Óriási Pick-bravúr: Montpellier-verés!

Vágólapra másolva!
2011.11.19. 18:04
null
Az utóbbi hetekben összeérni látszik az újabb nagy bravúrt végrehajtó Szeged (fotó: Gy. Balázs Béla)
Címkék
A Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája-szezon egyik legnagyobb meglepetését szerezve hazai pályán 38–35-re legyőzte a francia bajnok Montpellier-t a D-csoport ötödik fordulójában.

 

A keretek erőssége és a csoportban elfoglalt helyezések alapján aligha lehettek vérmes reményeik a Pick-Szeged drukkereinek a Montpellier elleni meccs előtt, ám a csapat rácáfolt az előzetes esélylatolgatásokra, és még a Veszprém ellen mutatottnál is jobb teljesítménnyel rukkolt ki!

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy azt várni lehetett: a Szeged nehezen lendült bele, Lékai Máté góljánál már vezettek a vendégek, majd állandósították is két-három gólos fölényüket. 7–4-nél Skaliczki László ki is kérte első idejét, ám a folytatásban is vezetett a Montpellier 10–5-re, majd 14–9-re is.

REAKCIÓK

Skaliczki László, a Pick Szeged vezetőedzője: – A legmerészebb álmainkban gondoltunk arra, hogy most nyerni tudunk. Igaz, 2003-ban már sikerült ez a bravúr, de azóta sok minden változott. A Montpellier-nek a mostani szezonban is nagyon komoly eredményei vannak, és mégis most legyőztük. Az első negyedórában nem ment jól a játék, de kértem a fiúkat, próbálják meg nyugodtan azt játszani, amit elterveztük. Köszönet, hogy ezt végül is végrehajtották. Bízom benne, hogy az az egység, amely most jellemzi a csapatot, sokáig kitart, mert sok meccs vár még ránk.
Patrice Canayer, a Montpellier vezetőedzője: – A Pick ma szenzációsan játszott, hiába próbáltunk meg mindent, nem tudtunk fordítani, mert többen is az átlag alatt teljesítettek. Gratulálok a hazai csapatnak.

MTI

A félidő közepén Mladen Bojinovicsot nagy tiltakozása ellenére kiállítottak a játékvezetők, a Szeged pedig ki is használta az előnyt: a franciák a kapust is lehozták, Lékai Máté pedig a saját térfeléről talált a kapuba. De az irányító mellett Frantisek Sulc is egyre inkább elkapta a fonalat, igaz, William Accambray lövéseivel nem nagyon tudott mit kezdeni a védelem.

Ennek ellenére a félidő hajrájára utolérte ellenfelét a szegedi csapat, mert Mikler Roland beállítása remek húzásnak bizonyult. A válogatott hálóőr elképesztően jól védett, így megvoltak a gyors indulások, amelyekből a Pick faragni tudott a hátrányon, sőt a szünetben már 18–17-re vezetett!

Az igazi show azonban csak a szünet után következett: a szinte hibátlanul lövő Sulc, Lékai, Ancsin Gábor trió mellé felzárkózott Buday Dániel is, a Skaliczki-csapat pedig 24–20-ra elhúzott ellenfelétől!

Hozzá kell tenni, hogy a Montpellier kapusai közül Richard Stochl és Primoz Prost sem élete formájában védett, de a félidő közepére már alighanem a szegediek is igazán elhitték, hogy van keresnivalójuk, miközben a franciák is idegesebbnek bizonyultak, amit jelzett több buta, de teljesen jogos kiállításuk is.

Skaliczki László kétgólos vezetésnél, az 52. percben időt kért, hogy nyugalomra intse csapatát. Lékai egy szép góllal jelezte is, hogy rá végig lehet számítani, de Mikler is rendületlenül állt a kapuban. Az utolsó percre gyakorlatilag már nem is maradt kérdés: a Pick-Szeged fantasztikus játékkal 38–35-re megérdemelten győzte le a Montpellier-t.

 

FÉRFI KÉZILABDA BL
D-CSOPORT, 5. FORDULÓ
PICK-SZEGED–MONTPELLIER (francia) 38–35 (18–17)
Szeged, 3500 néző. V: Kusz, Zsoba (ukránok)
SZEGED: Tatai – Prodanovics 1, ANCSIN 6, LÉKAI 8, Zubai Sz. 2, BUDAY 6 (2), VADKERTI A. 3. Csere: MIKLER (kapus), CZINA, SULC 9, Pribanic 3, Bajorhegyi
MONTPELLIER: Stochl – Kavticnik 5 (1), ACCAMBRAY 10, TEZS 5, Hmam, N. KARABATIC 6, HONRUBIA 7. Csere: Prost (kapus), Bojinovics 2 (1), Salou, Arvi-Berod
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–3. 11. p.: 5–9. 17. p.: 9–14. 22. p.: 13–14. 27. p.: 16–16. 35. p.: 21–18. 40. p.: 24–20. 47. p.: 28–26. 51. p.: 32–28. 56. p.: 37–31
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Ademar León–AG Köbenhavn 28–26

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ademar León 5 3 1 1 159–150 7
2. AG Köbenhavn 4 3 1 124–106 6
3. Montpellier 5 3 0 2 161–154 6
4. Pick-Szeged 5 2 3 148–167 4
5. THW Kiel 3 1 1 1 89–78 3
6. Partizan Beograd 4 4 103–129 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik