Női kézilabda: visszatér a kétszeres olimpiai bajnok irányító

Vágólapra másolva!
2017.06.14. 14:25
null
2010 után ismét egy klubban kézilabdázhatnak a Lunde lányok (Fotó: Handball.no)
Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Rosztov kapusa, Katrine Lunde hazatér a norvég Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatához, ahol ikertestvérével, a másodedző Kristinével ismét együtt dolgozhat. A két éve visszavonult egykori világklasszis irányító azonban a 2017–18-as idényben a pályán is segíti szeretne klubjának.

 

Az 1980. március 30-án, Kristiansandban született ikerpár természetesen a helyi Vipersben kezdett el kézilabdázni, és 2010-ig végig egy csapatban szerepelt: 2004–2007 között az Aalborg, 2007–2010 között a Viborg játékosa volt.

A norvég válogatottal közösen nyertek két olimpiát (2008, 2012), egy világbajnokságot (2011) és három Európa-bajnokságot (2004, 2006, 2008) – később Katrine mérlege egy 2010-es Eb-arannyal még bővült.

Utóbbi 2010 és 2015 között a Győri Audi ETO együttesében védett, majd a Rosztov-Dont erősítette, és tavaly decemberben jelentette be, hogy idén nyáron hazatér Kristiansandba. A 182-szeres válogatott irányító Kristine 2010 és 2015 között még játszott a Vipers csapatában, majd visszavonulása után másodedzőként kezdett el dolgozni.

Arra azonban nem lehetett számítani, hogy visszatér a pályára, márpedig ez történt: a horvát születésű, norvég válogatott irányító, Marta Tomac ugyanis súlyos térdsérülést szenvedett, és őt valahogy pótolni kell a következő évadban.

„Ez szerintem messze a legjobb megoldás, amit találhattunk. A legtöbb olyan játékos, aki segíteni tudna nekünk, mind elérhetetlen, hiszen élő szerződéssel bírnak, azaz sok pénzünkbe kerülne kivásárolni őket. Nagyon nehéz helyettesíteni egy olyan játékost, mint Tomac, de biztos vagyok benne, hogy Kristine képes lesz eldönteni fontos mérkőzéseket. Amint utoléri magát fizikailag, nagy hasznunkra lesz” – nyilatkozta Kenneth Gabrielsen, a klub edzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik