Női kézilabda: drámai hajrá, de nem sikerült a csoda a franciák ellen

2011.08.09. 21:31
Címkék
A női junior kézilabda-Európa-bajnokság alsóházi mérkőzésén a magyar válogatott egygólos, 29–28-as vereséget szenvedett az I2-es csoport első helyén álló Franciaországtól.

Bár a magyar csapat negyedórával a vége előtt már hétgólos hátrányban volt (18–25), a hajrában jó védekezésének és eredményes támadójátékának köszönhetően az utolsó előtti percben egyenlített (28–28).

Valamivel több, mint egy perccel a vége előtt ismét egyenlíthetett volna időközben újfent hátrányba kerülő együttesünk (28–29), amely előbb emberelőnybe került, majd hétmétereshez jutott – ez utóbbinál ráadásul még egy franciát kiállítottak a játékvezetők. (18–25), a hajrában jó védekezésének és eredményes támadójátékának köszönhetően az utolsó előtti percben egyenlített (28–28).

Valamivel több, mint egy perccel a vége előtt ismét egyenlíthetett volna időközben újfent hátrányba kerülő együttesünk (28–29), amely előbb emberelőnybe került, majd hétmétereshez jutott – ez utóbbinál ráadásul még egy franciát kiállítottak a játékvezetők.

A hetest védte a kapus, de a bemozduló francia játékos miatt a labda maradt nálunk, és kisvártatva újabb büntetőhöz jutottunk – újabb kiállítással! Azonban a második hetes is kimaradt (a bal oldali kapufán csattant a labda), az utolsó másodperceket pedig már három mezőnyjátékossal is kihúzták a franciák, így végül vereséget szenvedett a magyar csapat, amely a következő mérkőzésén a német válogatott ellen lép pályára.

NŐI KÉZILABDA-EURÓPA-BAJNOKSÁG
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, I2-ES CSOPORT, 1. FORDULÓ
Magyarország–Franciaország 28–29 (11–16)
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Lengyelország–Németország 19–20 (11–11)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 2 55–41 +14 4 pont
2. Magyarország 2 1 1 59–56 +3
2
3. Németország 2 1 1 33–45 –12
2
4. Lengyelország 2 2 46–51 –5 0

 

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
3 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
3 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
4 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
4 órája