Női kézilabda NB I: az FTC 13, a Siófok 8 góllal nyert

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 19:45
A női kézilabda NB I 1. fordulójának szombati játéknapján az FTC-Rail Cargo Hungaria hazai pályán 32–19-re legyőzte a Váci NKSE-t. A Siófok és az MTK is sikerrel kezdte a bajnokságot: előbbi az Érdet, utóbbi az Alba Fehérvárt győzte le.
Kovács Anett öt lövésből öt gólt szerzett a Vác ellen (Fotó: Tumbász Hédi) – A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Kovács Anett öt lövésből öt gólt szerzett a Vác ellen (Fotó: Tumbász Hédi) – A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

A bajnokság első fordulójában a Vác nagyjából 10 percig tudta tartani a lépést az FTC-vel. Elek Gábor csapata a szünetben hat góllal vezetett, majd a fordulás után tovább nyílt az olló a két együttes között, s a zöld-fehérek végül 13 góllal, 32–19-re nyerték meg a mérkőzést.

A mérkőzés legeredményesebbje a hét gólig jutó Klujber Katrin lett. A fővárosi együtteshez nyáron érkező játékosok közül Kovács Anett hibátlanul lőtt (5/5), míg Emily Bölk háromszor, Julia Behnke kétszer, Angela Malestein pedig egyszer volt eredményes. A vendégeknél Kácsor Gréta és Lakatos Rita egyaránt öt góllal zárt.

Az MTK az első félidő után két góllal vezetett az Alba Fehérvár ellen, a fordulás után azonban sebességet váltott, és elhúzott az ellenfelétől. A kék-fehérek a második félidőben kilenc góllal is vezettek, végül héttel 35–28-ra nyertek.

A bajnokságot a címvédő Győri ETO elleni vereséggel kezdő Érd a trónfosztásra hajtó Siófokkal találkozott szombaton. A Balaton-parti együttes a nyolcgólos Such Nelli vezetésével fokozatosan lépett el az ellenfelétől, és végül nyolc góllal, 30–22-re nyert.

NŐI KÉZILABDA NB I
1. FORDULÓ

FTC-RAIL CARGO HUNGARIAVÁCI NKSE 32–19 (14–8)
Elek Gyula Aréna, 800néző.V:Sándor L., Szikszay
FTC:BÍRÓ B.1– Malestein1,KLUJBER6,Kovacsics1,Behnke2,Háfra N.1,Schatzl Nadine2. Csere:Csiszár-Szekeres, Bölk4,SZUCSÁNSZKI3,Tóth Nikolett2,Kisfaludy1,KOVÁCS ANETT5,Márton G.2,Pásztor N.1. Edző:Elek Gábor
VÁC:TRIFFA – Diószegi1,Hámori, LAKATOS R.5,Helembai F.1,KÁCSOR5,Radoszavljevics4. Csere:Bukovszky (kapus), Szeberényi, Szabó Laura1,Kuczora1 (1),Bárdy1,Pálffy A. Edző:Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 9. perc:5–2.17. p.:8–6.25. p.:12–7.39. p.:17–13.45. p.:20–16.53. p.:26–18
Kiállítások:8, ill. 12 perc
Hétméteresek:3/–, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:– A Vác hosszú ideig le tudta lassítani a játékot. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk jó volt, támadásban viszont sokat hibáztunk. Az utolsó percekben nyílt ki az olló és lett nagyobb a különbség. Tipikus elsőmeccses játék volt.
Szilágyi Zoltán:– Hatvan percen keresztül nagy iramot diktált a Fradi. Ötven percig helytálltunk, utána cseréltem és meglátszott a sebességkülönbség a két csapat között.

MTK BUDAPESTALBA FEHÉRVÁR KC 35–28 (17–15)
Népfürdő u., zárt kapuk mögött. V:Felhő, Öcsi
MTK:Győri – Dávid-Azari4,DAKOS5,Szabados, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK6,Marincsák3,PELCZÉDER5. Csere:SUBA (kapus), Szekerczés3,PÁL T.8 (3),Sallai1,Bujdosó-Gerháth, Sári, Juhász Eszter. Edző:Golovin Vlagyimir
FEHÉRVÁR:Dányi – Töpfner1,Afentaler1,TRISCSUK8 (4),BARDI4,Gerháth K.3,Szarka A.1. Csere:Pijevic (kapus), Boldizsár1,Temes, Háfra L.2,Vashchuk3,Varga E., Szabó-Májer3,Utasi1. Edző:Deli Rita
Az eredmény alakulása. 4. perc:3–1.9. p.:5–4.17. p.:9–5.21. p.:10–9.37. p.:23–19.43. p.:28–19.53. p.:33–27
Kiállítások:6, ill. 10 perc
Hétméteresek:4/3, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:– Mindkét csapat nagyon jól felkészült egymásból. Az első forduló, főleg fél év kihagyás után, mindig stresszes, de a második félidő elején jól reagáltunk ellenfelünk hibáira. Amit megbeszéltünk védekezésben, sikerült megvalósítanunk. Szerencsésebbek is voltunk.
Deli Rita:– Tudtuk, hogy az MTK rutinos, tapasztalt csapat. Tisztességesen fel is készültünk belőlük, de a harmincöt kapott gól nagyon sok volt. Védekezésben és kapusteljesítményben fölénk nőtt ellenfelünk. Az első félidőben nagyon sok ziccert hagytunk ki, főleg a szélső befejezések hagytak maguk után kívánnivalót.

SIÓFOK KCÉRD 30–22 (14–10)
Siófok, Kiss Szilárd sportcsarnok, 800néző:V:Marton Zs., Szabó E.
SIÓFOK:Eckerle – SUCH8,Kiss N., Pena4 (1),Snelder3,Tomori2,HÁRSFALVI3. Csere:Szikora (kapus), Niombla2 (2),JEZIC4,AOUSTIN4,Horacek. Edző:Bent Dahl
ÉRD:Győrffy – Király3,MÓD3,SZABÓ K.5 (2),Paróczy2,Walfisch5 (1),Mézes1. Csere:Györkös (kapus), Landi2,Horváth D., Kóka, Kovács B., Sztankovics1. Edző:Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 2. perc:0–1. 12. p.:6–1.19. p.:8–6.24. p.:14–6.39. p.:19–12.46. p.:23–14.53. p.:26–18
Kiállítások:8, ill. 4 perc
Hétméteresek:3/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Bent Dahl:– Sok lehetőségünk volt, hogy korábban is pontot tegyünk a mérkőzés végére, de a harminc lőtt gól ellenére is sok helyzetet kihagytunk, ez történik, ha nem vagyunk elég élesek. Folytatjuk a munkát és a most hiányzók visszatérésével még jobbak leszünk.
Horváth Roland:– Szépen alakul és formálódik a fiatal csapatunk. Eddig a Győrrel és a Siófokkal találkoztunk, az ő célkitűzéseik teljesen eltérnek a miénktől, ettől függetlenül szükséges egy sportolóhoz illő helytállás tőlünk is és ezúttal ezen a téren rendben voltunk. Ha a ziccereinket hatékonyabban értékesítjük, akkor az összkép még jobb lehetne.

Szombaton játszották
Győri Audi ETO KC–Kisvárda Master Good SE 33–20 (18–8)
DVSC Schaeffler–Motherson Mosonmagyaróvár 30–31 (15–14)
Dunaújvárosi Kohász KA–Szombathelyi KKA 24–23 (12–15)
Boglári Akadémia-SZISE–Békéscsabai Előre NKSE 33–22 (21–12)

AZ ÁLLÁS
1. Győr 2 2 68–37 +31 4
2. FTC 1 1 32–19 +13 2
3. Boglári Akadémia-SZISE 1 1 33–22 +11 2
4. Siófok 1 1 30–22 +8 2
5. MTK 1 1 35–28 +7 2
6. Mosonmagyaróvár 1 1 31–30 +1 2
7. Dunaújváros 1 1 24–23 +1 2
8. Debrecen 1 1 30–31 –1 0
9. Szombathely 1 1 23–24 –1 0
10. Fehérvár 1 1 28–35 –7 0
11. Békéscsaba 1 1 22–33 –11 0
12. Kisvárda 1 1 20–33 –13 0
13. Vác 1 1 19–32 –13 0
14. Érd 2 2 39–65 –26 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik