Női kézi-vb: a nyolcaddöntőben kiesett a legutóbbi két döntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.13. 22:03
null
Valentina Ardean-Elisei ünnepli az egyik román gólt a brazilok ellen (Fotó: AFP)
A brazil női kézilabda-válogatott nem védi meg világbajnoki címét, mivel a nyolcaddöntőben 25–22-re kikapott a románoktól. Norvégia 28–22-re nyert a németek ellen, a hollandok 36–20-ra(!) verték meg a szerbeket, míg a házigazda dánok 26–19-re győzték le a svédeket.


BRAZÍLIA–ROMÁNIA

A románok csoportnegyedikként jutottak tovább, csupán Puerto Ricót és Kazahsztánt verték meg. Hogy ez mennyire nem számít már ilyenkor, az egyenes kieséses szakaszban, azt a brazilok a saját bőrükön tapasztalták meg. Paula Ungureanuval nem bírtak, a románok 13–8-as előnybe kerültek kapusuk védéseire alapozva. A második félidőben a dél-amerikaiak feljöttek egy gólra, de egyenlíteniük nem sikerült, a románok – akinél az örökifjú Aurelia Bradeanu volt a legeredményesebb hét góllal – jutottak tovább, ők játszanak a negyeddöntőben Dániával.

DÁNIA–SVÉDORSZÁG

Kiegyenlített első negyedóra után a dánok egyértelmű fölényét hozta a szünet előtti periódus, a svédek sokat hibáztak, ennek pedig az lett a vége, hogy nyolcgólos hátrányt szedtek össze.

„Az első félidőben is egyértelműen kijött, hogy a dán válogatott jobb csapat, több a klasszis játékosa. A svédeknél Gulldén és Roberts kevés, én már régen kapust cseréltem volna a helyükben” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a szünetben Christian Dalmose, a Siófok dán edzője.

A biztos előny tudatában kicsit kiengedtek a hazaiak, ennek pedig az lett a következménye, hogy három gólra feljött Svédország. Közelebb azonban már nem tudott zárkózni, a dánok még idejében kapcsoltak, és a hajrá már jutalomjáték volt a számukra.

„Összességében azt tudom mondani, nem a legjobb meccset láttuk, inkább taktikai csata zajlott, de teljesen megérdemelt a dánok sikere. Stine Jörgensen átlövésgóljai valamint Rikke Poulsen védései sokat számítottak a hazaiaknak. A dánoknak a második félidei tízperces lejtmenet is belefért, mert utána vissza tudtak térni a korábbi szintre” – értékelt a lefújás után Dalmose.

NÉMETORSZÁG–NORVÉGIA

A norvégok viszonylag „lassabb” kezdés után üzemi hőfokra kerültek, és már a szünetben öt góllal vezettek a németek ellen. A folytatásban nem nagyon kellett megerőltetniük magukat, hatgólos sikerrel jutottak tovább. A győri Heidi Löke 9 gólig jutott.

HOLLANDIA–SZERBIA

Azt tudtuk, hogy jók a hollandok (évről évre egyre jobbak), és azt is, hogy a legutóbbi vb-n ezüstérmet szerző szerbeknél nem játszanak legjobbjaik, de hogy ilyen nagy különbség lesz a két csapat között, arra valószínűleg nem sokan számítottak. A németalföldiek már az első félidőben állva hagyták déli szomszédainkat, a szünet után már „csak” öt góllal növelték előnyüket.

NŐI KÉZILABDA-VB
A NYOLCADDÖNTŐ VASÁRNAPI PROGRAMJA

Brazília–Románia 22–25 (8–13)
Legjobb góldobók:
Belo 5, Amorim 4, Nascimento 3, ill. Bradeanu 7, Neagu 6, Nechita 5

Németország–Norvégia 22–28 (10–15)

Ld: S. Müller, Smits 7/7, Loerper 3, ill. Löke 9, S. Oftedal 5, N. Mörk 4

Dánia–Svédország 26–19 (15–7)

Ld: S. Jörgensen 6, Hansen, L. Jörgensen, Kristiansen, Östergaard 3-3, ill. Ahlm 5, Roberts 4, Blohm, Gulldén 3-3

Hollandia–Szerbia 36–20 (17–6)
Ld:
Abbingh 6, Van der Heijden 5, Broch, Groot, Malestein 4-4, ill. Krpezs-Slezák 6, Liszcsevics 4, Zsivkovics 3

A HÉTFŐI PROGRAM
LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG, Herning 18.00 (Tv: Sport1)
Montenegró–Angola, Herning 20.45 (Tv: Sport2)
Spanyolország–Franciaország, Kolding 17.45 (Tv: Sport2)
Oroszország–Dél-Korea, Kolding 20.30

A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA
12. 16. Hollandia–Spanyolország/Franciaország
12. 16. LENGYELORSZÁG/MAGYARORSZÁG–Oroszország/Dél-Korea
12. 16. Norvégia–Montenegró/Angola
12. 16. Dánia–Románia

 

Közben az alsóágon, az Elnöki Kupáért is megkezdődtek a küzdelmek, rögtön egy drámai mérkőzéssel: a Kongói DK négygólos hátrányt ledolgozva fordított, és emberelőnyben is volt az utolsó két percben, de a brutális méretű kazah beálló időn túli szabaddobásból egyenlített. Az afrikaiak azt reklamálták, a kazah játékos lövőcselt is csinált, de hiába, jöttek a hétméteresek, amiben a kazahok voltak jobbak.

AZ ELNÖKI KUPÁÉRT
A 17–20. HELYÉRT

Japán–Kína 24–29
Argentína–Puerto Rico 28–14

A 21–24. HELYÉRT
Tunézia–Kuba 28–24
Kongói DK–Kazahsztán 30–31 – hétméteresekkel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik