MTI 2020.04.05 17:33 Frissítve: 2020.04.05 18:06

Női kézi: Én is félek, amikor kimegyek az utcára – Nerea Pena

Nerea Pena, az EHF-kupa-címvédő Siófok spanyol kézilabdázója szerint június előtt biztosan nem folytatódhat az idény a koronavírus-járvány miatt.

 

Pena (középen) vágyik vissza a pályára, de tudja, erre jó ideig még nem lesz módja (Fotó: Török Attila)

Én voltam a legelső, aki visszavágyott a pályára. Vissza akartam térni, de nagyon, most viszont június előtt nem látok reális esélyt erre. Ha biztonságosak lesznek a körülmények, majd akkor szeretnék játszani, de minden országban más a helyzet, ezért nagyon nehéz tervezni” – nyilatkozta az M4 Sportnak a világbajnoki ezüstérmes átlövő.

Hangsúlyozta, a sport jelenleg nem az elsődleges dolog számára, hiszen már három hete hatósági karanténban van pamplonai otthonában, és becslése szerint még legalább egy hónapot így kell töltenie.

Nem könnyű a helyzet, mert nagyon sokan megbetegedtek és sokan meghaltak Spanyolországban. Én is félek, amikor kimegyek az utcára. Nagyon sajnálom, ami történt, de a családom jól van, ennek örülök” – mondta Pena.

Spanyolországban eddig több mint 130 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 12 ezernél is többen veszítették életüket.

Pena hozzátette, sétálni és sportolni sem lehet, csak vásárlás céljából hagyhatják el otthonaikat, de azt sem minden nap, és erre a rendőrök szigorúan vigyáznak.

Kemény a helyzet, de szerintem is csak így lehet megállítani ezt a járványt. Utálok futni, de most annyira szeretnék, hogy el sem tudom mondani, nagyon vágyom a friss levegőre, mert a harmadik emeleten vagyok, ahol még erkély sincs” – mondta.

A Ferencváros korábbi, a Siófok jelenlegi játékosa elárulta, mentálisan nehezen kezeli a bezártságot, de nem szomorkodik és nem pesszimista.

Január végén volt egy térdsérülésem, ezért még a rehabilitációmat végzem, ilyen szempontból jól jött nekem ez a szünet” – közölte. Hozzáfűzte: kialakított a lakásban egy két négyzetméteres kondisarkot, a helyhiány miatt kreatívnak kell lennie, hogy el tudja végezni a klubjától kapott feladatokat.

„Sokat fog változni a prioritás az emberek életében. Nem tudjuk értékelni a szabadságot addig, amíg el nem veszik tőlünk. Sokan vannak, akik erre soha nem gondoltak. Most viszont a vírus egy hónap alatt megtanította nekünk” – fogalmazott a magyar szurkolók körében is roppant népszerű játékos.

Az Európai Kézilabda-szövetség tervei szerint a női EHF-kupa végjátékát nem oda-visszavágós rendszerben bonyolítják le, hanem egy később kijelölendő helyszínen, június 15. és 21. között négyes döntőben dőlnek el a helyezések. A Siófok KC ellenfele az elődöntőben a dán Odense HB lesz.

2020.05.25 19:44:09

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Az utóbbi időben alig-alig lőhetett gólt, mégis rajongtak érte a szurkolók. A veszprémi gladiátor a veszélyhelyzet alatt is tanult magyarul.

2020.05.14 10:22:29

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT

Emily Bölköt szenvedélyről, fiatalon megtapasztalt elvárásokról és a Fradinál rá váró kihívásokról is kérdeztük.

2020.05.10 20:06:04

Kézilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nyugodtan okoskodhatok, míg az elnöknek és a szervezetének okosnak kell lennie.

2020.05.08 07:53:53

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, ROSKA EMESE BOGLÁRKA

INTERJÚ. A győri kézisek szerény zsenije gyerekként jókislány-típus volt, és még most is zavarba jön, ha a képességeit méltatják.

2020.05.01 19:53:09

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Rendnek kell lennie fejekben, lelkekben, öltözőkben és irodákban egyaránt, mert a rend csak így, a maga egészében értelmezhető, érzékelhető. Hiszen részeredmény és részsiker van, de részrend nincs.