Oftedal: Már régóta Győrben szeretnék játszani

– Mindig mosolyog vagy ez a vidámság csak az alkalomnak szól?
– Á, csak megjátszom – jelentette be tanítani való faarccal a 25 éves Stine Bredal Oftedal.

– Meggyőző.
– Köszönöm. Adni kell a látszatra.

– És ha komolyan kérdezem?
– Pozitív személyiség vagyok. Oké, nem mindig, főleg ha a pályán nem jön össze valami, de alapesetben igyekszem vidáman nézni az életre. De ha nem jól alakulnak a dolgaim, dühös tudok lenni.

– Ami nem lehet túl gyakori.
– Eddig nagy szerencsém van, ha a kézilabdás pályafutásomra gondol, bár hozzá kell tennem, rengeteget dolgoztam azért, hogy eljussak idáig. Persze eddig még csak a válogatottban értem el oda, ahová szeretnék, de most már remélem, a klubsikerek is jönnek.

– Győr alkalmas terep hozzá.
– Gondolja? Valójában már régóta itt szeretnék játszani, azért, mert mindig ott van Európa élvonalában, kiváló játékosok szerepelnek benne, akikkel élmény lehet együtt játszani.

– Akkor nem gondolkodott, amikor hívták?
– Nem, de azért kérettem magam egy kicsit... Valójában azonban nem volt kérdés, hogy hogyan döntsek.

– Még úgy sem, hogy a világ egyik legszebb városát, Párizst kell elhagynia?
– Imádtam ott élni, de hát ki ne imádna? Ráadásul sok barátom lakik ott, meg a húgommal is egy csapatban szerepelhettem, plusz épp most kezdtem volna jól megtanulni franciául, de hát ez van. Ettől még sokkal több érv szólt amellett, hogy Győrbe szerződjek.

– Melyik volt a legerősebb?
– Hogy ideje megtennem a következő lépcsőfokot a pályafutásomban. Meg kell keresnem a következő kihívást, és az, hogy megálljam a helyem egy ilyen csapatban, s a Bajnokok Ligájában, ahol még sosem szerepeltem, szintén megmutassam, mit tudok, elég szép kihívásnak tűnik.

– Így kezdte a pályafutását? Bajnokok Ligája meg ilyenek?
– Válogatott. Anyukám is kézilabdázott, nagy rajongója voltam, meg úgyis mindig ott tébláboltam a csarnokban, csak idő kérdése volt, hogy elkezdjem a játékot. Hétévesen voltam először edzésen, kilencévesen már azt mondtam otthon, „Anya, én játszani fogok a válogatottban és kész!"

– A saját döntése volt?
– Abszolút. Anyukám nem erőltette, hogy kézizzek, bár tény, hogy nem is bánja, pláne most, látva, meddig jutottam.

– Hé, ha kihúzom magam, megvagyok százhetven! Figyelje csak!

– Készséggel elhiszem, ha elhiszi cserébe, hogy Magyarországon az ön termetével előbb-utóbb mindenkit kizavarnak a szélre.
– Fiatalabb koromban nálunk is volt ebből gond, de a gyorsaságommal, a cselezőkészségemmel sikerült kiváltanom az alacsonyságomból eredő hátrányokat. Vagy nézze meg Nora Mörköt: egy méret vagyunk, de egész jól elboldogul. Én is igyekszem. De elismerem, hogy néha nem bánnám, ha egy kicsivel magasabb lennék.

– Hamar kiderült, hogy van tehetsége a sportághoz?
– Egész hamar. Persze gyerekként még mindenki egyforma, és amikor felraktak a nálam egy évvel idősebbekhez, küszködtem egy kicsit. De mikor aztán utolért a saját korosztályom, már én emelkedtem ki onnan, és azóta nem volt kérdés, hogy ez lesz a sorsom.

– És a válogatottság is összejött tizenkilenc éves korára.
– Az elején féltem is. Jobbra Tonje Larsen ült mellettem a kispadon, balra meg Gro Hammerseng, igazi legendák – és hát Norvégiában borzasztó népszerű a kézilabda, nagy hagyományai vannak, ezeknek meg kell felelni, ami persze ijesztő, de motiválja is az embert. És szerencsére szép fokozatosan építettek be a válogatottba, nem vártak tőlem egyből csodát, mostanra szerencsére megtaláltam a helyem.

– Megint a szerencse?
– Tényleg szerencsésnek mondhatom magam. Sok mindent elértem már.

– Minden Eb- és vb-arany ugyanakkora élmény?
– Győzni mindig csodálatos. Amikor úgy jössz le a pályáról, hogy megnyertél valamit, azt újra át akarod élni.

– Nos, erre lesz módja Győrben.
– Én is úgy készülök.

– Ezért írt alá három évre?
– Ez is jelzi, hogy komolyan gondolom, hogy itt akarok játszani, és a klub részéről is jelzi, hogy komolyan számolnak velem, ami fontos a számomra. Ráadásul itt a legjobbakkal szerepelhetek egy csapatban, a legjobbaktól tanulhatok.

– És a legjobbakkal, Nycke Groottal és Görbicz Anitával kell osztoznia az irányító posztján.
– Hú, Görbicz Anita... Ő is azok közé tartozik, akiknek a játékán felnőttem, szóval már ez is motiváció.

– És Ambros Martín személye?
– Nora Mörk sokat mesélt róla, hogy nagyon felkészült, alapos, odafigyel a részletekre, és hogy kedves, de ha kell, tud szigorú is lenni – szóval olyan edző, amilyenre nekem szükségem van.

– Na meg a bemelegítő focit is véresen komolyan veszi az edzéseken.
– Hallottam hírét. De nem aggódom. Nora már látott focizni, és azt mondja, nem fogok kilógni a csapatból. Most már csak azért kell szurkolnom, hogy még beférjek a fiatalok közé, és ne ellene kelljen játszanom.