Női kézilabda: a BL-főtábla és a Győr legyőzése az FTC célja

MTI MTIMTI MTI
2012.05.24. 13:21
Címkék
A Bajnokok Ligája főtáblájára, azaz a legjobb 16 közé szeretne jutni a következő idényben az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata.

A szakosztály csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a csapat a most zárult szezonban felülmúlta az elnökség által elvártakat, hiszen ismét megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját, illetve a bajnokságban – a BL-selejtezőt érő – második helyen végzett a BL-második győriek mögött.

Mint Jeney Zsolt Ákos, a szakosztály elnöke kifejtette: jövőre újabb célokat tűznek ki. Mindenekelőtt szeretnének feljutni a Bajnokok Ligája-főtáblára, míg Kökény Beatrix ügyvezető szerint kis szerencsével a nyolcas középdöntő sem elérhetetlen. A vezetőség keresi a lehetőségét annak, hogy a selejtezőtornát hazai környezetben rendezzék meg.

„A bajnokságban is új lehetőségek nyílhatnak meg, az elmúlt két ETO elleni mérkőzésen – az NB I döntőjében – látottak alapján bízunk benne, hogy legyőzzük az öt éve uralkodó győrieket” – tette hozzá Jeney Zsolt Ákos.

A sajtótájékoztatón Papcsák Ferenc, Budapest-Zugló polgármestere elsősorban az utánpótlás-nevelés szempontjából fontos szándéknyilatkozatot tett. A támogatás részletes kidolgozására a következő hetekben kerül sor.

Elhangzott az is, hogy az elmúlt hónapokban két játékos érkezett a Ferencvároshoz: Vérten Orsolya Győrből, Szekerczés Luca pedig Szekszárdról. Alena Abramovics kapus és Szarka Adrienn balszélső további két évre kötelezték el magukat. Az idei keretből egy játékos, Szádvári Krisztina távozik biztosan, aki a váci együttesben folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
18 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
23 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája