Még hogy tét nélkül - a Fradi legyőzte az ETO-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 17:55
null
A győri Hornyák Ágnes (jobbra) próbálja megállítani a ferencvárosi Nerea Penát (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Ferencváros hazai pályán 24–21-re nyert a Győri ETO ellen a női kézilabda NB I alapszakaszának utolsó fordulójában. Az Érd a papírformának megfelelően legyőzte az MTK-t.

A címvédő győriek már megnyerték az alapszakaszt, és a ferencvárosiak sem léphettek el a második helyről. Ez alapján tehát nem bírt különösebb téttel a zöld-fehér rangadó, de a presztízs miatt így is parázs csata alakult ki a Népligetben.

Nerea Pena égési sérülés miatt kihagyta a Ferencváros legutóbbi, Blomberg-Lippe elleni KEK-meccsét, most viszont vállalta a játékot. Nem is ment rosszul neki, a másik oldalon viszont a máskor kevesebb lehetőséget kapók (Planéta Szimonetta, Szepesi Ivett) nem igazán tudtak élni a bizalommal. A válogatott keretbe meghívott Korsós Dorinával elöl öt plusz egyes védekezéssel kezdett a Győr, amely az első emberhátránya alatt kétgólos előnyre tett szert (3–5).

Ezután még három vendégjátékost állítottak ki az első félidőben, ezt pedig már kihasználta a Fradi, amely Szucsánszki Zita, Tomori Zsuzsanna, Pena és a kapuban remeklő Katarina Tomasevics vezérletével öt góllal elhúzott a szünetig. Az ETO-t irányító Ambros Martín ezt igen nehezen viselte, sárga lapot reklamált ki magának.

A második játékrész Kovacsicz Mónika góljával kezdődött, ám ezután a ferencvárosiak nem nagyon bírtak a Herr Orsolyát váltó Kari Aalvik Grimsbővel. A norvég kapus sorozatos védéseivel nagymértékben hozzájárult a győri feltámadáshoz, az utolsó negyedórára fordulva már a vendégeknél volt az előny.

A feszültség ezzel párhuzamosan tovább fokozódott, Elek Gábor is „besárgult”. A Ferencvárosnak sikerült megállítania a lendületbe jövő címvédőt, olyannyira, hogy egy 5–0-s sorozattal 23–19-re fordított. A támadásban az utolsó tíz percben széteső Győrben nem volt már annyi erő, hogy újra felálljon, így az utolsó fordulóban búcsút intett hibátlan alapszakaszbeli mérlegének.

A másik szerdai mérkőzésen a legjobb négy közé igyekvő Érd a vártnál nehezebben, de legyőzte az MTK-t, sorsa azonban továbbra is a siófokiak kezében van. Ha a Balaton-partiak szombaton győzni tudnak Vácon, akkor ők játszhatnak elődöntőt. Jó hír ugyanakkor az érdiek számára, hogy a combsérülése miatt ezúttal nem játszó Szara Vukcsevics az Esbjerg elleni dániai EHF-kupa-mérkőzésen már pályára léphet. A térdével bajlódó Mariama Signaté visszatéréséről még nincs információ.

NŐI KÉZILABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 22. (UTOLSÓ) FORDULÓ

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC 24–21 (13–8)
Elek Gyula Aréna, 1300
néző. Vezette: B. Pech, Vágvölgyi
FTC: TOMASEVICS – Kovacsicz 1, PENA 6 (2), SZUCSÁNSZKI 6 (1), SZAMORÁNSKY P. 4, TOMORI 6. Szarka. Csere: Mészáros R., Soós, Vérten 1, Lukács V., Cifra
GYŐR: Herr O. – Knedlíková 2, Planéta 1, KOVACSICS 7 (2), LÖKE 6, Szeny 1, Szepesi. Csere: GRIMSBÖ (kapus), Korsós 1, Aguilar 1, Bódi 1, V. Milanovic-Litre, Boczkó-Hornyák, S. Müller 1
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 11. p.: 3–5. 17. p.: 7–5. 24. p.: 11–6. 37. p.: 14–13. 41. p.: 17–14. 50. p.: 18–19. 55. p.: 23–19
Kiállítások: 12, ill. 16 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
ELEK GÁBOR, a Ferencváros edzője:
– Nagyon nagyot küzdött csapatom a már tét nélküli mérkőzésen, amelyből így igazi presztízscsata lett. Örülök a sikernek, és minden elismerésem a játékosoké.
AMBROS MARTÍN, a Győr edzője: – Az első félidőben mintha pályán sem lettünk volna – elaludtunk. A szünet után már az igazi csapatot láttam harcolni, küzdeni. Ekkor sokkal jobban játszottunk, feltűnő volt a különbség a két ellentétes játékrész között.

ÁTSZAKADT A FRADI GÁTJA, EZ „CSAK” PRESZTÍZSMECCS VOLT



ÉRD–MTK BUDAPEST 29–26 (15–13)
Érd Aréna, 1000
néző. V: Hargitai, Markó
ÉRD: Janurik – Krpezs 3, Szekeres 3, Pálos-Bognár 1, Kisfaludy 1, KLIVINYI 7, SCHATZL 6 (1). Csere: Gridnyeva, Oguntoye (kapusok), KOVÁCS ANNA 5, Kosztjukova 2, Takács K. 1, Szabó Laura, Mester, Nick Edző: Szabó Edina
MTK: Blazsek – FEKETE B. 4, Barna 4, WOLF 5 (1), Ábrahám 1, Valovics , Varga N. Csere: IGNÁCZ-PETHŐ (kapus), Huildi, Csuka 5, KOVÁCS G. 7. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–1. 9. p.: 6–4. 14. p.: 10–5. 21. p.: 10–9. 27. p.: 13–12. 34. p.: 18–14. 39. p.: 21–19. 47. p.: 24–22. 56. p.: 29–25
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– A kitűzött célt elérte a csapat, megnyerte a mérkőzést, ehhez gratulálok.
Horváth Attila: – Gratulálok a lányoknak, jól dolgoztunk, amit kértem tőlük, maximálisan meg tudták csinálni. Ha ezen az úton haladunk tovább, nem lesz gondunk a bennmaradással. Játszottuk a kézilabdát, úgyhogy így tovább.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 22 21 1 691–448 +243 42
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 22 20 1 1 735–507 +228 41
3. Dunaújváros Kohász KA 21 13 1 7 545–502 +43 27
4. Érd 22 13 1 8 582–518 +64 27
5. Siófok KC-Galerius Fürdő 21 12 2 7 627–556 +71 26
6. Fehérvár KC 21 11 1 9 483–494 –11 23
7. DVSC-TVP-AQUATICUM 21 9 12 535–586 –51 18
8. Eubility Group Békéscsaba 21 8 13 526–630 –104 16
9. Ipress Center Váci NKSE 21 6 1 14 477–551 –74 13
10. Mosonmagyaróvári KC SE 21 5 2 14 514–571 –57 12
11. MTK Budapest SE 22 4 2 16 542–628 –86 10
12. Szeged KKSE 21 1 20 463–729 –266 1

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ
60. perc:
Szucsánszki rántja le a meginduló Korsóst, kiállítják. A Ferencváros megnyeri a rangadót. 24–21
59. perc:
Elveszik a labdát a Győrtől, Lukács indul, de Kovacsics szereli, majd újabb gólt lő. 24–21
58. perc:
Bódit kiállítják. Grimsbö véd. Kovacsics a kapu közepébe lő. Szamoránsky vált gólra egy kipattanót. 24–20
57. perc:
Szucsánszki lövését védi Grimsbö, míg Tomasevics Korsóssal babrál ki.
56. perc:
Lukács indul egyedül, de csúnyán kapu fölé lő. Szabálytalan zárás, a Fradi támadhat.
55. perc:
Kiegészül az ETO, Tomori bombájára azonban nincs ellenszer. Itt az utolsó győri időkérés. 23–19
54. perc:
Elveszik a bírók a labdát a Győrtől.
53. perc:
Müller talpról fölé durrant. Szepesi jut a kiállítás sorsára, miután túl kemény volt Lukáccsal. Tomori passza után Vérten talál be a bal szélről. 22–19
52. perc:
Szucsánszki jól védekezik, az FTC-é a labda. Tomorit meglöki Szeny lövés közben, ápolni kell a magyar átlövőt. Meggyógyul, és nagy góllal áll bosszút. Tomasevics védi Müller próbálkozását. 21–19
51. perc: Szamoránsky
szép gólt dob beállóból. 20–19
50. perc:
Rossz hazai passz, indul a Győr, Knedlíková javítja előbbi hibáját. Szucsánszki átlövésből egyenlít. 19–19
49. perc:
Knedlíková nagy helyzetben Tomasevicsbe lő.
48. perc:
Müller lövését Tomasevics a kapufa segítségével védi. Szucsánszki hétméteresből mattolja Grimsbőt. 18–18
47. perc:
Négy hazai játékos támad, a Győr messze a kapujától védekezik. Egy kiállítás lejár, de a Fradi eladja a labdát.
46. perc:
Elveszik a labdát a Ferencvárostól, a pályán reklamáló Elek Gábor is sárga lapot kap. Müller bombájával már a Győr vezet. 17–18
45. perc:
Pena elveszti a labdát, majd akadályozza a győri indulást, kétperces kiállítást ér. Korsós egyenlít a bal szélről, az Aguilart ledöntő Kovacsiczot kiállítják. Kettős emberfórban az ETO. 17–17
44. perc:
Szucsánszki belemegy a győri falba. Löke szedi össze a labdát, és bevágja. 17–16
43. perc:
Löke befordul, de a lécet találja el. A kipattanó Bódié, Löke pedig az újabb eséllyel él. 17–15
42. perc:
Győri kiállítás (Hornyák), ferencvárosi hetes. Pena kapu mellé lő!
41. perc:
Két kapufás lövés győri oldalon.
40. perc:
Szucsánszki labdát lop, Pena pedig könyörtelenül fejezi be a lerohanást. 17–14
39. perc:
Grimsbö véd ziccert, majd a következőnél a léc hárít helyette. Löke és Szamoránsky is kiáll két percre.
38. perc:
Egyenlíthetne a Győr, de eladja a labdát, Szamoránsky indul, és kiszorított helyzetből betalál. Löke és Szucsánszki gyors gólváltása zárja az eseménydús percet. 16–14
37. perc:
Pena elvállalja messziről passzívnál, Grimsbö véd, Szeny ellenben néhány másodperc alatt góllal fejezi be egyéni akcióját. 14–13
36. perc:
Kiegészül a Fradi, Bódi így már azonos létszámnál eredményes a jobb szélről. Jön is a hazai időkérés. 14–12
35. perc:
Soós sem bír Grimsbővel, jól véd a Győr norvég kapusa.
34. perc:
Megint rohan az ETO, ezúttal Knedlíková a befejezőember. 14–11
33. perc:
Szarka próbálkozását Grimsbö védi, honfitársa, Löke indul, és már csak négy közte. Szucsánszkit még ki is állítják. 14–10
32. perc: Kovacsics
viszi keresztbe a fal előtt a labdát, amelyet aztán visszahúz a ferencvárosi kapu jobb oldalába. 14–9
31. perc:
Tomasevics-védéssel kezdődik a második játékrész. Grimsbö is hárít egy ízben (Tomori lövését), a kipattanó azonban Kovacsiczé, aki már nem hibázik. 14–8

1. FÉLIDŐ
30. perc:
Penánál lépéshibát látnak a bírók. Milanovic-Litre ziccert ront, Szamoránsky pedig a hálóba üti a labdát, amely viszont már a lábát érintette előtte. Ambros Martín közben sárga lapot reklamál ki magának. Öt góllal vezet a szünetben a Ferencváros. 13–8
29. perc:
Mindkét csapat kiegészül, a Győr nem tud közelebb kerülni ellenfeléhez.
28. perc:
Tomori lövését Herr védi lábbal. Lukács repül be a szélről, de egy csapattársa a hatoson belül tartózkodik, elveszik a hazaiaktól a labdát.
27. perc:
Korsós két kézzel löki meg Soóst, két percre leülhet. Elek Gábor időt kér.
26. perc:
Müllert blokkolja Tomori, aki aztán góllal szomorítja a vendégeket. Aguilar betörése büntetőt ér, valamint kiállítást Mészárosnak. Kovacsics a bal alsóba lő. 13–8
25. perc: Szucsánszki
átlövésből állítja vissza az ötgólos különbséget. 12–7
24. perc:
Itt a második győri időkérés. Aguilar betörése ezúttal tökéletes, Mészárosnak még egy sárga lapot is kiharcol. 11–7
23. perc:
Aguilar ismét eladja a labdát, Soós büntetőt harcol ki Korsós és Szeny között. Grimsbö érkezik a hetesre, de Penát ez sem zavarja meg. 11–6
22. perc:
Az egyik spanyolnak (Aguilar) nem sikerül az egyéni akció, a másiknak (Pena) igen. 10–6
21. perc:
Labdaszerzés után Szucsánszki robog végig a labdával a pályán, majd lendületből betalál, az őt meglökő Müllert kiküldik két percre. 9–6
20. perc:
Knedlíková a jobb szélről eredménytelenül próbálja átverni Tomasevicset. Az FTC-támadás sem zárul góllal.
19. perc:
Kovacsics hétméteresből a lécre bombázza a labdát. Pena jobban céloz, újra kettővel vezet a Fradi. 8–6
18. perc: Planéta
hatalmas gólt lő ezúttal. 7–6
17. perc:
Planéta dobja el passzívnál, Tomasevics véd. Tomori veszi észre középen a rést, és góllal büntet. 7–5
16. perc:
Korsós ejtését Tomasevics lekapja, majd a másik oldalon Kovacsicz kap túl magas passzt. A Győrt irányító Ambros Martín időt kér.
15. perc: Pena
a kapufa segítségével értékesít egy hétméterest. 6–5
14. perc:
Szeny belemenés után akadályozza a szabaddobás elvégzését, amiért kétperces kiállítással bűnhődik.
13. perc:
Szepesi cselezi be magát a bal szélről, de Tomasevics lábbal véd. Herr Szamoránskyval szemben hárít.
12. perc:
Planéta lövését védi Tomasevics, Szamoránskyval szemben viszont Herr tehetetlen. Tomori futtából a jobb alsó sarokba lő. 5–5
11. perc:
Kapott gól nélkül vészeli át a kiállítást az ETO, majd Kovacsics talál be azonos létszámnál. 3–5
10. perc:
Nem megy emberelőnyben a hazaiaknak, újabb eredménytelen támadás. Löke viszont újra betalál, ezúttal Aguilar bejátszása után. 3–4
9. perc:
Knedlíkovát kiállítják két percre. Herr véd, Löke indul, emberhátrányban lő gólt a Győr. 3–3
8. perc: Pena
megveri Kovacsicsot egy csellel, és betalál. Tomasevics védése után újra támadhat a Fradi. 3–2
7. perc:
Mindkét csapat elszórja a labdát.
6. perc:
Planéta lövésénél is a kapufa hárít Tomasevics helyett.
5. perc: Kovacsics
hétméteresből egyenlít. Tomori megint betalál, de belemenés miatt érvénytelen a gól. 2–2
4. perc:
A Győrrel (is) hírbe hozott Tomori talpról veszi be Herr Orsolya kapuját. 2–1
3. perc:
Planéta kezd támadásban a Győrben jobbátlövőként. Kovacsics a lécet találja el.
2. perc: Szucsánszki
egy csellel üresre játssza magát, és megszerzi az első gólt. Kovacsics gyakorlatilag lemásolja válogatottbeli társának mozdulatsorát. 1–1
1. perc:
Egy születésnapra kapott kezdődobás után a Ferencváros vezeti az első támadást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik