Női kézilabda: francia balszélsőt tesztel a Siófok

Vágólapra másolva!
2017.07.29. 14:09
A Siófok női kézilabdacsapata felkészülési mérkőzésen könnyed győzelmet aratott a szerényebb képességű belga Gent ellen. A klub honlapjának beszámolója szerint a francia balszélső, Camille Aoustin próbajátékon vett részt a Balaton-parti együttesnél. A 27 éves játékos legutóbb a Metzben szerepelt.

„Ezen a mérkőzésen az volt a legfontosabb, hogy attól függetlenül, hogy szerényebb képességű csapat ellen játszottunk, mindenki nagyon komolyan vegye a találkozót. Az első félidőben a védekezés, a másodikban a lerohanások gyakorlására helyeztük a hangsúlyt” – mondta az edzőmeccs után Lars Rasmussen, a Siófok vezetőedzője. „Ezen a mérkőzésen az volt a legfontosabb, hogy attól függetlenül, hogy szerényebb képességű csapat ellen játszottunk, mindenki nagyon komolyan vegye a találkozót. Az első félidőben a védekezés, a másodikban a lerohanások gyakorlására helyeztük a hangsúlyt” – mondta az edzőmeccs után Lars Rasmussen, a Siófok vezetőedzője.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik