N. T. 2015.12.09 20:37 Frissítve: 2015.12.10 18:11

Csodás feltámadás: leiskoláztuk a dánokat!

A magyar női kézilabda-válogatott – feledtetve a keddi csúfos, Montenegró elleni vereséget – 29–22-re legyőzte a házigazda dán csapatot a világbajnokság 4. fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

Szucsánszki Zitával alaposan meggyűlt a baja a dán védelemnek (Fotó: APF)

 

Nem várt egyszerű feladat a magyar válogatottra, mindössze egy nappal a Montenegrótól elszenvedett súlyos vereség után a házigazda Dániával kellett megmérkőznie Herningben. Abba kapaszkodhattunk, hogy korábban is már sikerült talpra állni egy-egy nagy kudarc után. A 2010-es Eb-n a norvégoktól kapott pofon (13–34) után 26–25-re legyőztük Ukrajnát, míg az 1993-as vb-n a dánoktól 37–23-ra kikaptunk, de utána 33–31-es diadalt arattunk az olimpiai címvédő dél-koreaiak felett.

SZUCSÁNSZKI: ISZONYATOSAN SZÉGYELLTÜK MAGUNKAT
Németh András: Sportemberként kitűnően vizsgáztak a lányok • Jörgensen:  Úgy játszottunk, mint a magyarok az előző meccsen – REAKCIÓK ITT!

A magyar válogatott tagjai számára csak fakultatív edzés volt délelőtt, ezen nagyjából a keret fele vett részt. Németh András azt mondta, azt várja a csapattól, hogy elinduljon visszafelé.

A megszokott sorral kezdtük a meccset, és az egy nappal korábbihoz hasonlóan megint 3–1-es vezetéssel. A folytatás szerencsére már nem alakult hasonlóan, védekezésben sorra szereztük a labdákat, elöl pedig lendületesen elvállaltuk a lövéseket. Szucsánszki Zita és Zácsik Szandra is gólokkal nyitott, mindez négygólos vezetést eredményezett. Utána ugyan 7–6-ra feljöttek a dánok, de egyenlíteni nem tudtak. A 15. percben Kiss Évát Bíró Blanka váltotta, az átlövésekkel szemben többször is tehetetlen volt a győri kapus.

Teljesen más arcát mutatta a válogatott, a dán felzárkózás után újra el tudtunk menni 13–8-ra, Szucsánszki keze nagyon sült, a 20. percben már a hetedik gólját lőtte. Amikor valamelyik átlövőnek pihenőre volt szüksége, a Fradi irányítója és Görbicz Anita egyszerre volt a pályán. Védekezésben sokszor mélyen kiléptünk a dánokra, és bár egy az egyben néha megvertek minket, működött az elképzelés. A dán közönség akkor élénkült fel igazán, amikor kettőre feljött a házigazda. Közelebb nem ért, ehhez Bíró védései is kellettek, a szünetben 15–12-re vezettünk. A dánokat jól ismerő Christian Dalmose a pihenőt kihasználva még a pályára is bement, hogy tanácsokat adjon Bírónak.

Kovacsics áthúzódó kiállítása miatt emberhátrányban kezdtük a második játékrészt, de ezt átvészelve 18–13-ra újra elhúztunk. A dánoknál Sandra Toft jött be, és ugyan több védéssel kezdett, tartani tudtuk a különbséget, sőt még növeltük is (23–15). A dánok gyakran voltak tanácstalanok támadásban (húsz perc alatt csak öt gólt dobtak), míg hiába álltak rá emberfogással Szucsánszkira és Tomorira, a többiek ki tudták gólhelyzetig játszani az akciókat. Görbicz a beálló helyéről is betalált, az 53. percre már tíz gólt volt közte.

Az utolsó tíz percre a cserék is sorra beálltak, a dánok csak kozmetikázni tudtak az eredményen. A feltámadó magyar válogatott győzelmével bebiztosította nyolcaddöntős szereplését, pénteken Japán ellen zárjuk a csoportkört, akkor derül ki, kit kapunk a sorsdöntő mérkőzésre ellenfélnek a B-csoportból. 29–22

A találkozót követően Görbicz Anita értékelt az NSO Tv-nek

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–DÁNIA 29–22 (15–12)
Herning, 12 500 néző. Vezette: Arntsen, Roen (norvégok)
MAGYARORSZÁG: Kiss É. – Kovacsicz 2, Tomori 3, SZUCSÁNSZKI 8, SZAMORÁNSKY P. 5, Zácsik 2, Kovacsics 1. Csere: BÍRÓ B. (kapus), Szekeres, Triscsuk 3 (3), Görbicz 3, Bódi, Erdősi, Mayer 1, Planéta, Bulath 1. Szövetségi kapitány: Németh András
DÁNIA: R. Poulsen – A. Pedersen 2, L. Jörgensen 3 (1), Holmsgaard 1, Skov, S. Jörgensen 4 (3), Fisker 1. Csere: Toft (kapus), K. Kristiansen 3, Gravholt 2, Bodholt, Burgaard 2, Okkels 1,  A. Hansen 3, Norgaard. Szövetségi kapitány: Klavs Bruun Jörgensen
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 8. p.: 5–2. 11. p.: 7–4. 19. p.: 10–8. 23. p.: 13–9. 27. p.: 14–11. 31. p.: 15–13. 35. p.: 18–13. 41.p.: 20–15. 49. p.: 25–16. 53. p.: 27–17
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Montenegró–Tunézia 37–26 (19–12)
Ld: Jaukovics 9, ill. Sebbah 9
Szerbia–Japán 27–22 (13–12)
Ld:
Krpezs Slezak 6, ill. Szunami és Isitate 5-5

B-CSOPORT
Kuba–Hollandia 23–45 (13–20)
Ld: Lusson és Rizo 7-7, ill. Abbingh 8
Angola–Lengyelország 27–29 (15–12)
Ld: Bernardo 8, ill. Kocela 7
Svédország–Kína 47–28 (25–14)
Ld: Roberts 10, ill. Jan 9

A magyar válogatott korábbi eredményei a világbajnokságon:
MAGYARORSZÁG–TUNÉZIA 39–20 (16–5)
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 26–32 (16–18)
MONTENEGRÓ–MAGYARORSZÁG 32–15 (17–9)

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA A CSOPORTKÖRBEN

December 11., péntek: Magyarország–Japán 16.15
A csoport első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, amelyben a B-csoport egyik továbbjutójával találkozik a nyolc közé jutásért. A világbajnok közvetlenül kijut a riói olimpiára, míg a 2–7. helyezettek részt vehetnek a 2016 márciusában sorra kerülő ötkarikás selejtezőkön.


 AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Montenegró
4
3
1

126–92
+34 
7  
2. Dánia 4 3 1 113–90 +23  6  
3. MAGYARORSZÁG4
3

1
115–100+15
6   
4. Szerbia 4 1 1 2 101–111 –10  3  
5. Japán 4 1 3 97–107 –10  2  
6. Tunézia 4 4 87–139 –52  0  
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia
4
3
1

152–96
+56 
7  
2. Svédország 4 3 1 143–109 +34  7  
3. Lengyelország 4 3 1 115–104 +11  6  
4. Angola 4 1 3 112–126 –14  2  
5. Kína 4 1 3 112–148 –36  2  
6. Kuba 4 4 98–149 –51  0  
2019.05.26 17:30:11

Kézilabda nemzetisport.hu

Hiába hajtott a Szeged, döntetlen lett a vége. A taktikus Veszprém bajnoki címe egy pillanatig sem forgott veszélyben.

2019.05.25 23:45:30

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A magyar kézilabda egyre új családtagokkal bővül, akik színt, frissességet, lendületet hoznaka régi falak közé. Napról napra rádöbbentve minket arra is, mekkora érték, ami nekünk természetes: hogy összetartozunk.

2019.05.23 17:19:03

Kézilabda nemzetisport.hu

A szünetben még vezetett a címvédő, ám a fordulás után nem kegyelmezett David Davis csapata.

2019.05.16 09:25:48

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Az ETO dán légiósának nem csökken a motivációja, és tudja, hogy majd megint meg kell nyerniük mindent.

2019.05.14 21:35:40

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

ALAPVONAL. Danyi Gábor úgy lett BL-győztes kézilabdaedző, hogy ő nem Danyi Gábor BL-győztes kézilabdaedző: ő egy telepi vagány, határozott világképpel, szilárd értékrenddel, rengeteg, az életét színező ecsetvonással.