Női kézi: Új kihívás a BL új lebonyolítási rendszere – Bartha

2020.07.12. 20:52
null
Bartha Csaba 2019 augusztusában (Fotó: Mészáros Mátyás/Kisalföld)
Új kihívást jelent a csapatoknak a női kézilabda Bajnokok Ligája megváltozott lebonyolítási rendszere Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke szerint.

 

A következő idényben – amely a jelenlegi tervek szerint szeptember közepén kezdődik – már nem lesz középdöntő. A csapatokat két nyolcas csoportba sorsolták, a 14 fordulót követően az első és a második helyezettek automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3–6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki jut még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik.

„Az új lebonyolítás teljesen új kihívást jelent a csapatoknak, hiszen amíg korábban négyfelé oszlottak a jó csapatok, addig most csak kétfelé” – fogalmazott az M1 aktuális csatornának Bartha, aki szerint kilenc együttes is esélyes lehet a négyes döntőbe jutásra, amelyet május 29–30-án rendeznek Budapesten.

„Hibázni természetesen lehet itt a csoporton belül is, azért egy podgoricai, odensei, breszti vagy épp moszkvai kirándulás a Győri Audi ETO-nak is rendkívül nehéz lesz” – fejtette ki.

Hozzátette, a rájátszás első körét a válogatott meccsek közé kell majd betűzdelni, márpedig a Győr felnőtt keretének kilencven százalékát válogatott játékosok alkotják, így az első két pozíció megszerzésével két meccsel kevesebbet kell játszani egy olyan időszakban, mikor minden mérkőzésnek és utazásnak nagy jelentősége van.

A klubelnök rámutatott, kicsit kicserélődött a csapatuk, néhány játékos abbahagyta, néhány érkezett, de van bennük bizonyítási vágy.

Korábban a koronavírus-járvány miatt a játékosok fizetésének 25 százalékát zárolták, és csak később születik döntés a klubvezetés részéről, hogy tudnak-e visszaadni ebből az összegből.

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21