Női kézi: újabb junior-világbajnok igazolt a Fradihoz – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.06. 13:42
null
A junior-világbajnok Pásztor Noémi a Fradihoz igazolt (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette Pásztor Noémi szerződtetését. A Budaörstől érkező beálló az ötödik junior-világbajnok magyar játékos Elek Gábor csapatában.

A 19 esztendős beálló 2021-ig szóló megállapodást kötött a fővárosi zöld-fehérekkel. Pásztor Noémi a Nemzeti Kézilabda Akadémián nevelkedett, 2017-től pedig a Budaörs felnőttcsapatát erősítette. Az 1999-es születésű sportoló tagja volt a 2018-as debreceni junior-világbajnokságon aranyérmet szerző magyar válogatottnak, sőt a torna álomcsapatába is beválasztották.

„A Győri ETO elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen együttesünk újfent bebizonyította, hogy helyes úton járunk, hogy túlnyomó többségben fiatal magyar játékosokra építve is fel tudjuk venni a versenyt a világ egyik legjobbjával – idézi a fradi.hu Bognár Lászlót, a Ferencváros kézilabda-szakosztályának ügyvezető igazgatóját. – Tovább haladva a saját koncepciónk mentén nagyon örülök neki, hogy ezen az úton Pásztor Noémi is csatlakozik hozzánk, és szeretném megköszönni a Budaörsnek, hogy hozzájárul játékosa klubváltásához. Nem titok, Danick Snelder és Hornyák Dóra kiválása után szerettük volna, ha Noémi már januártól a Ferencvárost erősíti, elvégre akkor még a Bajnokok Ligája második csoportkörére is nevezhettük volna, s bár akkor ez nem valósult meg, a Magyar Kupában és a bajnokságban így is segítségünkre lehet. Őszintén bízunk benne, hogy Noémi csapatunk nagy erőssége lesz.”

Pásztor akár a BL negyeddöntőjében is az FTC rendelkezésére állhatott volna, ám ehhez arra lett volna szükség, hogy január 31. után már ne játsszon mérkőzést a Budaörsben, márpedig február 2-án még pályára lépett a Békéscsaba elleni bajnokin, így a BL idei szezonjában már nem bevethető.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, kicsit még izgulok, de pozitívan várom az edzéseket és a mérkőzéseket – mondta Pásztor Noémi, aki a Vác elleni kupameccsen mutatkozhat be új csapatában. – Nagyon sajnálom, hogy Budaörsön az elmúlt időszak nem a tervek szerint alakult, és bízom benne, hogy a lányok nélkülem is kiharcolják a bennmaradást. Sokat köszönhetek a klubnak, ott lettem NB I-es kézilabdázó, ám úgy érzem, a fejlődésem szempontjából nagyon jó, hogy már most csatlakozhattam a Fradihoz.”

A Budaörs honlapján Meló Ádám ügyvezető azt is megindokolta, miért engedték el egyik legfontosabb játékosukat.

„Köztudott, hogy a kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató, negyedik NB I-es szezonját taposó Moyra-Budaörs Handball egyik alapvető célja a honi kézilabda felemelkedésének szolgálata. A mai napig néhány rutinos játékossal megtámogatva, magyar fiatal tehetségekkel álltuk meg a helyünket a világ legerősebb mezőnyében. Noémi ékes példája is bizonyítja, hogy a budaörsi műhely egy ideig fontos állomás lehet egy szárnyait bontogató fiatal tehetség pályafutásának. Jelenlegi helyzetünkben, a bennmaradásért zajló harcban óriási szükségünk lenne a játékára, de felülemelkedtünk önös érdekünkön, hogy ezzel a lépéssel a játékos fejlődését és egy magyar csapat nemzetközi szereplését támogassuk. Bízunk benne, hogy Noémi egykori budaörsiként a közeljövőben a felnőtt nemzeti csapatban és a Bajnokok Ligájában öregbíti majd a magyar kézilabda jó hírét” – nyilatkozta Meló Ádám.

Pásztor Noémi – akit 2017-ben Kim Rasmussen szövetségi kapitány meghívott a válogatott összetartására – a mostani idényben 14 NB I-es meccsen összesen 37 gólt szerzett az utolsó előtti helyen álló Budaörs színeiben.

A Ferencváros keretében immár öten szerepelnek a 2018-as junior-világbajnok válogatottból: Pásztor mellett Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi, Klujber Katrin és Márton Gréta is Elek Gábor csapatát erősíti, bár Faluvégi a nyártól a Győri ETO-ban folytatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik