Női kézi-vb: zárul a csoportkör – kit kapunk a 16 között?

Vágólapra másolva!
2017.12.08. 09:53
null
A lengyelek legyőzése után a csehek ellen zárjuk a csoportkört (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Csehország ellen zárja a csoportkört a magyar női kézilabda-válogatott a németországi világbajnokságon (kezdés: 18.00, Tv: Sport1, élőben az NSO-n). Ha nem kapunk ki, akkor harmadikként végzünk a csoportban, és az A-csoport második helyezettjével (Szlovénia, Franciaország vagy Spanyolország) találkozunk a nyolcaddöntőben. Ha a csehek nyernek, akkor magyar–román mérkőzést rendeznek a legjobb 16 között.

 

A lengyelek legyőzésével az már biztossá vált, hogy továbbjutunk a csoportból, a csehek elleni találkozó arról hivatott dönteni, hogy a harmadik vagy negyedik helyen tesszük meg ezt.

„Nehéz meccsre számítok a csehek ellen – mondta a csütörtöki győzelmet követően Kim Rasmussen szövetségi kapitány. – Sokkal jobb csapat, mint talán néhányan gondolják, megérdemelten jutott a nyolcaddöntőbe. Játékosai masszívan védekeznek, jó a kapusuk. Támadásban kockázatos megoldásokat választanak, ha nem billentjük ki őket a komfortzónájukból, akkor ezek be is jönnek.”

Kovacsics Anikó szerint hasonló játékkal minden esélyünk megvan az újabb két pont begyűjtésére, az a fontos, hogy ugyanolyan hozzáállással és fegyelmezettséggel tegyük a dolgunkat, mint a lengyelek ellen.

Az utánunk pályára lépő csehek az előző fordulóban nem tudták szorossá tenni a norvégok elleni mérkőzést, és kívülről úgy tűnt, már a mieinkre tartalékolták az energiájuk egy részét.

„A játékosok valószínűleg túlságosan megnyugodtak, amikor látták a kezdés előtt, hogy már biztosan továbbjutottunk – mondta Jan Basny, a csehek szakvezetője. – Picit jobb teljesítményt vártam volna a csapatomtól. A magyarok elleni meccsen nem is az eredmény lesz az elsődlegesen fontos, hanem hogy visszataláljunk a helyes útra, és felkészüljünk a nyolcaddöntőre. Ebből a szempontból kimondottan hasznos lesz ez a találkozó, a magyarok meccsről meccsre jobban játszanak.”

A nap végére az is kiderül, hogy melyik csapat lesz a mieink ellenfele a 16 között (a lehetséges kimenetelekről lejjebb olvashatnak). És hogy Rasmussen árgus szemekkel figyeli-e már a potenciális jelölteket?

Megverjük a cseheket, iszunk egy sört – és utána azonnal elkezdem.”

Eddig 15 alkalommal találkoztunk a csehekkel, és egészen tavaly decemberig hibátlan volt a mérlegünk velük szemben, akkor azonban az Európa-bajnokság nyitó meccsén fájó pofonba szaladtunk bele (27–22-re maradtunk alul), remélhetőleg ezúttal elmarad a kellemetlen meglepetés.

MÉG BÁRKIT KAPHATUNK

Ha a mieink pontot szereznek Csehország ellen pénteken, a B-csoport harmadik helyén végeznek, és az A-csoport második helyezettjével találkoznak a nyolcaddöntőben. Vereség esetén negyedikek lesznek, és az A-csoport első helyezettje vár rájuk.

Az A-csoport győztese Románia lesz, erről a spanyol–francia döntetlen gondoskodott. Az viszont, hogy a csoport másodikja melyik együttes lesz, a pénteki francia–román és spanyol–szlovén meccs eredménye alapján dől el az alábbiak szerint.
1. Szlovénia a csoportmásodik, ha pontot szerez Spanyolország ellen.
2. Spanyolország a csoportmásodik, ha legyőzi Szlovéniát, és Franciaország nem győzi le Romániát.
3. Spanyolország a csoportmásodik, ha legyőzi Szlovéniát, és legalább tíz góllal többel, mint Franciaország Romániát.
4. Franciaország a csoportmásodik, ha legyőzi Romániát, és Spanyolország legyőzi Szlovéniát, de legfeljebb kilenccel több góllal.

Tehát ha a mieink kikapnak a csehektől, Romániával játszanak, ha pontot szereznek, akkor Szlovénia, Spanyolország és Franciaország is az útjukba kerülhet.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 5. (UTOLSÓ) FORDULÓ
B-CSOPORT, BIETIGHEIM-BISSINGEN
18.00:
Csehország–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1 – 17.15-ös műsorkezdettel)
14.00: Argentína–Lengyelország (Tv: Sport1 – 13.45-ös műsorkezdettel)
20.30: Norvégia–Svédország (Tv: Sport1 – 20.15-ös műsorkezdettel)
A-CSOPORT, TRIER
14.00:
Angola–Paraguay
18.00: Franciaország–Románia
20.30: Spanyolország–Szlovénia

C-CSOPORT, OLDENBURG
12.00:
Japán–Tunézia
17.45: Brazília–Montenegró
20.30: Dánia–Oroszország
D-CSOPORT, LIPCSE
14.00:
Kína–Kamerun
18.00: Hollandia–Németország
20.30: Szerbia–Dél-Korea

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia
4
4 135– 79 +56 8
2. Svédország 4 3 1 129–111 +18 6
3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 108– 98 +10 4
4. Csehország 4 2 2 105–117 –12 4
5. Lengyelország 4 1 3 106–125 –19 2
6. Argentína 4 4 82–135 –53 0

ELLENFÉLNÉZŐ: CSEHORSZÁG
Olimpia:
nem szerepelt
Világbajnokság: 13. (1997), 13–16. (1995), 15. (2003, 2013), 19. (1999)
Európa-bajnokság: 8. (1994, 2002), 10. (2016), 12. (2012), 15. (2004)
Örökmérleg a csehek ellen: 15 mérkőzés, 14 győzelem, 1 vereség
Legutóbbi mérkőzés (2016. december 5., Eb-csoportkör): Csehország–Magyarország 27–22 (13–10)
Magyarország: Kiss É. – Bódi 1, Kovács A. 7, Görbicz 2, Kisfaludy 3, Klivinyi 4, Erdősi 1. Csere: Janurik (kapus), Szekeres, Triscsuk 1, Hornyák D. 1, Mészáros R., Lukács V. 1, Schatzl 1, Dombi, Planéta. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélső: SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Trier):
Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Dél-Korea, Kína, Kamerun

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntője Lipcsében lesz, az Arena Leipzigben. A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik