Női kézilabda: megmenekülhet a DVSC, a város a csapat mellé áll

Vágólapra másolva!
2011.12.22. 18:00
Címkék
A haon.hu beszámolója szerint a Debreceni Sportcentrum Kft. megveszi Gellén András többségi tulajdonos üzletrészét a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatot működtető gazdasági társaságban. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere elmondta, újra felépítenék a debreceni kézilabdát, azonban először teljesen szeretnék látni, milyen elmaradások vannak a csapatnál.

„A női kézilabdacsapat fantasztikus sikereket ért el a debreceni csapatsportok között. A mostani tulajdonosi konstrukció szerint a város 26 százalékban, a főtulajdonos Gellén András 74 százalékban birtokolja az együttest működtető vállalkozást. Gellén úr már a nyáron jelezte, hogy komoly finanszírozási nehézségei vannak, akkor megpróbáltunk segíteni egy átmeneti megállapodással, de az év végére kiderült, hogy ez egészen biztosan nem fog menni – idézi Kósa Lajost a haon.hu. – Ezért azt a döntést hoztuk, hogy – ahogy 1999-ben a futball esetében – felépítjük újra a női kézilabdát Debrecenben. A csapat ezért egészen biztos, hogy egyben marad." haon.hu. – Ezért azt a döntést hoztuk, hogy – ahogy 1999-ben a futball esetében – felépítjük újra a női kézilabdát Debrecenben. A csapat ezért egészen biztos, hogy egyben marad."

„Ha meg tudunk egyezni – csak jogtiszta helyzetben, a számlák teljes ismeretében tudjuk az együttműködést elkezdeni –, a szándékunk az, hogy a Debreceni Sportcentrum Kft. veszi át Gellén úr tulajdonrészét. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha teljes betekintésünk van a szerződésekbe, számlákba, adótartozásokba, elmaradásokba, mindenbe. Amennyiben ez megvan, január elején összehívunk egy rendkívüli közgyűlést, ahol a testület fel tudja hatalmazni a sportcentrumot, hogy megvegye az üzletrészt, és utána le kell tenni az asztalra egy hároméves tervet arról, hogyan építsünk magyar női kézilabdacsapatot, alapvetően a saját utánpótlásunkra és a magyar játékosokra támaszkodva, mely együttes egyébként tartós szereplője az európai kupaküzdelmeknek.”

„A női kézilabda nagyon fontos a város életében, a legsikeresebb női csapatjátékunk, nagy szeretet övezi a lányokat, természetes, hogy a város melléjük áll. Az eredeti konstrukció – mely szerint a város a kisebbségi tulajdonos – is arra szolgált, hogy válsághelyzetekben ott legyünk mögötte, és tovább vigyük a csapatot, az azt finanszírozó kft.-t, tiszta helyzetet teremtve. A cél pedig a nemzetközi kupaszereplés."

A debreceni önkormányzat január 22-én sorra kerülő képviselőtestületi ülésén születik végleges döntés a város női kézilabdacsapatának ügyében.

A finanszírozásról szólva a polgármester elmondta, egyrészt felkutatnak szponzorokat, másrészt a sportcentrum költségvetéséből is tudják támogatni az alakulatot – ahogy már eddig is segítették anyagilag a női kézilabdát.

A legutóbbi két pontvadászatban ezüstérmes Loki többségi tulajdonosa, Gellén András már a nyáron bejelentette, nem tudja tovább finanszírozni az egyesület működtetését. Ennek következtében azóta összesen tizenkét korábbi vagy jelenlegi felnőtt és egy junior válogatott játékos hagyta el a debrecenieket, akik ennek ellenére a hetedik helyen állnak a tabellán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik