Női kézilabda: Pena lassan világklasszissá érik - Elek Gábor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 11:40
null
Pena (a labdával) világklasszis formában játszik az utóbbi időben (Fotó: Korponai Tamás)
A KEK-siker a Tertnes Bergen ellen ujjgyakorlattá vált, a folytatásban a dán, francia és a magyar riválist kerülné el a Ferencváros női kézilabdacsapata, amelyből Elek Gábor vezetőedző Szikora Melindát emelte ki, hozzáfűzve: Nerea Pena lassan világklasszissá érik gárdájából. A tréner a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: pszichológussal keresik a Győr-szindróma okát, saját jövőjével pedig tavasz után akar foglalkozni, miközben alakulgat az FTC új kerete.

„Előzetesen többet vártam a párharctól, de a Bergen végül is valóban egy ujjgyakorlat lett; ha egy csapat feladja a pályaválasztói jogot, az nem jó üzenet a játékosai felé. Tavaly is túljutottunk rajtuk, idén magabiztosabban. Hogy hol végezne a Bergen a magyar bajnokságban? Ez teljes mértékben stílus kérdése, gyengébb hazai gárdák is verhetnék könnyedén őket, miközben erősebbeknek is meggyűlhetne a baja a norvég harcmodorral, szóval bonyolult. Szakmailag számomra az első meccs első félidejének Fradi-sebessége tetszett, majd a második találkozón a felforgatott összeállítás teljesítménye igazán. Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi jót mutatott, a mezőny legjobbja pedig Szikora Melinda volt. Általánosságban Nerea Pena iszonyatos jó formában van, vezeti a góllövőlistákat, zseniálisan játszik, most már lassan világsztárnak nevezhetjük” – értékelt Elek Gábor.

Hozzátette: „A KEK-folytatásban a dánokat szeretném elkerülni, egyébként a Midtjyllandot tartom a sorozat első számú esélyesének a tavalyi arcukból kiindulva. A Fleurynek sem örülnék a sok spanyol miatt az Eb-remeklésük után, illetve nem szeretnék a Siófokkal, testvércsapatunkkal sem játszani. KEK-győzelmi esélyek? Nem mernék jósolni. A vezetésünk nem kéri, de nagyon vágyik a KEK-sikerre.”

„A bajnokság esélyeiről még korai beszélni, ahhoz, hogy az arany kerülhessen szóba, jóval nagyobb hit szükséges csapatomnak a Győr elleni meccseken. A Fradi képes magas szinten kézilabdázni, aztán, ha meglátjuk a győrieket, összetojjuk magunkat. Miért? Jó kérdés, immár pszichológus is dolgozik a megoldáson. Ha megtaláljuk, idén több esélyünk lehet a korábbiaknál. Mondjuk a kupában, ahol egy meccsen kell legyűrni ezt a bivalyerős társulatot, bár az a finálé alighanem náluk lesz” – véli a Fradi trénere.

„Alakulgat a jövő, de teljesen még nem látom. A költségvetés nem az én feladatom, a terv, hogy ne gyengüljünk. A Fradi-stíluson csiszolunk, de egészében az aligha fog változni. S hogy én milyen időtávban gondolkodom a kerettel? Ezt majd az élet hozza, egyelőre a tavasszal kell csak foglalkozni” – válaszolta Elek a csapat perspektíváit illetően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik