Női kézi-vb: Rasmussen nem úszta meg a fekvőtámaszt

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 20:14
null
Szucsánszki Zita is a fedélzeten (Fotók: MKSZ/Kovács Anikó)<br />
Már Szucsánszki Zitával a fedélzeten edzett szerdán a Lengyelország ellen készülő magyar női kézilabda-válogatott.

 

Péntek óta először labdás edzésen vett részt a magyar válogatott a németországi világbajnokságon: szombaton, vasárnap és kedden, ugye, meccset játszott (Norvégiától és Svédországtól kikapott, Argentínát legyőzte), a hétfői tréning helyett meg inkább pihenőt kaptak a játékosok, akik közben viszont szinte minden nap dolgoztak a konditeremben.

Így aztán először jártak a bietigheim-bissingeni vb-helyszín edzőcsarnokában is, amely egy Münchingen nevű kis település sportközpontjának a része, ettől még teljesen hibátlan hússzor negyvenes kézilabdapályával, így aztán a munkát semmi sem akadályozta. Sőt ezúttal már többen is gyakoroltak a lányok, hiszen a kedden befutott Szucsánszki Zita is együtt dolgozott a többiekkel támadásban és védekezésben egyaránt – sőt, részt vett a bemelegítő fociban is.

Rasmussen beállt a kapuba
Rasmussen beállt a kapuba

Utóbbi állításnak az a jelentősége, hogy ugyanígy tett Kim Rasmussen szövetségi kapitány, aki pedig általában csak oldalról figyeli megértően, amint játékosai egyszerre két labdát bűvölnek, most viszont beállt a kapuba, akárcsak segítője, Kristian Kristensen a túloldalon, ezzel is oldva a feszültséget a csütörtöki, Lengyelország elleni csoportmeccset megelőzően. A terv annyiból mindenképp elérte a célját, hogy a Rasmussennek lőtt góloknak természetesen mindenki duplán örült, az meg különös boldogságot okozott, hogy végül a győztes találatot is a kapitány engedte be, miután Szucsánszki gyorsabban mozdult nála egy kósza labdára. (Sőt, a lányok azt sem engedték, hogy a szakember lespórolja a mindenkori vesztesre kirótt fekvőtámaszokat, így az edzés végén kénytelen volt hasra vágni magát.)

A bemelegítés után viszont már mindenki nagyon komolyan vette a munkát. A lányok a Lengyelország elleni taktikát gyakorolták be a lehető legalaposabban (Szucsánszki is szerepet kapott természetesen), és Kim Rasmussen hosszasan igazgatta játékosai minden mozdulatát. Ugyanakkor nem szerette volna nagyon lefárasztani a csapatot, és sérüléseket sem akart kockáztatni, így a védelemtől inkább csak ötvenszázalékos keménységet kért – nyilván nem lett volna értelme most agyonverniük egymást a játékosoknak.

Jobb is, ha azt a lengyeleknek tartogatják.

Ezúttal nem a meccshelyszínen edzett a csapat
Ezúttal nem a meccshelyszínen edzett a csapat

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI A B-CSOPORTBAN
December 7., csütörtök, 14.00: Lengyelország–Magyarország (Tv: Sport1)
December 8., péntek, 18.00: Csehország–Magyarország (Tv: Sport1)
A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Aréna

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélső: SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia
3
3 101–63 +38 6
2. Svédország 3 2 1 91–87 +4 4
3. Csehország 3 2 1 89–83 +6 4
4. MAGYARORSZÁG 3 1 2 77–70 +7 2
5. Lengyelország 3 1 2 78–94 –16 2
6. Argentína 3 3 58–97 –39 0

 

CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Trier):
Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Dél-Korea, Kína, Kamerun

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntője Lipcsében lesz, az Arena Leipzigben. A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik