Női kézilabda BL: a Randers lesz az ETO negyedik csoportellenfele

2011.09.19. 10:12
Címkék
A Debrecent legyőző német Buxtehude mellett még két dán együttes, a Viborg és a Randers, illetve a norvég bajnoki 2., a Byasen jutott fel a női kézilabda Bajnokok Ligája főtáblájára a vasárnap záruló selejtezőkön.

A 2009-es és 2010-es győztes Viborg ellen a kolozsvári csapat sokáig jól tartotta magát, ám 12–11-es román vezetésnél Louise Bager Due foglalta el a dánok kapuját, és ezzel megváltozott a mérkőzés képe (a végeredmény: 37–21). A Viborg ezzel sorozatban nyolcadik alkalommal résztvevője az elitligának.

Összesen három dán résztvevője lesz egyébként a BL-nek: a bajnok Midtjylland mellett ugyanis a Randers is biztosította helyét a tizenhat között, miután Göteborgban a hétgólos Camilla Dalby és a hatig jutó Katrine Fruelund vezetésével legyőzte a svéd bajnok Sävehofot. A Randers a Győri ETO csoportjában folytatja szereplését.

Szkopjéban megnyerte selejtezőjét a Byasen, ezzel a németek mellett a norvégok is két csapatot delegálnak a legjobbak közé.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, A FŐTÁBLÁRA JUTÁSÉRT
1. CSOPORT (DÁNIA)
Döntő: Viborg (dán)–Jolidon Cluj (román) 37–21
A 3. helyért: Zajecsar (szerb)–Rosztov Don (orosz) 27–15
2. CSOPORT (MACEDÓNIA)
Döntő: Byasen (norvég)–Metalurg Szkopje (macedón) 20–17
A 3. helyért: Elda Prestigio (spanyol)–Bitterm Veseli (cseh) 21–20
3. CSOPORT (LENGYELORSZÁG)
Döntő: Buxtehude (német)–DVSC-Fórum 30–26
A 3. helyért: Lubin (lengyel)–Gil Eanes-Lagos (portugál) 40–25
4. CSOPORT (SVÉDORSZÁG)
Döntő: Randers (dán)–Sävehof (svéd) 26–21
A 3. helyért: Tertnes Bergen (norvég)–Dalfsen (holland) 32–31
A csoportgyőztesek feljutottak a főtáblára.
A FŐTÁBLA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport: Midtjylland (dán), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Thüringer (német), Byasen (norvég)
B-csoport: Larvik (norvég), Krim Ljubljana (szlovén), Podravka Koprivnica (horvát), Viborg (dán)
C-csoport: Győri ETO KC, Hypo NÖ (osztrák), Metz (francia), Randers (dán)
D-csoport: Oltchim Valcea (román), Itxako Navarra (spanyol), Dinamo Volgográd (orosz), Buxtehude (német)
A főtábla küzdelmei október első hétvégéjén kezdődnek.

Legfrissebb hírek

NS-infó: csapatot talált az Újpestről távozott csatár

Labdarúgó NB I
28 perce

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
34 perce

Atlétikai Világdöntő: Duplantis koncertjével zárul az esemény

Atlétika
54 perce

Videók: Varga-tripla, Eppel-dupla, Major is beköszönt – nyolc magyar gól

Légiósok
1 órája

Tétre, helyre, befutóra – Hosszú kávé Jordán Tamással

Képes Sport
1 órája

Fiatal játékost igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
1 órája

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
2 órája