Omeyer védéseivel Európa trónján a Kiel

Vágólapra másolva!
2010.05.30. 20:07
null
Omeyer főszerepet vállalt a Kiel fordításából (Fotó: Imago)
Címkék
A német THW Kiel férfi kézilabdacsapata nyerte meg a Bajnokok Ligája 2009-10-es kiírását, miután a kölni négyes döntőben 36–34-re legyőzte a Nagy Lászlóval felálló spanyol Barcelonát. A Kiel története során másodszor végzett az élen a legrangosabb európai kupasorozatban.

A két döntős csapat közül a Barcelonának volt könnyebb dolga az elődöntőben, a katalánoknak nem kellett izgulniuk a Csehovszkije Medvegyi ellen a hajrában, nem úgy a Kielnek, amely szoros végjáték után tudta csak kiharcolni a fináléba kerülést a címvédő Ciudad Real ellen.

A kölni aréna természetesen megtelt a döntőre, így közel húszezren – többségében németek – várhatták a csapatok bevonulását. A Kielt több sérülés is hátráltatta, főleg az átlövőknek akadtak problémái, Kim Andersson végül nem is tudott pályára lépni.

A Barcelonát jól látható módon nem zavarták a külső körülmények, ugyanis már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést és a vezetést a katalánok. A Nagy Lászlóval felálló spanyolok általában 2-3 góllal vezettek a félidő nagy részében, sokat számított, hogy két azonos erősségű belső hármast tudtak váltogatni.

Nem a védekezésről szólt a játék, ráadásul a két kapus (Sarics illetve Omeyer) sem találkozott annyit a labdával. A Kielben Filip Jícha volt a legeredményesebb, míg barcelonai oldalon a Veszprémet is megszóró Juanín García vitte a prímet.

A 19. percben öttel ment a Barcelona, ám a kis pihenő után visszaálló Omeyer védéseinek köszönhetően háromra jött vissza a Kiel a szünetig (20–17). A másik oldalon kollégája, a 40 éves Barrufet még nála is hatékonyabban állta útját a német próbálkozásoknak.

BRONZÉREMMEL VIGASZTALÓDOTT A CÍMVÉDŐ
 A spanyol Ciudad Real nyerte meg A bronzmérkőzését, miután magabiztosan 36–28-ra legyőzte az orosz Csehovszkije Medvegyit. A Ciudad végig uralta a mérkőzést, az oroszok pedig nem tudták tartani a lépést a spanyolokkal.

A folytatásban a Kielnél szerepet kaptak a cserék is, ebben a periódusban pedig ismét el tudott húzni a Barca. Nagy első góljával 25–19 volt a különbésg, ezután viszont Omeyer megint elkapta a fonalat, a németek pedig védekezés váltásukkal meg is zavarták a spanyolok támadásait.

Fokozatosan zárkózott fel a Kiel az utolsó negyed órában, és az 52. percben egy Zeitz-találattal már egyenlő volt az állás. Az utolsó percekben már a Barcának kellett az eredmény után futnia, de újabb fordulat már nem történt a találkozón. A katalánok talán túl hamar elhitték, hogy már megvan a döntő, a németek viszont nem adták fel, és Omeyer parádéjával maguk javára fordították a találkozót. A lefújás után kisebbdulakodás alakult ki a kapus és a katalánok között, de szerencsére hamar sikerült lecsillapítani a kedélyeket.

A Kiel története során másodszor végzett az élen a legrangosabb európai kupasorozatban, legutóbb 2007-ben foglalhatták el Európa trónját.

FÉRFI KÉZILABDA BL, NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ
Barcelona (spanyol)–THW Kiel (német) 34–36 (20–17)
Köln, 19 374 néző. V: Olesen, Pedersen (dánok). 
Barcelona: Sarics, Barrufet (kapusok), García 13 (9), Nöddesbo 6, Rutenka 4, Tomás 4, Romero 2, Garabaya 1, Hansen 1, Igropulo 1, Nagy L. 1, Sarmiento 1, Boldsen, Oneto, Rocas, Jernemyr. Edző: Xavi Pascual.
Kiel: Omeyer, Gentzel (kapusok) Jicha 11 (2), Zeitz 6, Klein 5, Narcisse 4, Lundström 3, Anics 2, Sprenger 2, Ahlm 1, Ilics 1 (1), Lund 1, Palmarsson, Reichmann. Edző: Alfred Gislason.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc. 
Hétméteresek: 10/9, ill. 4/3. 
KORÁBBAN, 3. HELYÉRT
Csehovszkije Medvegyi (orosz)–Ciudad Real (spanyol) 28–36 (15–19)

 

A FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA PÉNZDÍJAI, 2009–2010
A csoportkörbe jutásért (alapdíj): 40 000 euró
Csoport 4 : 10 000 euró
Csoport 3: 20 000 euró
Csoport 2: 30 000 euró
Csoportgyőztes: 40 000 euró
 
Nyolcaddöntős: 25 000 euró
Negyeddöntős: 40 000 euró
 
Négyes döntőben szereplők (alapdíj): 100 000 euró
BL-4: 50 000 euró
BL-3: 100 000 euró
BL-döntős: 150 000 euró
BL-győztes: 250 000 euró
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik