, Südi
SIÓFOK: Herr O. – Bódi 1, BOGDANOVICS 7, Ábrahám 4, MÖRTEL 11, Szalai B. 2, SZEPESI 8 (1). Cs: Lajtos (kapus), Kiss Olívia, Németh Cs., Bloj, De Souza, Kovács Adrienn. Edző: Imre Vilmos
FERENCVÁROS: ABRAMOVICS – KOVACSICZ 8, Tomori 4, SZAMORÁNSKY P. 6, SZUCSÁNSZKI 5 (1), ZÁCSIK 7, Szádvári 1. Cs: Pastrovics (kapus), Cifra 1, Zsivkovics 4 (4), Szarka 1, Dajka, Lukács. Edző: Elek Gábor
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/1, ill. 6/5
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–3. 12. p.: 6–8. 16. p.: 10–10. 19. p.: 10–13. 22. p.: 13–13. 28. p.: 17–20. 33. p.: 20–22. 37. p.: 20–25. 43. p.: 25–26. 49. p.: 29–30. 55. p.: 30–36
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos: – A gyengébb védekezés mellett nem fért bele ez a helyzetkihasználás, ráadásul a hajrában elvesztettük Bogdanovics Annamáriát, akire nagy szerep hárult volna a végjátékban.
Elek Gábor: – A védekezésünk hagyott maga után kívánnivalót, de elégedett lehetek a sok jó egyéni teljesítménnyel.
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 10 10 398–241 +157 20
2. FTC 9 8 1 292–264 +28 16
3. Váci NKSE 9 7 1 1 259–216 +43 15
4. Siófok KC 9 5 1 3 266–260 +6 11
5. ÉTV-Érdi VSE 10 5 5 276–261 +15 10
6. DVSC 9 5 4 258–261 –3 10
7. Veszprém Barabás KC 9 4 1 4 260–271 –11 9
8. Alcoa Fehérvár KC 9 3 1 5 241–274 –33 7
9. Budapest Bank Békéscsaba 10 2 1 7 248–289 –41 5
10. UKSE Szekszárd 9 2 1 6 243–287 –44 5
11. Dunaújvárosi REK 10 1 1 8 286–328 –42 3
12. Kiskunhalas NKSE 11 1 1 9 278–353 –75 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik