Ortega miatt esélytelen a Veszprém a Kiel ellen?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.25. 18:07
null
A Veszprémet irányító Carlos Ortega (balra) az utóbbi években gyakran meccselhet Alfred Gíslason ellen (Fotó: AFP)
Alfred Gíslason a Barcelonát tartja a világ legjobb kézilabdacsapatának, de a Kiel izlandi edzője szerint a kölni final four többi résztvevője, így az MKB-MVM Veszprém is megnyerheti a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját – függetlenül attól, hogy spanyol az edzője. Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) honlapja hosszú interjút készített Gíslasonnal, ezt közöljük.

 

 

NEM A VESZPRÉMIEK KEDVENCE
Alfred Gíslason az egyetlen edző, aki több csapattal is a csúcsra ért a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A Magdeburggal 2002-ben nyerte meg a legfontosabb európai kupát (az oda-vissza vágós döntőben a Veszprémet legyőzve), míg a Kiel szakvezetőjeként 2010-ben és 2012-ben emelhette magasba a trófeát. Az izlandi szakember tavaly (az elődöntőben) és tavalyelőtt (a negyeddöntőben) is borsot tört a veszprémiek orra alá, a hétvégén ismét Kiel–Veszprém elődöntőt rendeznek.

– Könnyű volt a mostani szezonban eljutni Kölnbe vagy nehezebb a vártnál?
– Egy ilyen sorozatban sosem egyszerű eljutni a végjátékig. Kemény ellenfeleink voltak, például a negyeddöntős PSG és PPD Zagreb a csoportkörben, aztán a címvédő Flensburg a nyolcaddöntőben. De az összes akadályt sikerrel vettük, ahogy a Szeged elleni negyeddöntős párharcot is, amely rendkívül nehéz volt.

– A Kiel tehát újra ott lesz Kölnben...
– Amikor számít, ott vagyunk – így állunk hozzá. Szerintem nem érdemtelenül vagyunk a trófeáért harcoló négy csapat között.

– Jó előjel, hogy a Veszprémmel találkoznak? Azzal az ellenféllel, amelyet tavaly a Kiel az elődöntőben legyőzött, és most ismét az elődöntőben futnak össze vele.
– Nem érdekel a sorsolás, mivel nem tudom megváltoztatni és nem befolyásolhatom. Az idén pedig különösen nem foglalkoztat, mivel rajtunk kívül még három topcsapat jutott be a legjobb négy közé, Európa legjobbjai. A Veszprém tavaly megtapasztalta a final four légkörét, ebből biztos tanult. Nagyon erős kerete van, amelyet alaposan megerősített a szezon előtt. Elképesztően hosszú a kispadja.

KIELIEK MINDENHOL
A Veszprémen kívül (Momir Ilics, Christian Zeitz) a Barcelonában (Nikola Karabatic, Vael Dzsalluz, Gudjón Valur Sigurdsson) és a Kielcében (Tobias Reichmann) is található korábbi kieli játékos.

– Mit gondol a többi csapatról?
– A spanyol behatás és stílus a meghatározó, mivel mindegyiknek spanyol edzője van. Az én favoritom a Barcelona, a világ legjobb csapata, Nikola Karabaticcsal, aki élete formájában játszik. A Kielce remekül felkészített, fizikailag erős csapat. Összességében mind a négy együttes egy szintet képvisel majd Kölnben, óriási tornára van kilátás.

– Hogyan készülnek fel a négyes döntőre?
– Minden szóba jöhető ellenfélből készülünk, de természetesen a Veszprémre koncentrálunk elsősorban. Az összes lehetséges szituációban fel kell találnunk magunkat. Az én feladatom, hogy a játékosok készen álljanak erre.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a férfi kézilabda BL 2014–2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Ez lesz Aron Pálmarsson utolsó nemzetközi megméretése a Kiel színeiben. Szomorú, hogy a következő szezontól már a Veszprémet erősíti?
– Nem örülök a döntésének, de el kell fogadnom, ilyen az élet. Az egészsége is közrejátszott az elhatározásában. Talán könnyebb lesz neki és a testének, hogy elhagyja a kőkemény Bundesligát. Személy szerint azonban sajnálom a távozását.

– A Kiel kapusait elképesztő sérülés- és betegséghullám sújtotta az idény során. Mi a helyzet most e téren?
– Johan Sjöstrandra március óta nem számíthatunk az úgynevezett máltai láz miatt. A katari világbajnokságon kapta el a fertőzést. A vírus miatt véget ért a szezonja. Andreas Palicka nagyszerűen tért vissza sérülése után a Szeged elleni negyeddöntő visszavágóján. Rajta kívül ott van még a fiatal Kim Sonne és a tapasztalt Steinar Ege. Kimnek köszönhetően a Bundesliga élén maradtunk, amikor Johan és Andreas kidőlt.

– Kim Sonne tökéletes példája a Kiel feltörekvő tehetségeinek, az olyanok mellett, mint például Rune Dahmke. Új stratégia a klubnál, hogy a fiatal reménységekre koncentrálnak?
– Az egyesület sok pénzt és energiát áldozott az utóbbi hat-hét évben az utánpótlásprogramra, de sok időbe telik, mire ezeket a játékosokat számításba vehetem. Hosszú folyamat, míg a tehetségek eljutnak erre a szintre, és megállják a helyüket például a Bajnokok Ligájában.

– Visszatérve Kölnre, tudta, hogy a Kiel még sosem vesztett olyan mérkőzést a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, amikor spanyol edző ült az ellenfél kispadján?
– Ezek az újságírók a statisztikáikkal... – válaszolt nevetve Gíslason. – Mihez kezdenének az ilyen számok és adatok nélkül? Talant (Dujsebajev) nem teljesen spanyol (ismét elnevette magát az izlandi edző). De újra elmondom: bármelyik csapat megnyerheti az idén a trófeát, függetlenül attól, hogy spanyol vagy izlandi edzője van. Azonban, ha ez a sorozat folytatódik, akkor mi leszünk azok, szóval észben tartom.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR
DÖNTŐ (Köln, május 31.)
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: Din, Dinu (románok)
A 3. HELYÉRT
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: M. Johansson, Kliko (svédek)
ELŐDÖNTŐ (Köln, május 30.)
Barcelona (spanyol)–Vive Tauron Kielce (lengyel)
15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: Licis, Stolarovs (lettek)
THW Kiel (német)–MKB-MVM VESZPRÉM18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: G. Nacsevszki, Nikolov (macedónok)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik