Női kéziseink tornagyőzelemmel hangoltak az Eb-re

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 11:01
null
Rédei-Soós Viktória (balra) megbízhatóan teljesített a tornán (Fotó: Mirkó István, archív)
A magyar női kézilabda-válogatott nyerte meg a kijevi Turcsin-kupát, miután a felkészülési torna döntőjében 29–22-re felülmúlta Hollandiát.

A magyar válogatott a Turcsin-kupával hangolt a decemberi szerbiai Európa-bajnokságra, méghozzá sikeresen, miután mindhárom mérkőzését megnyerve az első helyen végzett. A csoportban előbb Ukrajnát (33–25), majd Macedóniát (33–28) múlta felül, a döntőben pedig a hollandok vártak Karl Erik Böhn együttesére.

A találkozóra eredetileg magyar idő szerint 13 órakor került volna sor, de az ellenfél csak a kora délelőtti időpontban tudta vállalni a találkozót. Mint ismert, eredetileg Hollandia adott volna otthont az Eb-nek, de végül visszalépett a rendezéstől, válogatottja pedig így a tornáról is lemaradt (az EHF döntése alapján Izland szerepel helyette Szerbiában).

A magyar csapatból ezúttal Orbán Adrienn és Pastrovics Melinda maradt ki, a mieink pedig a Herr – Kovacsicz, Rédei-Soós, Görbicz, Szamoránsky P., Tomori, Vérten felállásban kezdtek. Védekezésben összeszedett volt a magyar csapat, támadásban a belső emberek találataival rendre a mieink vezettek, a 11. percben 8–5-ös előnyünknél következett az első holland időkérés. Ezután sem változott azonban a játék képe, sőt volt olyan időszak, amikor nyolc gól volt a fórunk. A hollandok emberelőnyben tudtak csak feljebb zárkózni, de a szünetre 17–10-es állásnál mehettek Görbiczék.

A második félidőre sort cserélt Böhn, érkezett Kiss Éva, Bognár-Bódi, Bulath, Szucsánszki, Szabó Valéria, Klivinyi és Vincze. Ebben a felállásban is tartottuk a hat-nyolc gólos előnyt, a hollandok nem tudtak érdemben közelebb jönni. A vége 29–22 lett, amellyel az első helyen végeztek női kéziseink a tornán, a három győzelem pedig mindenképpen biztató az Eb előtt, még ha ott erősebb ellenfelek is várnak a mieinkre.

Kedd este már Szegeden lesz a válogatott főhadiszállása, az edzésekre pedig Algyőn kerül sor. Jövő héten már várhatóan Triscsuk Krisztina és Cifra Anita is csatlakozik a nemzeti csapathoz. November 30-án a brazilok elleni zárt kapus algyői találkozó után lesz kerethirdetés.

A válogatott december 3-án buszozik Újvidékre, és 4-én este a horvátokkal vívja első Eb-találkozóját. Ezután 5-én a németek, 7-én pedig a spanyolok ellen lép pályára a Böhn-csapat. A kvartettből az első három helyezett jut az ugyancsak újvidéki középdöntőbe.

NŐI KÉZILABDA, TURCSIN-KUPA (KIJEV)
DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 29–22 (17–10)
Kijev
MAGYARORSZÁG: HERR O. – Kovacsicz 2, RÉDEI-SOÓS 3, GÖRBICZ 6 (5), Szamoránsky P. 2, Tomori 3, Vérten 2. Cs: Kiss É. (kapus), Szekeres, Vincze M. 2, Szabó V. 1, Szucsánszki 2, Bulath 1, Bognár-Bódi 1, KLIVINYI 3, Kovacsics 1. Szövetségi kapitány: Karl Erik Böhn
HOLLANDIA: Van der Wal – Bont 1, Van der Heijden, Groot 3, SNELDER 4, Kremer 4 (1), Smeets 2. Cs: Van Dorst (kapus), POLMAN 3, van Dort, Logtenberg 1, Bovenberg 2, Luciano, Goos 2, Knippenborg. Szövetségi kapitány: Henk Groener
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 8. p.: 5–4. 12. p.: 7–5. 16. p.: 10–5. 19. p.: 12–7. 22. p.: 15–7. 28. p.: 15–10. 33. p.: 18–13. 36. p.: 19–14. 40. p.: 22–14. 44. p.: 23–17. 52. p.: 26–18. 57. p.: 28–19
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/1
Az 5. helyért: Csehország–Macedónia 32–22

A 3. helyért: Ukrajna–Oroszország 18–23

 

Tornagyőztes lett a magyar válogatott Kijevben
Tornagyőztes lett a magyar válogatott Kijevben
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik