Ötgólos békéscsabai siker a keleti derbin

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 21:06
A Békéscsaba 28–23-ra nyert Debrecenben a női kézilabda NB I 13. fordulójának keleti derbijén. A másik három szombati találkozón a Győr, a Ferencváros és a Veszprém győzött.

Jelenleg egyik csapat sem áll valami fényesen a bajnokságban, ám a DVSC és a Békéscsaba csatája mindig presztízsharc, így volt ez most is. A meccs előtt köszöntötték a Loki 1987-es bajnokcsapatát, ezután azonban sok örömteli pillanatban nem volt részük a hazai szurkolóknak. A vendégek kispadján ezen a meccsen mutatkozott be Bakó Botond, aki korábban a debreceni csapatot is irányította. Mostani együttese hamar elhúzott ellenfelétől, és előnyét végig megtartva magabiztos győzelmet aratott. A hazai szurkolók nehezen viselték övéik gyenge játékát, a „szégyen, gyalázat" rigmus is felhangzott soraikból.

A BSE az előző fordulóban megszerezte első pontját, jó formáját pedig átmentette a Fradi elleni találkozó első félidejére is. A sereghajtó a szünetben csak háromgólos hátrányban volt, a második játékrészben aztán már kiütközött a tudásbeli különbség, és sima hazai győzelem született az Elek Gyula Arénában.

Nem botlott a Győr sem, amelyben a hét közben szerződést hosszabbító norvég légiósok hozták a klasszisukat, Katrine Haraldsen Lunde a kapuban parádézott, míg Heidi Löke a Kiskunhalas kapuja előtt. A legeredményesebb ETO-játékos azonban nem ő volt, hanem a nyolcszor betaláló Jovanka Radicsevics.

A játéknap negyedik – időrendben első – mérkőzésén Bogdanovics Annamária hiába lőtt nyolc gólt, csapata, a Siófok pont nélkül távozott Veszprémből.

NŐI KÉZILABDA NB I
13. FORDULÓ
KISKUNHALAS NKSE–GYŐRI AUDI ETO KC 17–33 (12–17)
Kiskunhalas, 500 néző. V: Batkai, Szalay
KISKUNHALAS: Pethő – Sterbik A. 1, Drávai 2, Takács Bernadett 2, SZAMORÁNSKY A. 3, BARNA 5, Fehér V. 2. Cs: Lengyel, Scholtz (kapusok), Földes K. 1, Tápai A., Fauszt, Valovics 1, Selmeczi, Varga D. Edző: Golovin Vlagyimir
GYŐR: LUNDE – RADICSEVICS 8 (1), LÖKE 6, Tervel, Hornyák D. 2, KOVACSICS 5 (1), Szepesi. Cs: Herr O. (kapus), Korsós 2, Amorim 3, Orbán 3, Sirián 1, Lekics 3. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–2. 18. p.: 6–8. 24. p.: 8–14. 43. p.: 16–24. 47. p.: 16–27
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: –, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir: Az ellenfél minden hibánkat könyörtelenül kihasználta.
Ambros Martín: – A sok munka hozza meg az eredményt, mérkőzésről mérkőzésre javul a játékunk.
FTC RAIL CARGO HUNGÁRIA–BUDAPEST SE 40–25 (17–14)
Elek Gyula Aréna, 400 néző. V: Hargitai II. G., Palkovits
FTC: Abramovics – SUCH 5, SZEKERCZÉS 8 (2), Cifra 1, DEÁKI 4, Szarka 1, Dajka 1. Cs: Ferenczi (kapus), Szucsánszki 4, VÉRTEN 4, Pena 4 (2), Szamoránsky P. 3, Tomori 1, Kovacsicz 3, Lukács, Németh L. 1 (1). Edző: Elek Gábor
BSE: Schneck R. – TAMÁS K. 4, Petrovszki 5 (2), Kopecz, Borbás 3 (1), Fekete B. 2, Rózsa 1. Cs: Hegyesi (kapus), Schneck D., Csuka 2, Barczi 1, FUNDÁK 3, Pácz 1, Baross 3, Kulich. Edző: Papp György
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–3. 7. p.: 5–5. 14. p.: 10–5. 21. p.: 12–9. 35. p.: 21–16. 44. p.: 27–17. 49. p.: 33–20. 57. p.: 38–23
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Papp Gyögy: – Az első félidőben egy harcos BSE-t láthattunk, a folytatásban a Ferencváros nagyon nagy falat volt a számunkra.
DVSC-FÓRUM-BUDAPEST BANK–BÉKÉSCSABAI ENKSE 2328 (813)
Debrecen, 1800 néző. V: Baranyi, Szloska
DVSC: Lajtos – Varsányi 4 (1), HERR A. 6 (4), Som 1, DAKOS 4, Siska 3, Szilágyi Á. Cs: Makai (kapus), Karnik Sz., Bohus-Katrnik M. SLAKTA 4, Vörös 1, Simsik, Marincsák. Edző: Bíró Imre
BÉKÉSCSABA: VERESS – NIKOLAJENKO 10 (4), TÓTH K. 3, Hajduch, Hanczvikkel, GLUSICA 3, KELEMEN 4. Cs: Sipeki (kapus), SZÖGI, Dombi 1, CSÁKI 4, Gávai. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 4. p.: 0-3. 8. p.: 2-3. 23. p.: 4-10. 36. p.: 9-14. 45. p.: 13-21. 51. p.: 17-25
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek. 7/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Bíró Imre: – Sajnos nem tudtuk hozzátenni a magunk részét az 1987-es bajnokcsapat köszöntéséhez.
Bakó Botond: – Agresszív védekezésünkkel megleptük a Debrecent.
VESZPRÉM BARABÁS DTKC–SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 26–22 (13–10)
Veszprém, 400 néző. V: Tomecskó, Unyatinszki
VESZPRÉM: VÍG – Hosszú 2, TÓTH G. 7, PLANÉTA 4 (1), Bárány 1, TÓTH E. 6, Schatzl 2. Cs: Pásztor (kapus), TAKÁCS B. 4, Kokas. Edző: Róth Kálmán
SIÓFOK: KISS É. – Varga N. 3, Németh Cs., Szalai 3, SERIC 3, BOGDANOVICS 8 (1), Erdősi 3. Cs: Léránt, Szabadfi 2, Varga R., Polics. Edző: Kiss Szilárd
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–2. 9. p.: 5–2. 15. p.: 6–6. 19. p.: 8–6. 27. p.: 11–9. 33. p.: 15–10. 41. p.: 19–15. 49. p.: 25–18. 55. p.: 25-22
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán: – Végig uraltuk a mérkőzést, győzelmünk azért is nagyon értékes, mert nagyon mély gödörből másztunk ki.
Kiss Szilárd: – Zsinórban a harmadik meccsünket már nem bírtuk fejben és erővel sem.
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 13 13 431–268 +163 26
2. FTC Rail Cargo 13 11 1 1 443–349 +94 23
3. Váci NKSE 12 8 1 3 340–299 +41 17
4. ÉTV-Érdi VSE 12 7 1 4 337–303 +34 15
5. Kiskunhalas NKSE 13 7 1 5 342–360 –18 15
6. Veszprém Barabás KC 13 7 1 5 318–345 –27 15
7. Alcoa Fehérvár KC 12 6 6 305–311 –6 12
8. Siófok KC 13 4 9 360–388 –28 8
9. Budapest Bank Békéscsaba 13 3 1 9 314–359 –45 7
10. DVSC-FÓRUM 13 2 3 8 328–390 –62 7
11. Dunaújvárosi Kohász KA 12 2 2 8 325–377 –52 6
12. Budapest SE 13 1 12 313–407 –94 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik