Női kézi-vb: holland, francia és dán vereség szombaton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.02. 22:10
null
A szlovén Ana Gros a franciák ellen (Fotó: AFP)
Több meglepő eredmény is született a németországi női kézilabda-világbajnokság második napján: a hollandok, a franciák és a dánok is vereséget szenvedtek, míg a brazilok csak ikszeltek, a mieink csoportjában pedig a lengyelek elkapták a svédeket. 

B-CSOPORT

A csehek 28–22-re nyertek Argentína ellen a mieink csoportjának első mérkőzésén. Az argentinok pedig úgy készültek, hogy a csehek ellen lehet a legtöbb esélyük a győzelemre. Nos, a dél-amerikaiak dicséretesen is küzdöttek, a második félidőt például döntetlenre hozták, de Jan Basny együttesének győzelme nem forgott veszélyben.

A svéd–lengyel találkozó volt az első igazi rangadó a csoportunkban, és bizony Kim Rasmussen korábbi csapata igazolta, nem voltak véletlenek a felkészülési időszakban elért győzelmek. A meccs úgy indult, hogy védekezésben egyik csapat sem jeleskedett, potyogtak a gólok mindkét oldalon. A lengyelek az első perctől kezdve tapadtak a svédekre, sőt a szünetben könnyen vezethettek volna hárommal is, de az északiak még az utolsó pillanatban betaláltak.

Az érdi Jamina Roberts beállása jót tett a svédek játékának, de az egyre inkább belejövő lengyelek sorozatban három üres kapus góllal 25–19-re elhúztak. Ezt már a magyar válogatott szakmai stábja is testközelből figyelte. A hajrához érve úgy tűnt, fáradnak Kudlaczék, kettőre olvadt az előnyük, de nem hagyták kicsúszni kezükből a két pontot.

A lengyeleknél a rutinos játékosok szépen megszórták magukat, Kinga Achruk kilenc, Karolina Kudlacz-Gloc hét, Kinga Grzyb hat góllal zárt, főszerepet vállalva a 33–30-as győzelemben, amely azonban igazi csapatmunka volt. A ma látottak alapján, a lengyelek ellen minden csapatnak „fel kell kötnie a gatyáját”.

A-CSOPORT

A franciák szoros meccsen kaptak ki a vb-re 12 év után visszatérő szlovénoktól. A végig hátrányban játszó, az utolsó öt percnek mínusz hárommal nekivágó franciák csak kettőt dolgoztak le a végéig, a siófoki Estelle Nze Minko két gólt szerzett, még az első félidőben.

Spanyolország legyőzte Angolát, és lépéselőnybe került a franciákkal szemben. Nerea Pena (FTC) 5 gólt szerzett, Mireya González Álvarez (Érd) nem talált be.

Az Ambros Martín irányította románok Paraguayt győzték le.

C-CSOPORT

A braziloknál a győri Eduarda Amorim 8, a kisvárdai Samira Rocha 3 gólt szerzett, a kapuban a váci Barbara Arenhart 26 lövésből 11-et védett ki, a dél-amerikai csapat így is csak ikszelt a japánokkal. Pedig Amorim késői gólja után körtáncba kezdtek a brazilok, a Bonaventura ikrek azonban úgy ítélték meg, hogy idő után született a találat, ezért nem adták meg.

Montenegró hengerelt Dánia ellen Oldenburgban, ahol ismét bebizonyosodott, nincs előre lefutott meccs. A megfiatalított déli csapat a 12 gólos Jovanka Radicsevics vezérletével tízzel is vezetett, megérdemelten szerezte meg a két pontot.

Az olimpiai címvédő oroszok Tunéziát győzték le könnyedén. Az oroszok 36 góljából a Debrecenben légióskodó Anna Punko egyet lőtt.

D-CSOPORT

Az előző vb-n döntős hollandok Dél-Koreától kaptak ki Lipcséban, ahol a magyarországi légiósok közül Nycke Groot és Yvette Broch 3-3 gólt szerzett, a ferencvárosi Danick Snelder, Laura van der Heijden duó viszont hiába próbálkozott a gólszerzéssel

A szerbek már az első félidőben 21-szer bevették Kína kapuját, és 43–23-ra nyertek. Az érdi Katarina Krpezs-Slezák és a siófoki Szanja Damnjanovics nyolc-nyolc gólig jutott, a váci Szanja Radoszavljevics ötször volt eredményes.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT, BIETIGHEIM-BISSINGEN
Csehország–Argentína 28–22
(15–9)
Svédország–Lengyelország 30–33
(15–17)
Norvégia–MAGYARORSZÁG 30–22
(21–11) – Bővebben itt olvashat a magyar csoport eseményeiről.

A-CSOPORT, TRIER
Románia–Paraguay 29–17
(16–7)
Franciaország–Szlovénia 23–24
(10–13)
Spanyolország–Angola 28–24
(15–13)

C-CSOPORT, OLDENBURG
Oroszország–Tunézia 36–16
(14–9)
Brazília–Japán 28–28
(12–15)
Dánia–Montenegró 24–31
(12–17)

D-CSOPORT, LIPCSE
Szerbia–Kína
43–23 (21–11)
Hollandia–Dél-Korea 22–24
(11–14)

A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A-CSOPORT
1. Románia 1 1 29–17 12 2
2. Spanyolország 1 1 28–24 4 2
3. Szlovénia 1 1 24–23 1 2
4. Franciaország 1 1 23–24 –1 0
5. Angola 1 1 24–28 –4 0
6. Paraguay 1 1 17–29 –12 0
B-CSOPORT
1. Norvégia 1 1 30–22 8 2
2. Csehország 1 1 28–22 6 2
3. Lengyelország 1 1 33–30 3 2
4. Svédország 1 1 30–33 –3 0
5. Argentína 1 1 22–28 –6 0
6. MAGYARORSZÁG 1 1 22–30 –8 0
C-CSOPORT
1. Oroszország 1 1 36–16 20 2
2. Montenegró 1 1 31–24 7 2
3. Brazília 1 1 28–28 0 1
3. Japán 1 1 28–28 0 1
5. Dánia 1 1 24–31 –7 0
6. Tunézia 1 1 16–36 –20 0
D-CSOPORT
1. Szerbia 1 1 43–23 20 2
2. Németország 1 1 28–15 13 2
3. Dél-Korea 1 1 24–22 2 2
4. Hollandia 1 1 22–24 –2 0
5. Kamerun 1 1 15–28 –13 0
6. Kína 1 1 23–43 –20 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik